Elfogadták az uniós tagállamok az újabb szankciókat. Nagyon gyenge

Az állam- és kormányfők egy listát fogadtak el, amelyek a második szankciós csomag elemeit tartalmazzák. A következő területekről van szó:

  • pénzügyi szektor,
  • energia- és a közlekedési ágazat,
  • kettős felhasználású áruk,
  • exportellenőrzés és az exportfinanszírozás,
  • vízumpolitika,
  • az orosz magánszemélyek további jegyzékbe vétele és az új listázási kritériumok.

Bár több tagállam is javasolta, hogy emeljék be a szankciók közé Oroszország kizárását a nemzetközi banki átutalási rendszerből, erről még nem született döntés. A csúcstalálkozó előtt Olaf Scholz német kancellár azt mondta,

fontos lenne, hogy minden mást megspóroljunk arra a helyzetre, amikor további intézkedések megtétele válik szükségessé.

Azt azonban nem részletezte, hogy ehhez pontosan minek kell megtörténnie.

Hogy a most jóváhagyott második körös szankcióknak mi lesz a pontos szövege, az a következő órákban tisztázódik, amikor a tagállami instrukciók alapján az Európai Bizottság véglegesíti a jogszabályt. Ezt majd pénteken délután a külügyminiszterek fogadják el, akiket emiatt rendkívüli ülésre hívtak Brüsszelben. Az állam- és kormányfők nyilatkozatában olvasható az is, hogy

az Európai Tanács szilárd meggyőződése, hogy a 21. században nincs helye a határok megváltoztatására irányuló erőszaknak és kényszernek. A feszültségeket és konfliktusokat kizárólag párbeszéddel és diplomáciával kell feloldani.