V. Anita azt állítja, hogy a férfi, akit azzal vádol, hogy megpróbálta megerőszakolni, másnap többször felhívta, bocsánatot azonban nem kért tőle. Az erőszakkal hírbe hozott férfi tagad, a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást.
Nyilatkozott a Blikknek V. Anita, a jobbikos Szilágyi György élettársa arról az állítólagos nemierőszak-kísérletről, amely tavaly év végén, a párt egyik vidéki rendezvényén történhetett. A nő azt állítja, hogy az elkövető a párt regionális igazgatójával csalatta be egy szobába, aztán becsukta mögötte az ajtót. „Már rántott is be a vécébe, készen állva a közösülésre. Ha Gyüre Csabának nem szólok, amikor a szoba felé mentem, hogy majd jöjjön utánam, s nem tör be a szobába engem kiszabadítani, akkor a fizikai erőfölényével megerőszakol az elkövető”.
Arra a kérdésre, elmondta-e a helyszínen, hogy mi történt, V. úgy válaszolt: „Nem mondtam én semmit ott, hanem Gyüre Csabával együtt a lehető leggyorsabban eljöttünk, hogy minél hamarabb kikerüljek erről a bűntanyáról. Bár az is igaz, hogy úgysem sokan értettek volna belőle bármit is, hiszen majdnem mindenki nagyon részeg volt.” Elmondása szerint az állítólagos támadója is sokat ivott, de „elég jól bírja az alkoholt. Pontosan tudta, mit csinál”.
A nő azt is állítja, hogy a férfi a következő nap reggelétől annak délutánjáig „jó párszor” felhívta – bár korábban sosem kereste telefonon. Volt, hogy arról kérdezte, „tényleg tett-e ilyet”, aztán állítólag megfenyegette, hogy ne számoljon be a történtekről senkinek, és azt is mondta, hogy nem volt magánál. „Egyet nem tett, hogy bocsánatot kért volna” – nyilatkozta a nő.
A pártnak még mindig tagja, arra a felvetésre, hogy gondolkodott-e a kilépésen, úgy felelt: megvárja, hogy mit tesznek a képviselők.
A Bors című kormányközeli bulvárlap május elején, a Jobbik tisztújító kongresszusa előtt írta meg, hogy a párt egyik tavaly év végi, vidéki eseményén, ahol vezető politikusok voltak jelen, egy polgármester megpróbálta megerőszakolni Szilágyi György élettársát. Szilágyi, aki akkor a Jobbik alelnöke volt – és jelölt ugyanerre a poszta a tisztújításkor, de visszalépett –, később megerősítette, hogy az eset megtörtént, ám Jakab Péter pártelnök és kabinetfőnöke, Molnár Enikő megpróbálta eltussolni. Arról is beszélt, hogy a párton belüli vizsgálat azonban csak rövid ideje indult el, miután a sértett az etikai bizottsághoz fordult.
A hírre Jakab Péter, a Jobbik elnöke akkor úgy reagált: kormánymédia a tisztújítására időzítette a botrányt, ő pedig jogi lépéseket fog tenni. Egy későbbi, a Magyar Hangnak adott interjúban azt mondta: Szilágyi azzal ment oda hozzá, hogy az egyik jobbikos politikus közeledett a barátnője felé, tud-e erről valamit. „Mondtam, hogy semmit. Ott voltam én is, a kollégáim is, oda lehetett volna hozzánk jönni, ha bárkit bármilyen sérelem ér, de nem történt ilyen, ez a hölgy jókedvűen távozott erről az eseményről.” Azt is hozzátette, Szilágyi Györgynek joga és kötelessége megkeresni a saját igazát, ám azt nem érti, hogy miért nem akkor, decemberben tette ezt, miért várt vele öt hónapot.
Május 13-án derült ki, hogy a rendőrség nyomozást indított az ügyben, de nem erőszak kísérlete, hanem személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt.
Az erőszakkal hírbe hozott politikus tagad. Az ügyről kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy „soha nem látott karaktergyilkos sajtóhadjárat indult” ellene, és jelezte: tiszta lelkiismerettel áll a nyomozás elé. Hozzátette azt is, hogy jogi értelemben elégtételt fog venni minden hazugságért.
Potocskáné élre tör ????
„Távol álljon tőlünk, hogy a Jobbikot legyőzhetetlennek nevezzük, de igaz, ami igaz, ami mostanában a Jakab-hordában történik, alaposan feladja a leckét az elemzőnek. Ma ugyanis már pusztán az a tétje a találkozóiknak, hogy Potocskáné képes-e kiebrudalni a vezéri sátorból Jakab kánt, illetve, hogy a mamuszos hadseregparancsnok és Szabó Gábor informatikai bizalmasa körön kívül marad-e, vagy repül a főnökkel együtt. Ami a Jobbikban mostanában történik, nem egyszerűen komikus, inkább szánalmas. Hiszen nem is olyan régen még húsz százalékon álltak, és Vona Gábor éppen azért terelgette pártját középre, hogy maximalizálja szavazótáborát. Az eredmény: háromszázalékos támogatottság, és önjelölt mongolok belső kalandozásai, melyeknek már régen nem zsákmányszerzés, hanem pusztán az egymás feletti befolyás a célja. Valamint – gondolom – az is, hogy ki kavargassa a kumiszt magányos, szomorú délutánokon.
Ha jobban belegondolunk, hogy a jövő erős jobbikosát alighanem Potocskáné becses személye rejti, fogós kérdés, hogyan lehetne, mondjuk, négy százalék a mostani háromból? Egyáltalán mi a Jobbik nevű párt közéleti jogosultsága? Áruló nemzeti radikálisként vagy Gyurcsány leghűségesebb szolgálójaként érdemesek a figyelmünkre? És egyáltalán: hova lett a handabandázó hevület, a proli gőg, a mindenkit kiosztó fekete bőrkabátos nyomulás? A Jobbik közelgő végórája azonban elsősorban figyelmeztetés. Azt üzeni, hogy a politika nem zsibvásár, ahol minden és mindenki eladó, csupán az árat kell ügyesen megszabni. Aki ugyanis gátlástalanul lefekszik másoknak, valamint semmiben nem hisz, de állandó ócsárlásból épít magának örökjurtát, könnyen ebek harmincadjára jut. Pontosan ez történt a Jobbikkal: végül sorra megfojtották egymást, elhullottak az alapítók, távozott Vona, most pedig Jakabot nyakazzák le egykori bizalmasai. És – leírni is furcsa – felkészül Potocskáné, ha jobban tetszik, élre tör, mert rajta kívül más már nem maradt a kínálatból.”