1969 szeptemberében a Metalimpex exportszerződést kötött a nyugat-németországi illetőségű Comex, Transmare és Klöckner cégekkel, amelyben kötelezettséget vállalt a Lenin Kohászati Művek (LKM) terhére, hogy 2796,5 tonna wolframmal ötvözött nemesacélt leszállítanak részükre. Mindhárom cég régi üzletfele volt Dévaiéknak, a nyomozás később megállapította, hogy korrupciós pénzekért cserébe a Metalimpex jogosulatlan előnyökhöz juttatta őket már korábban is nem egyszer.
A teljesítésre rendkívül szoros szállítási határidőket határoztak meg, amelyeket komoly kötbérekkel is biztosítottak, mindannak ellenére, hogy a vállalt mennyiség nagyjából tízszerese volt az LKM kapacitásának. A kohászati művek szakemberei tiltakoztak is a szerződés aláírása ellen, Dévai és Gergely azonban hajlíthatatlan maradt. A legnagyobb kockázat mégsem ebből adódott, hanem abból, hogy a késztermék árát egy évre előre meghatározták, pedig egy ilyen szerződést legfeljebb csak egy hónapra előre szoktak megkötni.
A wolfram ráadásul azon nyersanyagok közé tartozott, amelynek ára különösen sokszor és nagymértékben változott a világpiacon, ennek ellenére a szerződésben rögzített árajánlat a szocialista országokkal szemben gyakorolt kedvezményeket és feltételeket tartalmazta: a teljes 1970-es évre előre megszabták a leszállítandó késztermék árát.
A wolframot legnagyobb mennyiségben Kína forgalmazta, de 1969 novemberében váratlan helyzet állt elő. Átmenetileg nem jelentek meg wolframmal a nemzetközi piacokon, amely szabályszerű pánikot eredményezett: az érc ára 1970 elejére a tízszeresére emelkedett. Ha a szerződés megkötésekor a Lenin Kohászati Művek rendelkezésére állt volna a teljesítéshez szükséges wolframmennyiség, már önmagában csak az áremelkedésből adódó nyereségkiesés miatt legalább háromszáz-négyszáz millió forintos népgazdasági kár keletkeztetett volna, de ebben az esetben legalább a vállalati veszteség minimális marad. Azonban a gyártáshoz szükséges mennyiség töredéke sem állt a kohó rendelkezésére, így a megemelt árakon kellett azt beszerezni, változatlan késztermékárak mellett.
MÉG A „MOZGÓSÍTÁSI TARTALÉKOT” IS FELHASZNÁLTÁK
Annak érdekében, hogy a várható kárt – amennyire lehet – már előre enyhítsék, felhasználtak minden elérhető wolframot, még az ország katonai célokra félretett M- (mozgósítási) tartalékát is, a Honvédelmi Minisztérium hivatalos engedélye nélkül. Az M-tartalékhoz nem férhetett hozzá más, csak igen magas beosztásban dolgozó politikus, magas rangú katonatiszt vagy pártfunkcionárius, vagyis az üzlet mögött valóban hatalmasságok állhattak. Ám hiába állt végül rendelkezésre a méregdrága nyersanyag, a határidők teljesíthetetlenek maradtak.
Az eftásak már akkor is „tudtak”