Mert még Pesten létünkkor tele verték fejemet némely ifjak balitéletekkel, mondván: ,,Ne menjen Déryné Miskolcra, ott csupán nagy karimájú kalapos embereknek fog játszani; aztán mind csupa fehér kendővel bekötött fejű asszonyok ülnek a zárt székekben.” s így hát nem is igen magas fogalmam volt Miskolc műveltségéről..
Már este volt, midőn a városba hajtattunk s kellemetlen kinézésűnek tetszett a külseje: sok rongyos viskó állott előttünk s elkezdettünk Murányinéval röhögni fölötte, hogy majd vajjon melyikében ezen Rondelláknak fognak nekünk színpadot építeni?
A mint így mókázunk, egyszer csak egy széles, mély árokba éreztük magunkat leereszkedve. ,,Jajj! – kiálték – itt lesznek a süllyesztő masinák.” Azon az áron kellett az akkori időben a városba leereszkedni. Azonban midőn abból kiértünk, egyszerre a városban találtuk magunkat. Már akkor minden ház ablakából gyertyavilág özönlött felénk, alacsonyabb, magasabb házakból egyaránt. Szép este volt, s bár késő, de mégis sok csinos nép sétált az utcákon. Ez már mindjárt más hangulatba emelt bennünket.
De hova szállunk? Lesz-e itt oly épület, hol ennyi szekér beállíthat: tizenkét szekérnek sok hely kell. ,,Hej földi! – szólítottak meg egy bámészkodó parasztot – hol lehet itt beszállni? Hol van egy fogadó?” ,,Itt ni mindjárt, az a nagy épület, a hol az a sok ablak világít.” Még jó darabokat kellett fölfelé jönni, míg megpillantottuk a Korona-vemdéglőt. ,,Ah! – mondánk – alászolgája! hisz nem éppen oly fekete az ördög, mint a hogy festik.” A szekerek zörejére minden ajtóból özönlött ki a sok Kellner, Hausknecht, nyitották a kaput innen is onnan is bukdosott ki a sok vendég. Berobogtunk, vagy két szekér a kapu alá. Mi voltunk az elsők Murányinéval. Leszáltunk.
Jött oda a Kellner: ,,Mit parancsolnak?” ,,Legelőbbszer is szobákat nyissanak.” ,,Nem lehet, mind el vannak foglalva.” ,,Csak nem hálunk itt az udvaron?” … Én már leugrottam; tömérdek nép tódult a kapuk alá, alig tudtunk mozogni. Hozták a gyertyákat, lámpákat világítani; oda tolongtak a vendéglői vendégek, bekukkantottak az ernyő alá, Murányiné szép asszony volt. Mindjárt kezdettek lármát ütni s kiabálni a Kellnerekre: ,, Segíteni kell a dolgon, a dámáknak szoba kell, Jean.” Ez alatt a zajra kijött a fogadós, mind körül fogtak, színészek, urak mind kiáltották egyszerre: ,,szobákat, szobákat.” ,,Jó, adnék szívesen, – mond a fogadós – de egyetlen egy sincs üres.” Ez alatt hangzott a vendégek közül: ,,a pesti társaság … színészek.” Ez alatt én csak mind bámultam, még sohase utaztam ily nagy számmal és néztem minden felé, hogy milyenek azok a nagykarimás kalapu emberek?https://miskolciszemelvenyek.blog.hu/2022/05/12/erdekessegek_deryne_naplojabol?fbclid=IwAR0ypdK7hvnaA5sIbGLh4bi9ytiemVpqpAJKOPYi4yjjEeHVPeaqDwDOIs0