A szépség nem szorul magyarázatra. Tetszik – akár érdek nélkül is. Ennek ellenére, az élmény mellett, előszeretettel boncolgatjuk, elemezgetjük szobrok, irodalmi művek és más műalkotások esztétikájának mibenlétét. Benne van ebben a kíváncsiság, a titok megfejtésének izgalma, és a tudásvágy, mert hát okulni is lehet belőle. Egy tér esetében, amely összetettsége folytán építészeti alkotás is, a város szövetének élő eleme, ez utóbbi szempont nem elhanyagolható. Sem a várost alakító szakembereknek, a tervező építészeknek, sem a város lakóinak. Okulásként is. Mert aki járt már a miskolci Erzsébet téren, tanúsíthatja, hogy a legszebb terek egyike az országban. Esztétikájának megfejtése izgalmas feladat, feladvány is.

Dobrossy István levéltáros több helyütt is részletesen leírta a tér keletkezését, történetét. A nagy árvíz után a Pap-malom végleges elbontásával kialakult üres területen szándékosan városi teret kívántak kialakítani a városvezetők. Az Avast, amelynek oldalában egykor született s ahonnan leköltözött a központja a jelenlegi főutcai tengelyre, a város szinte teljesen kizárta magából. Egyáltalán, a főutca teljes egészében mesterséges környezet, a zárt házsorok kiiktatják a természet látványát, hiába a közeli Szinva-patak és két oldalt a hegyek, nem láthatjuk őket. Számtalan példát ismerünk a Kárpát-medencéből is, ahol egy-egy természeti képződmény látványa a település meghatározó eleme: gondoljunk csak a Duna és a budai Várhegy látványára Pesten, vagy a Magas-Tátra poprádi panorámájára. Egy szinte beépítetlen, természeti arculatot mutató, növényzettel borított hegy a város közepén lenyűgöző, már-már kultikus hatású. Amikor a Városház tér déli oldalán bontásokkal tárult föl az Avas, a látvány maga kikövetelte a jelenlegi Szent István tér kialakítását, kialakulását. Nem tudhatom, de valószínűleg hasonló hatással lehetett a miskolciakra a Pap-malom helyén föltáruló Avas. Nem lehetett kétséges a teresedés „üresen” hagyása, az amúgy is terekben szűkölködő Miskolcon új dísztér kialakítása. A zárt déli házsorban hirtelen „ablak” nyílt a természetre, s ez ablak előtt ott magasodott az Avas hegye, tövében ott húzódott a Szinva-patak szalagja.

A természeti háttér szépségét fokozzák a hegyen található épületek, mert különleges, értékes, a helyi és az országos építészettörténetben is méltán fontos építményekről van szó. Három meghatározó épület festői módon, lépcsőzetesen helyezkedik el a hegyoldalban.
Az avasi templom évszázados, s valóban méltóságteljes gótikus támpillérei fölé emelkedik a harangtorony reneszánsz sisakja, s fölötte áll a város szimbólumának szerepét épp az előbbitől átvevő, a világon egyedülálló formálású kilátó.
Lehet, ezzel be is érhetnénk, megvan az esztétikum meghatározó eleme: egy épített tér, amelynek hátterét egy szép hegy biztosítja. De további elemek szükségeltettek, hogy ez az adottság különleges esztétikai térélménnyé váljon. Ha többnyire nem is tudatos tervezés okán, de több egy irányba ható tényező eredményezte, adja ma is az Erzsébet tér szépségét – számos, ellenkező irányú hatás ellenére is.

A tér szélessége alig nagyobb a főutcáénál, geometriája alapján egy a főutcába befutó merőleges utca is lehetne. A főutca zárt házsora a tér két sarkán befordul, s fut tovább a „mellékutca” kétoldali zárt házsorában. A főutca házainak többsége s így a térre befordulók is eklektikusak, zártságukat fokozza a homlokzat szigorú rendje, az ablakok szabályos ritmusa, a folyamatos, hangsúlyos zárópárkány. A zárópárkány egy magasságban indul a főutcaival.
Azonban, közelítve a szabálytalan formákból építkező természeti háttérhez, ez a szigorúság enyhülni kezd. A zárópárkány mindkét oldalon lejjebb esik, folyamatossága megszakad. A jobboldali térsorban nem csak a homlokzati elemek oldódnak, tömegében is tagolt, szertelen lesz a beépítés, a fürdő épületénél már kupolás és pavilonos részekre esik szét a házsor addig merev kontúrja. Kicsit enyhébben ez a folyamat a bal oldalon is lejátszódik. Itt a kupolás, teljesen szétszabdalt tömegformálásig nem merészkedik el az épület, de a zárópárkányt, az egyenes nyeregtetőt először megtöri egy pavilonos lezárású közép-rizalit, majd egy, a tető fölé nyúló oromzat. S az oromzat játékos formálású, szabdalt. Miképpen a homlokzat is játékosan kezeli az eklektikus elemeket, már az Akadémia épületén golyvákkal oldja az oszlopok merev rendjét. Mondhatjuk, hogy a mesterséges belvárosi környezet ezen a téren kinyílik a természet felé, a térfalak szabályos kontúrja feloldódik, a beépítés magassága lecsökken, az együttes egyre játékosabb, kötetlenebb, azaz természetközelibb lesz. Ezt a hatást akarva-akaratlanul erősíti a fürdő bádogozott kupolájának üvegre cserélése is. Véletlen s tudatosan nem érzékelhető, hogy kitűzési hiba folytán a baloldali utolsó ház töri a beépítési vonalat, nem párhuzamos az út tengelyével; hátrafelé szűkül az utca. A szűkülő utca, a kétoldali párkányvonal magasságának folyamatos csökkenése, csakúgy, mint a reneszánszban tudatos tervezés eredményeképpen, a perspektíva torzítása folytán kiemeli, nagyobbnak mutatja a hátteret, itt az avasi hegyet.
Csakhogy az Erzsébet téren ez egyáltalán nem tudatos, hanem szerves fejlődés eredménye. Az előbbiekben a főutca felől írtam le a térfalak változását, azonban a tér nem innen épült be. Elsősorban az Avas felől kezdődtek az építések. Itt, a hegy alatt, a patakparton természetes, hogy szellősebb, kötetlenebb épületek emelkedtek, amelyeknek sora aztán találkozott a főutca zárt eklektikus házsorával.

