Lesz Kijevből második Sztálingrád?

Lesz Kijevből második Sztálingrád?

Ennél is fontosabb cél azonban Kijev. Korábban a legtöbb elemző arra számított, hogy az oroszok nem próbálkoznak meg a nagyvárosok bevételével, mert ez rendkívüli véráldozattal járna, és a városi harc messze a legnehezebb terep. Mostanra azonban az orosz hadműveletekből egyértelmű, hogy a fő cél a külvárosaival együtt 3,5 milliós Kijev bevétele. Egyelőre szórványos harcok vannak a külvárosokban lévő orosz csapatokkal.

Őket csak lassítani sikerült azzal, hogy pénteken, amikor az orosz páncélosok odaértek, az ukránok felrobbantották a hidat a fővárostól északnyugatra lévő Ivankivnál. Az eredeti orosz terv szerint az északnyugati irány mellett északkeletről is gyorsan el akarták érni Kijevet, de már Csernyihivnél elakadtak. A belarusz–orosz–ukrán hármas határ közelében lévő városon gyorsan át akartak rohanni, de nagyon kemény harcok után a város még a negyedik napon is ukrán kézen van. Az oroszok az erős ellenállás miatt itt taktikát váltottak, vasárnapra inkább megkerülték a várost.

A feltételezhető eredeti orosz tervek szerint a háború kezdete után három-négy nappal mindenestül el kellett volna foglalniuk Kijevet. A város azonban egyelőre csak észak és nyugat felől van elzárva, az oroszok most a keleti oldalt próbálják bezárni, de dél felé nyitva van. A kijevi agglomeráció azonban nagyon nagy, a sűrű településháló is a védőknek kedvez.

„Kijevet az ukránok az utolsó emberig védeni fogják, ha nem sikerül mindkét fél számára elfogadható politikai megoldást találni. Nem tudjuk, lesz-e Kijevből második Sztálingrád, de még ez is benne van a pakliban. Úgy tűnik, Ukrajna nagyon elszánt, hogy megvédje a fővárost”

– mondja Rácz András. https://telex.hu/kulfold/2022/02/28/orosz-ukran-haboru-racz-andras-elemzes