|
A világtörténelem legeslegelemzettebb, legmegjósoltabbabb, legénmegmondtamabb konfliktusába csúszunk bele éppen.
2014 óta heti átlag három nagy elemzést, publicisztikát, geopolitikai megszakértést olvasok orosz–ukrán témában a nyugati sajtóban, ez a szám az utóbbi két hónapban napi öt-hatra emelkedett. Pont nyáron rágtam át Dimitríj Trényin Should we fear Russia? (Féljünk-e Oroszországtól?) című nagy dolgozatát, aminek néhány tételét Putyin szinte szó szerint megismételte, amikor előadta feltételeit az új európai biztonsági rendszerről. Trényint „Kreml-közeli elemzőként” szokás emlegetni, az biztos, hogy nyugalmazott hírszerző ezredesként elég jól érti Putyin észjárását meg persze az orosz politikai vezetés működését, motivációit, no meg országot, ahogy van. Trényin elemzői szempontjai természetesen orosz szempontok, de semmiképp sem sorolható a propagandisták, Putyin-szócsövek közé. Na, elemzőelemzésből ennyi elég.
Szóval, Trényin szerint: Putyin nem akarja újraéleszteni a Szovjetuniót, nem keres konfliktust a NATO-val, nem fog megtámadni NATO-tagot (itt elsősorban a balti államokat, Lengyelországot kellett nyugtatni, nyilván), de fenyegetve érzi magát Ukrajna esetleges NATO-tagságától, megalázottnak érzi magát a kilencvenes évek miatt, hogy Amerika megígérte (illetve: állítólag megígérte), hogy nem terjeszkedik keletre a NATO, de aztán mégis, illetve saját érdekszférájának kijelölésére törekszik. Ebben pedig Ukrajna, a középkori orosz állam és a cári orosz birodalom születési helye nagyon is benne van.
(79.1.3.) (Volt még ez a buta, primkó, sőt, ha úgy vesszük, még inkább a putyini antiukrán téziseket megtámasztó mém is – ti. Kijevben a 10. században nem „ukrán” székesegyházak épültek –, amit a kijevi amerikai követség elsütött. Tényleg itt tartunk fejben, hogy követségi mémügyeletesek vitézkednek a Twitteren és 22 mintájú emojikkal felszerelve információshadviselnek egy kibonatkozó katonai konfliktus kellős közepén.)
|
