Miskolc. 10 milliós kár az Ellipsumban. Kiss János szerint ez nudli

A miskolci baloldali városvezetés bezáratta az új miskolctapolcai wellnessfürdőt arra hivatkozva, hogy a néhány hónapos működés során keletkezett műszaki hibákat kell kijavítani. Dr. Kiss János miniszterelnöki biztos az Észak-Magyarországnak elmondta, a kivitelező tájékoztatása szerint az önkormányzat által bejelentett javítási igények összege tízmillió forint. Figyelembe véve tehát a fürdő 12 milliárd forintos költségvetését, a szavatossági igény a teljes beruházási értéknek mindössze 0,1 százaléka.

 

Prémiumfürdő

 

A napokban baloldali politikusok sajtótájékoztatót is tartottak az ügyről, a fürdő műszaki színvonalát bírálták és üzemeltetési nehézségekre hivatkoztak.

 

Ugyanakkor a fürdő ügyvezető igazgatója, Németh Judit egy sajtócikkben így nyilatkozott: „Reméljük, a javítások után valóban prémiumszolgáltatást tudunk nyújtani ebben a prémiumfürdőben.” Az ügyvezető a sajtónak azt is elmondta: fontos, hogy minden hibátlanul működjön a fürdőben, és egy országos kampányt szeretnének indítani, hogy már nagypéntekre „kényeztetésre” érkezzenek a vendégek.

Ez csak az ország­gyűlési választásra időzített baloldali műkampány