Azt képzeli az ember, hogy egy háborús helyzetből futva menekülnek át a határon az emberek. Valami ilyesmi képzetem volt először nekem is, de a háború első napjaiban nem ezt láttuk, hanem azt, hogy gurulós bőrönddel jönnek az emberek, és közben nyomkodják a telefonjukat, mint akik hétvégére mennek haza a koleszból. Ezek azok voltak, akik pontosan tudták, hogy mikor és hova mennek. Az első két nap után ez erősen megváltozott.
Jöttek azok, akiket már megérintett a háború?
Köztük tömegével olyanok, akiknek semmilyen tervük nem volt, hogy hogyan tovább. Akkor már sorra nyíltak az átmeneti szállások azoknak, akik nem tudták, hogy innen hova tovább. Akkor már öt település szólt nekünk, hogy ipari mennyiségű ágyneműre van szükségük, mert az átutazók után lehúzzák, de nem szárad meg olyan gyorsan, mint ahogy az újak érkeznek. De közben nagyon sok gyerek is érkezett már, olyanok, akik tápszeresek voltak, de nem volt cumisüvegük, sem vízforralójuk. Sokan megfázásos tünetekkel érkeztek, nekik vettünk gyógyszereket.
A legnagyobb probléma valójában az első sokk volt: ennyi embert nem tudtak hova lefektetni. Nem voltak matracok, hálózsákok és alapvető tisztálkodószerek sem. A következő napon már másfajta problémák is előjöttek: érkeztek emberek fejtetűvel, ótvarral és jöttek rühvel is. Ez óriási problémát jelentett, mert ha tovább is mennek, fertőtleníteni kellett utánuk mindent, és mosni. Ez is nagy tapasztalás volt, de utána kicsit koncepciózusan szintet léptünk. Vettünk mosógépeket, szárítógépeket, hogy gyorsan ki lehessen mosni, szárítani az ágyneműket, törölközőket a következő érkező csoport előtt.https://www.szabadeuropa.hu/a/nekem-meg-sem-fordulna-a-fejemben-hogy-tetuirtot-adomanyozzak-menekultvalsag-civil-szemmel/31757539.html