Merényletet tervez Orbán barátja ellen az orosz elit egy része

Ne fáradj! Orbán kitanulta a mesterséget, bele látott a bolsevik és a sorosgyuri vegykonyhákba. nem is robbant fel a hátrahagyott aknáitokon.

Olvass több Krúdy-t.

„Hirtelen fölpattant az ajtó, mintha valaki elkésett volna, aki ferencjózsefi pontossággal akart megérkezni. Egy jelentéktelen külsejű, drappszínű ruhás, kiült nadrágos, kifogásolható gallérú, kopott nyakkendős, felgörbült cipőjű, semmitmondó arcú fiatalember, – amilyenek a vidéki hírlapírók szoktak lenni, megáll előttem:

– Én Krúdy úrral már találkoztam valahol.

– Nem emlékszem, – felelek hirtelen, meggondolás nélkül, azzal a magamban sokszor megutált fölényességgel, amellyel annyi ellenséget tudtam szerezni, amennyi boldog-békeidőkben lehetséges volt.

Nyilván azt hittem, hogy valami vidéki írót is meghívtak a tanácskozásra. Vagy pedig valamely könnyen elfelejthető nevű és külsejű figurát, aki az akkor megjelenő könyveken és hírlapokon szerepelt.

Ám a jelenlévők között voltak olyanok is, akik már tudták, hogy ki ez a „vidéki hírlapíró”. Kun Béla volt – személyesen, mint pesti zsargonban mondani szokták. Bepattant, mint egy gumilabda, mint egy kolozsvári riporter, aki azért megbecsülhetetlen, mert még a főispánhoz is be tud menni éjszaka.

…Nem emlékszem már pontosan arra, hogy miről beszélt. Az akkori időben olyan érthetetlen nyelven, olyan idegen, sohasem hallott szavakkal, laboratóriumi kifejezésekkel, izzadt, könyvekből előverejtékezett, nedves kezű, feketeinges jelzőkkel beszéltek az ország vezérei, hogy manapság sem lehet rájönni, tulajdonképpen mit akartak. Csak annyi maradt hirtelen az emlékezetemben, hogy úr-nak és nem elvtársnak szólított. Tehát amíg beszélt egy karosszék kellős közepén, (amely bizonyára valamely kövér, nyugalomba vonult úriember délutáni malmozásaihoz készült, nem pedig ennek a mitugrász fiatalembernek), annak a borzasztó verésnek a nyomait keresve rajta, amelyben uralomra jutása előtt állítólag a toloncházban részesítették a rendőrök… Nem, semmi nyomát nem lelem az arcán fegyvertusoknak, sem a kardlapoknak. Olyan normális a külseje, hogy vőlegénynek is elmehetne Berettyóújfaluba. Bizonyára meg is tetszene egy igénytelenebb nőnek, aki azt szereti, hogy a társaságában lévő férfi „agyonbeszéli”. – Figyelem a hangját:

– Lunacsarszki… Szovjet… Az irodalom központosítása… A könyveket ezentúl a szovjet adja ki és ezért holtig való megélhetést biztosít az íróknak… Többé senkinek se legyen gondja… Krúdy úr (mintha békíteni akarna) és a többiek is legyenek szívesek akár holnap is fölfáradni a szovjet-házba, ahol legközelebbi munkájukra való előleget fölvehetik… Akkor dolgoznak, amikor kedvük van, de egy éven belül szállítani kell a könyvet… Elég egy könyvet írni egy évben… Nem kell éppen a szovjet- eszmék mellett, de ellenük sem… Végre elkövetkezett az a korszak, amikor az írók maguknak és magukban élhetnek, nincs kritizáló szerkesztő, sem kőszívű kiadó…”