Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek , hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát

„Húzzatok a picsába” – üzente egy táblán Nagy Blanka a Békemeneten

A feliratot rovásírással írták a táblára.

Március 15-én a Békementen járt Nagy Blanka. Az ex-momentumos baloldali aktivista, először 2018-ban került a közbeszéd középpontjába, amikor egy kecskeméti tüntetésen nyomdafestéket nem tűrő stílusban szólalt fel.

„Ocsmány és fertőző járvány járja az országot”

Nagy Blanka beszédét rögtön azzal kezdte, hogy, elmondta, szerinte „egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá.

Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.

„Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát” – zárta szavait.

12 Responses

    1. Ne hergeld itt az EU-t, mert a végén leveszi a 12 csillagot a lobogóról és indexre pakolja az Örömódát.
      Kérdezd meg Tóta W-t. Feltámadás ügyekben nagy szakértő, de Orbángyűlöletben
      igazából Gábor György vallástörténész tud rajtad segíteni

      1
      6
      1. „Apám a Nap, anyám a Hold, nénéim a bölcs csillagok, s ahogyan fent, úgy lent, az úr a tökéletes.” Ezt a 12 csillagos történelmet ismerik-e a történészei a jövőnek, amik kivívták a szabadságukat? Most olvastam Adytól, hogy már a múlt század elején nemzeti szocialistának vallotta magát a náci Rákóczi tér. Valahogyan nagynak kellett lenniük, ha mással nem, mészárlással titokban.

    1. Hagyd szerencsétlen tehenet, ez a bugyiszellőztető mesehős, a „Koromsötétke és a hét törpepárt” című meséből. 😉

      1
      5
      1. Jól megmondtad neki bajerzsolti…A héten mi a véleményed?Lesz háború?Nem lesz?Tudod,azt a hülye is tudja…:):):)

        9
        1
  1. Magányos az új „fekete nővér” .Cserbenhagyták és stresszel a 4. kétharmad láthatárán.

    1
    4
  2. https://a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2Fdudasj.ath.cx%2Fhome%2Fimages%2Fstories%2Fnews2%2Fovm1g344.gif&key=erz251_GvKaczWgz1K6lgA&w=800&h=191

  3. Ez a Blanka egész cizelláltan
    beszél Bayer Zsoltihoz képest.
    Sajnos még nem kapott állami
    kitüntetést mint Zsolti.

    4
    1
  4. Értelem nélkül

    „Vagy ők a valóság, vagy én és a történetem: a kettő kizárja egymást.”
    (Szántó T. Gábor)

    Valóságos történelmük van?
    Rajzok, meseszereplők, regényhősök,
    elfelejtette őket fiókba zárni a Teremtőjük.
    Járnak, házasodnak, testük aránytalan.
    Bábok, mozgatójuk fertelmes kéz,
    hahotázó tor az emberek felett.

    Csodálatos árnyékok káprázata
    fertőzi Európát,
    alantas az erkölcsi mélység,
    szándék és akarat megmérgez.
    Sorsuk és karmájuk
    igazi embernél különb utat járt,
    megváltottak serege ünnepel.
    Valóságos történelmük van,
    vagy én sohasem voltam és leszek?
    A szerepek rám ragadtak,
    mint szigetelőszalag a vezetékre,
    testem betekerve szorosan,
    levegőért kiált a fúló tüdő.
    Elirigyelt hang megrekedt
    a mélységben tehetetlenül.
    Sötétek a fejedelmek,
    megmentett apokalipszis,
    sehonnai a segítség.
    Nincs vezeklő teher,
    emberi szív megértőn,
    a Játékuk végtelen.
    2015. március 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű