Madarat barátjáról

LES CAQUETTEUSES

Mihez kezd manapság egy állás nélküli, 36 éves informatikus? A világ számos táján ezen aligha kellene sokat tépelődni, de a Bretagne szívében élő Brice Lahy nem a kitaposott utat választotta. Párjával, Manonnal elhatározták, hogy tyúkokat fognak menteni. Ráadásul nem is üzletszerűen, hanem önkéntes alapon. Aki azt hinné, Franciaországban elment a maradék eszük is az informatikusoknak, annak érdemes végiggondolnia, mibe vágták a fejszéjüket Lahyék. Az állatbarát akciózást ugyanis, ha nem is üzletszerűen, de mindenképpen nagyüzemi méretekben végzik: tavaly 41 ezer befogadó családot hajtottak fel Franciaország-szerte, akiknél minimum két-két tojót helyeztek el (a tyúkok nem szeretnek magányosan kapirgálni). Január óta pedig azon dolgoznak, hogy helyet találjanak egy felszámolás alá került tojásfarm 25 ezer madarának – közül már csak tízezren várják az adoptálást.

De miért is kell a tyúkokat örökbe fogadni? Elsősorban azért, mert a tojástermelésre fogott, többnyire hibrid fajták tizennyolc hónapos korukra kimerülnek, magyarán nem képesek már arra a hozamra (az évi 250-300 tojásra), amiért megéri tartani őket. Ilyenkor automatikusan a vágóhídra kerülnek, a tetemüket lisztté darálják, ami aztán megy a különféle készételekbe. Becslések szerint világszerte évente 40 milliárdnál is több aprójószág végzi így rövid életét. Ez különösen azért szomorú, mert a tyúkok még vidáman elélnének 3-4 évet, sőt tojást is adnának, ha egyre kevesebbet is.

Ezen felháborodva hozta létre másfél éve Brice és Manon a – szárnyasok jellegzetes hangjára utaló – Les Caquetteuses nevű egyesületet, hogy adjanak egy második esélyt a tyúkoknak. Tapasztalatuk szerint az emberek többségének, még a vidéken élők jó részének sincs fogalma a haszonállatok sorsáról, de sokan azt sem tudják, mennyi mindenre lennének még jók a továbbiakban a háztáji tyúkok. A 2-3 évig még csurranó-cseppenő tojások mellett nem elhanyagolható például a hulladékfeldolgozási és komposztálási képességük – hangsúlyozzák a Les Caquetteuses honlapján. Egy pár tyúk egy négytagú család éves organikus hulladékának egyharmadát eltünteti, és cserébe több tíz kilónyi jó minőségű trágyát termel, amivel bármilyen veteményes termésátlagát fel lehet turbózni.
Ráadásképpen pedig nagyon szociálisak, szelídíthetők és ragaszkodók. Ez utóbbi tulajdonságaik miatt az egyesület terápiás célokra is ajánlja a tyúktartást. Nem csupán gyerekek mellé, hanem idősotthonokba, börtönökbe, szellemi vagy fizikai fogyatékkal élők közé vagy valamilyen súlyos betegséggel küzdők életébe is vidámságot, nyugalmat, felüdülést, társaságot tud vinni néhány jobb sorsra érdemes aprójószág.

Franciaországban nem egyedi a Les Caquetteuses kezdeményezése, évek óta több egyesület is foglalkozik tyúkmentéssel (Lahyék egyébként a szárnyasok mellett kiérdemesült kecskéknek, birkáknak és szamaraknak is keresnek új lakóhelyet). Olyannyira, hogy a humánusabb érzületű állattartók nemegyszer már bekalkulálják az üzleti modelljükbe az örökbefogadás lehetőségét. Igaz, ez inkább a legfeljebb néhány ezer tyúkkal dolgozó tojástermelők számára reális lehetőség, nagyobb tételben nehéz egyszerre elpasszolni a kiöregedett tojókat.

Az önkéntesnek indult biznisz akár még komolyabbra is fordulhat. Brice és Manon nagyjából öt euróért ad tovább egy tyúkot új gazdájának, amit megfeleznek az állattartóval (a vágóhídon ennek töredékét kapná), a többit pedig szállításra és felszerelésre költik. Annyi a munkájuk, hogy Manon hamarosan az egyesület főállású alkalmazottja lesz. ¬