Géra. Sokszor próbálták elcsábítani Miskolcról, sikertelenül

A kétszeres olimpikon Géra Imrét köszöntötték 75. születésnapján

Az országúti kerékpársport hazai és nemzetközi történetében Géra Imre neve
ma is fogalomnak számít. Imre a Miskolci VSC színeiben olimpikon volt
Mexikóban, majd 4 évvel később, 1972-ben, Münchenben a hatodik helyezett
csapatot erősítette, melynél ma sincs jobb ötkarikás eredménye a magyar
országúti kerékpárosoknak. Az egykori kiválóságot március 7-én, hétfőn
délután, 75. születésnapja alkalmából, sajtótájékoztatóval egybekötött
ünnepségen köszöntötték a miskolci polgármesteri hivatal Dísztermében.

Az idén 50 esztendős müncheni siker részeseit, Géra Imrét, valamint az ünneplésére
a borsodi megyeszékhelyre érkezett Debreczeni Tibort, Peterman Józsefet és a
csapat tartalék tagját, Nagy Gábort a hivatalos programot megelőzően irodájában
fogadta Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere. A ma is szoros
barátságot ápoló olimpikonok egy 1972-es, dedikált csapatfotóval kedveskedtek
vendéglátójuknak.
A polgármesteri hivatal Dísztermében megtartott eseményen elsőként Illyés Miklós, a
Miskolci VSC ügyvezető elnöke, a 2000-es Sydney-i ötkarikás játékok judo
olimpikonja köszöntötte a jelenlevőket. A sportvezető a klub három korábbi
kerékpárosával, az eseményen is jelen levő magyar bajnok Csathó Péterrel, a
háromszoros magyar bajnok, ifjúsági vb 7. helyezett Hubay Györggyel, az MVSC
tiszteletbeli elnökével és Szűcs Istvánnal közösen kezdeményezte az ünneplést,
melynek megvalósítását első szóra felkarolta Veres Pál, a miskolci önkormányzat
vezetője is.
A polgármesteri köszöntőből egyebek között megtudhattuk, hogy Géra Imre 1962-
ben a DVTK-ban kezdte pályafutását, majd az ottani szakosztály megszűnését
követően,1966-ban csatlakozott a Miskolci VSC-hez, melynek sportolójaként
maradandót alkotott világbajnokságokon, a Békeversenyen, sok-sok további
nemzetközi körversenyen is és dobogós volt a Vasutas Európa-bajnokságon. A
rendkívül szerény, kivételes képességgel és tehetséggel megáldott sportembert
sokszor próbálták elcsábítani a borsodi megyeszékhelyről, sikertelenül. Nemet
mondott a kecsegtető mexikói, lengyel és olasz honosításnak, továbbá
visszautasította a legnagyobb fővárosi klubok csábítását is, mindvégig miskolci
színekben versenyzett. 1951-től a mai napig, azaz több, mint 70 éve (!!) Miskolcon él.
Klubhűségből és Miskolc iránti lojalitásból jelesre vizsgázott, életútjával példát
mutatott az őt követő generációk számára.

A kiváló sportolót a következőkben méltatta még Virág Lajos, a Sportegyesületek
Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója, Vizer Barnabás, a Magyar
Kerékpáros Szövetség (MKSZ) főtitkára és Törzsök Zsolt, a Magyar Olimpiai
Bizottság (MOB) tagja, az MKSZ elnökségi tagja.
Az olimpiai szereplések kapcsán megtudhattuk a megszólalóktól, hogy Géra Imre,
1968-ban, Mexikóban a mezőnyversenyben elért 21. helyével a legjobb magyarnak
bizonyult. 1972-ben, Münchenben a 102,8 km-es csapatversenyt a Szovjetunió
nyerte meg 2:11:17,8 órával. Magyarország 2:14:18,8 óra alatt teljesítette a távot,
mely a hetedik legjobb időt jelentette. A harmadik helyen végzett dán csapatot
dopping-vétség miatt kizárták, a mieink így érdemelték ki a 6. helyet, mely azóta is a
legjobb magyar országúti eredmény az ötkarikás játékokon. A müncheni csapatból
Takács András 2015. májusától sajnos már nincs közöttünk. A Debreczeni-Géra-
Peterman-Takács négyes egyébként a 70-es évek elején világbajnoki 7. és 9. helyet
is kiharcolt, ami szintén nagyon figyelemre méltó teljesítmény.
A beszédek után Géra Imre köszönte meg, hogy ilyen sokan gondoltak rá és
tisztelték meg őt az előző napon, március 6-án betöltött 75. születésnapja apropóján.
Elhangzott az is, egy pillanatra sem bánta meg, hogy Miskolcon maradt, ma sem
döntene másként! Pályafutása befejeztével ipari alpinistaként, majd gépész és
villamosipari technikusi végzettségéből és nyolc szakmájából adódóan műszaki
területeken dolgozott, egészen nyugdíjazásáig. Bár edzőként, szakvezetőként nem
akart ténykedni szeretett sportágában, a kerékpár, a kerékpározás mindig is részét
képezte az életének. Ha teheti, ma is kétkeréken közlekedik mindenhová,
rendszeresen látogatja a Bükk-hegységet és Miskolctapolcát. A hazai és külföldi
kerékpáros eseményeket igyekszik a lehető legjobban nyomon követni.
A program folytatásában az ajándékozás kapott főszerepet, melyben a már fent
említetteken és az egykori csapattársakon, barátokon kívül, a régi vasutasok közül
még Támár Tibor ifjúsági válogatott, többszörös ob-dobogós, valamint
„kakukktojásként”, debreceni vasutasként Korhán László többszörös magyar bajnok
és válogatott is közreműködött.
A hivatalos rész befejezését pezsgős koccintás, az ünnepi torta felvágása, majd az
MVSC jóvoltából állófogadás jelentette, mely utóbbi kiváló lehetőséget kínált a
kötetlen beszélgetésre, múltidézésre is.