Apám géemkázott. Sokszor 16 órát állt az esztergapad előtt. Le is vágták mindkét lábát. Ma egy tolószékben ül és öntudatlanul néz maga elé” – a Legvidámabb barakk túlontúl súlyos ára.
A héten arra kértem Zsuzsanna Borvendég történészt, hogy most ne a sorozatát folytassa, hanem írjon valami személyeset az emléknapra. Gyönyörű, megrázó írást küldött a PS-nek a családja történetéről, amely megmutatja: milyen volt a Legvidámabb barakk másik arca. Mi volt az az önkizsákmányolás? Mi volt az ára a „gondtalan” gyerekkorának? Neki is megírtam és most is úgy gondolom, hogy egészen fantasztikus írás. Tanítani lehetne azoknak az idősebbeknek, akik nem értik, mi volt a Kádár-rezsim “másik valósága”, és azoknak a fiataloknak, akik meg szerencséjükre nem ismerték.
„Ott ültem a cigarettafüstben, szegtem, varrtam, gomblyukaztam és közben beszélgettünk. Ha nem beszélgettünk, akkor olvastam. Sokat. Rengeteget. Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy kitörjek a szürke-füstös homályból. Faltam a könyveket és közben mozgott a kezem. Fűztem a drótokat, varrtam a gombokat. Nem volt megállás. Édesanyám gyakran volt kórházban, már akkor betegeskedett, amikor megszülettem. Mindig műtötték, hol ezzel, hol azzal. Derekát görnyedtre törte a sok munka, mert a rokkantnyugdíjából nem tudtunk volna megélni. Azért kapta a nyugdíjat, mert beteg volt, de ez nem számított. Robotolt éjjel-nappal.
Apám géemkázott. Sokszor 16 órát állt az esztergapad előtt. Le is vágták mindkét lábát. Ma egy tolószékben ül és öntudatlanul néz maga elé. De megteremtették nekem a „gulyáskommunizmust”, megadták azt, amit a „legvidámabb barakk” fogyasztói társadalma megadhatott.”