Megtámadták az izraeli hatóságok a héten agyonlőtt palesztin-amerikai újságíró, az Al Jazeera riportere,
temetési menetét. Legalább tízen szorultak orvosi segítségre. Az izraeli hatóságok szerint a gyászolók megzavarták a közrendet, mivel Izrael tiltja a palesztin zászlók nyilvános kitűzését, a menet által énekelt éneket pedig nacionalista uszításnak vették.
Az 51 éves Abu Akla ismert újságíró volt, aki éveken át számolt be az izraeli megszállásról és a régió ügyeiről. Szerdán lőtték le, miközben egy izraeli katonai rajtaütésről tudósított. Szemtanúk szerint a katonák lőtték fejbe. Az izraeli hatóságok szerint ugyanakkor továbbra sem lehet megállapítani, ki lőhette le a riportert, a Palesztin Hatóságok nem hajlandóak együtt vizsgálni az ügyet.
A gyászmenet oszlatásáról felvétel is készült, ahol látni, hogyan rohamozzák meg az – Izrael által annektált kelet-jeruzsálemi – Szent József kórház előtt az újságíró koporsóját vivő tömeget. A rendőrök kábítógránátokat is használtak. „Izrael embertelensége teljes mértékben megmutatkozik” – mondta a Palesztinai Felszabadítási Szervezet egykori tisztviselője. (TheGuardian)