Skip to content

Miskolc. A TURBÓKÖRFORGALOM ÁTMENETILEG MEGBOLYGATHATJA A VÁROST

Miskolc. A TURBÓKÖRFORGALOM ÁTMENETILEG MEGBOLYGATHATJA A VÁROST

Y gate. Úgy tűnik, hogy a miskolci önkormányzatnak fogalma sincs…

Y gate. Úgy tűnik, hogy a miskolci önkormányzatnak fogalma sincs…
Észak, Hírnök 9:56 (6 órával ezelőtt)
Tisztelt Sajtó! Az Y híd építésénél már jól látszik, hol ér földet a híd a MÁV telepen. Hogyan folytatódik ez után az építkezés, hogyan csatlakozik be az állomás elé?

Sajtó és Kommunikáció

10:25 (6 órával ezelőtt)
címzett: én

Tisztelt Pusztai László!

 

Az Y-híd beruházója a NIF Zrt., ezért alábbi kérdésivel kérjük, őket keresse.

 

Ötszázhetven méteren négysávosra bővül a Vörösmarty utca, a Király utcai csomópontjában pedig megépül a turbókörforgalom. Az önkormányzat tavaly a lakosságnak egy ötletpályázatot is hirdetett, hogy közösen alakítsák ki a központi látványelemet. Azóta a látványtervek elkészültek. Márciusban pedig el is kezdődik a turbókörfogalom építése is, mely azonban számos közlekedésszervezési feladattal és forgalomkorlátozással is jár majd.

– Az időjárás javulásával tavasszal indulhat újra az útépítési munka a Vörösmarty utca négysávosításánál és a turbó körforgalomnál – számolt be januárban lapunknak a NIF Zrt. szóvivője. Kiss Boglárka akkor is hangsúlyozta: a munkálatokat a terület adottsága is lassította. Nehézséget jelentett a jelentős vasúti infrastruktúra közelsége, de nem könnyítette meg a kivitelező munkáját a korábban a MÁV-telepi lakóingatlanok, bérházak miatt kiépített közműhálózat és betonos-murvás úthálózat szükségszerű bontása sem.

A közműkiváltások már január második felében megindultak, de a hírközlési, víz- és szennyvízvezeték kiváltási munkákat is meg tudták kezdeni a szakemberek. Stábunk ottjártakor a területen gépekkel készítették elő az új, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott csomópontot, illetve folytatták a tavaly elkezdett közműkiváltásokat és az útszélesítés alapozását is.

– A város hetek óta azon dolgozik, hogy a forgalomkorlátozásoknál minél optimálisabb megoldás szülessen, és hogy a közösségi közlekedés az építkezés idején is utasbarát maradjon, a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon – mondta el a Miskolc Televíziónak Lukács Zsolt. Az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója kitért továbbá arra is, hogy miután a lezárt szakaszon több autóbuszvonal is áthalad, döntő kérdés megtalálniuk a megfelelő kerülő- és terelőútvonalakat, mindez azonban így is a járatok menetidejének növekedésével fog járni.

Az előzetes elképzelések szerint a munkák idejére a 3-as út kétszer egysávosra szűkül majd a csomópontban. A Király utca belváros felé tartó szakaszán pedig nem lehet majd jobbra kanyarodni a Vörösmarty utca felé. A csomópont tervezett műszaki átadás-átvétele október végére várható.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2022.02.25. 09:18

    Pontosabban véglegesen tönkreteszi

    2
    1
  2. Névtelen
    2022.02.26. 12:35

    Ezek az ötletpályázatok afféle figyelemelterelő marhaságok.
    Gondoljunk csak a bécsi villamosokról szóló ötletpályázatra, mi valósult meg belőle?
    Igen jól emlékszünk, nem valósult meg SEMMI.
    De felidézhetjük a villamosok színéről szóló „népszavazást”. Naná, mondaná Dustin Hoffman (Rainman). Naná, hogy grínszitiben a zöld nyíl keretében nem nyerhetett más szín, csakis a zöld. Na és ilyenek a mai villamosok? Szivárványszínűek. Akad mindenféle a zöld meg szinte teljesen kiveszett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük