Nyolc új járat indítását, a meglévők sűrítését és két Boeing 737 Max 8200 Budapestre telepítését jelentette be csütörtökön a Ryanair budapesti bázisuk megnyitásának 10. évfordulóján. Mindez összesen 800 millió dolláros befektetés lesz. A társaság szerint az ukrajnai helyzet nem érinti egyéb európai tevékenységüket.
Nyolc új járatot indít Budapestről a 2022-es nyári szezonban a Ryanair, emellett két új Boeing 737 8-200-ast telepít a magyar fővárosba – hogy kielégítsék a Ryanair szolgáltatása iránt mutatkozó “hihetetlen” igényeket –, nyolcra emelve a Ferihegyen állomásozó gépeik számát – jelentette be Jason McGuiness, a cég kereskedelmi igazgatója csütörtökön Budapesten, a fapados légitársaság itteni bázisa megnyitásának 10. évfordulója alkalmából.
Az igazgató jelezte, ez az eddigi legnagyobb bővítésük Budapesten, ami összesen 800 millió dolláros (több mint 250 milliárd forint) befektetést jelent. Ennek révén 240 fős lesz a budapesti csapatuk, de közvetett módon 4000 új munkahely létesüléséhez is hozzájárulnak a térségben szerinte.
Budapestről a következő városokba indulnak új járatok:
- Stockholm
- Bournemouth
- Köln
- Krakkó
- Kaunas
- Riga
- Shannon
- Torino.
Emellett a már meglévő úti célok, így a népszerűek számító Athén, Korfu, Barcelona, Malaga, a Kanári-szigeteki La Palma és a ciprusi Páfosz felé növelik a járatsűrűséget.
A nyolc új úti céllal 62-re emelkedik a Budapestről elérhető városok száma idén nyáron. A járatoké pedig heti 500 fölé nő, ami 150-nel magasabb, mint a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben – közölte az igazgató, aki szerint így nem csak a magyar utazóknak lesz lehetősége összesen 22 európai ország mind több városa közül választani, hanem jelentős lökést adnak a magyarországi idegenforgalomnak is. Arról is beszélt, hogy a járvány utáni időszakban elsősorban az Európán belüli forgalomnövekedésére számítanak.
Fotó. El Al sztyuvik