Mégsem véletlen, hogy a főutca felől írtam le a térfal változását. A tér ugyanis egyirányú. Csak innen igazán tér, szépsége elsősorban innen mutatkozik meg. A hegy felől az utcajelleg hangsúlyos, út, amely bevezet a városba, a főutcára. Nem tudja ezt a hatást elnyomni az sem, hogy az „utca” térnek van berendezve, középtengelyén növényszigetek, szökőkutak, középpontjában pedig szobor emelkedik. A berendezés már tudatos építészeti tevékenység. A szobor és alépítményének arányai, méretei a tér arányaihoz szabottak. A két oldali fasort többször cserélték, de mindig kisnövésű fákat ültettek. Sosem törekedtek tekintélyes fasor fölnevelésére, hogy ne az utca jelleg domborodjon, hanem így csak keretet biztosítanak a középső növénysziget körül. S ahogy a szökőkutas vízmedencék a tér végében lévő vízfolyás mesterséges leképzései, úgy a hegy fái is csak „kicsinyített változatban” jelennek meg a téren.

Eredetileg a teret északi irányban folytatni kívánták. Építészetileg sok mindent ki lehetett volna hozni egy, a főutcát keresztülszelő, a völgy kétoldali hegyvonulatát összekötő térrendszerből. Abban az esetben a térfolyosó és a főutca metszéspontja lett volna a város és a természet találkozásának színtere. Azonban így a „félnek” maradt tér tölti be ezt a szerepet.

Nem tartozik okfejtésem fő vonalába, de szólok a tér két apró érdekességéről is. Az akadémiai székház homlokzatán a régi nagy-magyar címer hibás, mintegy igazodva a térvég megkövetelte játékossághoz: a legfölső sorban Dalmácia és Horvátország címere fölcserélődött. Mintha a címer készítője, talán olvasva, hogy a horvát sakktábla a jobboldalon, a három dalmát oroszlán a balon, csak ezek elkészülte után világosíttatott volna föl, hogy a címertanban az oldalakat sosem szemből, hanem a pajzs „viselője” felől határozzák meg, mert utána már a többit a jó oldalra tette. A másik, hogy Miskolcon már a költő előtt „békévé oldotta az emlékezés eleink harcát”, hiszen az ország első szabadtéri Kossuth-szobrával büszkélkedő teret éppen a forradalmárt jelképesen halálra ítélő Habsburg király feleségéről, Erzsébetről nevezték el.

El kell mondani, hogy a tér annak ellenére is szép tudott maradni, jól tudta és tudja betölteni „kapcsolat-szerepét”, hogy szemben a jól megválasztott térberendezéssel, épületei nem különlegesek, sőt, az eklektikán belül sem tartoznak az értékesebb vonulatba. A fürdő épülete kimondottan dekadens, túlontúl romantikus formálású, az akadémiai székház homlokzati elemei nem szerves rendszert képeznek. Az észak-keleti saroképület két homlokzatán a nyíláskeretezések szögletes és háromszögű záródása bántóan fordítva van a rizaliton és a közbenső mezőben.

A tér szinte teljesen kiépült, foghíj nincs rajta, így mivel bontásra nem számíthatunk, az elrontás veszélye nem fenyegeti. Vitát váltott ki szakmai berkekben és a közvéleményben is a fürdő kupolájának üvegre cserélése. Hogy ez szerencsés-e, megengedhető-e ezen az eklektikus épületen, nézőpont kérdése. Véleményem szerint az épület önmagában nem annyira értékes, hogy ne lehetett volna drasztikusan hozzányúlni, s Viszlai József építész átlátszó kupolája tovább fokozza a természet felé történő nyitást – tehát erősíti a tér esztétikáját. A modern építészeti geg növeli a tér különlegességét is.
Hiba azért mégis akad! A térfalban egy tűzfal található, amelynek bántó hatása a kevésbé fontos irányból, a hegy felől jelentkezik. Itt indokolt a csatlakozó pavilon megmagasításával, több szint ráépítésével a tűzfal eltakarása. Az elmúlt években több építész is készített tervet a megoldásra; a legfrissebbet hamarosan részletesebben is be fogom mutatni.

Jelenleg, miután évtizedeken át fedve volt, a tér végében folyó Szinva egy ideje már ki van bontva (legalábbis egy szakaszán). Mindez erősíti a tér természetfelőli végének szerepét s a rajta átvezető híddal emelné az épített környezet gazdagságát, a tér esztétikáját. Általánosságban elmondható, amilyen kultikus, szinte a városi közhangulatot emelő szerepe van az avasi hegynek, úgy szolgálná ezt a Szinva (hosszabb-teljesebb szakaszon való) visszaadása is, amint ennek példáját már a Szinva terasz esetében is láthatjuk, ahol visszavezették a térszintet a patakhoz, kézzelfoghatóvá, elérhetővé tették a természetes vizet.

Szunyogh László