Két héttel ezelőtt bevitt a mentő oda, ahova egyszer megkértem a páromat, hogy öljön már meg legyen kedves, ha véletlenül bekerülnék: egy klasszikus magyar kórházba.
Kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam, mert mindössze 3 órát töltöttünk a szétrohadt falak, és az omladozó tető alatt. Ez idő alatt az orvos 1 percig nézte a bokámat, ami baromi nagy reccsenéssel fordult alám, és ez idő alatt röntgeneztek meg egy olyan géppel, amilyet nemrégiben láttam egy első világháborús filmben.
Ebben a 3 órában mindössze egy néni feküdt hordágyon a váróban, aki az első 1 órában egyre elhalóbb hangon kiabált segítségért, a 2. órában már csak zokogva nyögdécselt a fájdalomtól, a 3. órában pedig csendben feküdt, amíg potyogtak a könnyei. Az egyetlen egy ember, aki ebben a 3 órában hozzászólt vagy ránézett, az a párom volt, aki vízzel kínálta.
3 óra után se mankót, se tolószéket, de még fuvart sem biztosítva közölték, hogy valahogy menjél haza, sima bokaficam, a röntgenen sem látszik semmi baj. Az erre speciálisan kialakított bokarögzítő receptjét nem írta fel az orvos a kórházban, majd nem tette ezt meg az elkövetkezendő 4 napban sem annak ellenére, hogy napi tizenkétszer hívogattam a kórházat, és kértem, hogy írja fel, mert ezt a sérülést azonnal rögzíteni kell. Végül nem bírtam tovább a fájdalmat, és teljes áron vásároltam meg az amúgy recepttel „csak” 5 ezer forintba kerülő bokarögzítőt.
3 héttel ezelőtt bementem egy másik kórházba, mert a vádlimban iszonyatos fájdalom volt már napok óta, feszült és bekeményedett, így trombózisra gyanakodtam. Ultrahanggal megállapították, hogy semmi bajom, mehetek haza.
2 héttel ezelőtt kellett volna, hogy az orvos diagnózisa és az ambuláns lap szerint lábra tudjak már vígan állni, persze bokarögzítő viselése mellett. Nos, én nemhogy nem tudtam még ráállni, de stabilan akkora volt a lábfejem, mint egy ogrénak, és a színe sem volt különb.
Ilyenkor pedig mire kényszerül a TB-jét becsülettel fizető magyar ember, ha 2 állami kórházban jár 3 hét leforgása alatt, ahol röntgent és ultrahangot is végeznek, de semmit sem találnak annak ellenére, hogy a panaszai nem enyhülnek, és ahol egy recept kiírására is képtelenek?
Magánorvoshoz megy.
Odatelefonáltam, másnap reggel már a rendelőben ültem egy bőrkanapén. Várakozás közben kaptam kávét és vizet, amibe csodák csodájára nem csobbant bele a plafonról egy pici vakolatdarab sem. Az orvos nem 1 percig nézte a lábamat, hanem negyed órán keresztül. Ami pedig rendesen meghatott, hogy megkérdezte, van-e bármi kérdésem, szeretnék-e még tudni valamit? 15 perc alatt megállapította, hogy ez egyértelműen nem bokaficam, hanem szalagszakadás, és elképzelhető a törés is.
Annak ellenére küldött röntgenre és ultrahangra, hogy mindkettőt csináltak a két állami kórházban, de az ahogy a doktor úr fogalmazott: semmit sem ért.
3 nap leforgása alatt kiderült, hogy félrekezelt az orvos. Nem bokaficamom van, hanem 3 szalagom elszakadt, repedés van a csontban, és olyan mértékben beszakadtak az erek a lábamba, hogy az tele van alvadt vérrel. Ennek köszönhető a dagadás, a lábam színe, és nem mellesleg a vádlifájdalom és feszülés is, ugyanis a hetek alatt megalvad vér odáig feltolult.
A nehezen megspórolt pénzemből kivett 90 ezer forintomba került, hogy 3 nap alatt megtudjam, mi a pontos és helytálló diagnózis.
Mert itthon úgy tűnik, 90 ezer forintba került, hogy valaki 1 percnél tovább foglalkozzon veled, és hogy valaki végre megkérdezze, hogy miben segíthet még.
Itthon 90 ezer forintba kerül, hogy megfelelő röntgen és ultrahang eredményt kapjon egy beteg.
Itthon 90 ezer forintba kerül, hogy ne szarjanak le nagy ívben, hogy olyan emberként kezeljenek, akinek a gyógyulása elsődleges, és hogy a rehabilitációd megfelelő legyen.
Itthon 90 ezer forintba kerül, hogy a plafon ne essen rád a váróban, hogy azt érezd, hogy mindent megtesznek a gyógyulásodért, és hogy ne érzed magad kiszolgáltatottnak és tehetetlennek.
Egyetlen egy jó dolog viszont van ebben az egészben: a 300 forintos vizitdíjat legalább hála istennek megúsztam!
Köszönet érte Orbán Viktor miniszterelnök úrnak. Vasárnap garantáltan meghálálom!