Wanda művészcsaládba született. A vasárnapi családi ebédek közben szobrászatról, filmekről, irodalomról beszélgettek körülötte rokonai, rövid időn belül pedig ő is az alkotás felé fordult. Eleinte a festészettel kacérkodott – járt a Képző előkészítőjére is –, de mikor megkapta édesapjától az első fényképezőgépét, 180 fokot fordult a világ. Apja (a szintén fotós Martin Gábor) jobban örült volna, ha kitűnő tanuló gyerekéből ügyvéd vagy építész lesz, de miután ráörökítette a fotográfiai ismereteit, ez a kérdés eldőlni látszott. Wanda szerint ez részben annak köszönhető, hogy nagyon türelmetlen természet, és míg egy festmény heteken át készül, a fotónak instant eredménye van.
Végül párhuzamosan végezte el a MOME fotószakát és az ELTE filmtörténetét, és az utóbbin elsajátított gender studies, a művészettöris ismeretek és a rengeteg film legalább olyan fontos kellékei művészetének, mint maga a fényképezőgép.
„Az ELTE-n tanultak nagyban formálták a vizuális látásmódomat, a nagyobb divatanyagoknál konkrétan filmes inspirációk és művészettörténeti utalások köszönnek vissza.”
Wanda az egyetemi évek alatt összeköltözött egy MOME-s divattervező sráccal, és rövid időn belül el is készültek első divatfotói, aminek láttán egyre több diáktársa kérte fel a kollekciói lefotózására. A divatportfólió és a kapcsolati háló kéz a kézben épült, és szépen lassan a nagyobb divatmagazinok is felfigyeltek a képeire. Közben pedig folyton ott volt a zene mint örök szerelem, és mint fotótéma is. Wanda igazi rajongólánynak vallja magát, akinek egy álma vált valóra, amikor a HS7 felkérte a jubileumi promófotóik elkészítésére 18 éves korában. A fotós azóta már otthonosan mozog nemcsak a hazai, de a külföldi bandák backstage-ében is. Többek között olyan nevekkel dolgozott, mint az Eagles of Death Metal, a The Horrors vagy a Fat White Family. De erről majd később.
És ha már a mérföldköveknél tartunk, a londoni Erasmus-program mindenképp annak számított. Itt vált egyértelművé, hogy „London Calling”, úgyhogy Wanda az egyetem elvégzése után rögtön rohant vissza, elvégezte a divatfotózás mester szakát, és azóta is kinn él. Hiszen ott egyben megtalálható minden, amit szeret:
Jane Austen, a Brontë nővérek és persze a Sex Pistols meg az egész punk szcéna is.
Ahol a punk és a reneszánsz találkozik
És most, hogy túlestünk a legfontosabb életrajzi mérföldköveken, végre elmondhatom, miért éreztem égetőnek, hogy bemutassam Wandát a Forbeson. Azon kevés művészek közé tartozik, akik bármilyen témában is fotózzanak, a kézjegyük ugyanúgy ott van egy punk énekes portréján, mint egy Marc Jacobs divatanyagon. A rengeteg, egymásnak látszólag ellentmondó kulturális hatás izgalmas elegyet alkot, és különleges, új világot hoz létre. Találkozik egymással a Gyűrűk Ura, Ophelia, a Dreamers című film, Sid Vicious és a kosztümös hölgyek, a végeredmény pedig egyszerre festői és bizarr. A képekben ott rejtőzik a szubkulturális érdeklődés, a másság, a szexuális identitás és a genderfluiditás, meg persze Wanda örök kedvenc témája, a szerelem. És direkt a felsorolás végére hagytam a kedvencem: az elképesztő modellválasztást!https://forbes.hu/a-jo-elet/martin-wanda-fotos-dior/?utm_source=Forbes+Espresso+h%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_campaign=9362a09d4a-EMAIL_CAMPAIGN_5_19_2021_13_48_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_5d6f550842-9362a09d4a-56945581&ct=t(N_COPY_01)
Miért nem mehet le, mit jelent a punkráció, akár az avantgard, futurista, apokríf, állandó zenei és művészeti apokalipszisként, mint halál és elmúlás ábrázolói és végrehajtói büntetés nélkül?