2010. május 27-én halt meg a férjem: Furmann Imre. Még nem volt 59 éves. Azt mondta, hogy a rendszerváltás évei legalább duplán számítanak neki. Lelkesedett és lelkesített. Sokat tett. Alig aludt, alig evett. Mindig úton volt. Ment, ahová hívták. Ment, mert hitte, hogy dolga van. Feladata. Küldetése. Lelkesített. Lelket öntött az emberekbe. Küzdött a lelketlenség ellen. Sok volt a félelem, az aggodalom. Nem ok nélkül. De ő erősen hitt a szabadság lehetőségében. Abban, hogy eljött a változás ideje. Bár még az általános legyintgetés idejét éltük. Mindenki másra vágyott. Mindenki mást akart. De a legtöbben úgy vélték: úgyse lehet. Diktatúra volt. Totális uralom. Itt állomásoztak a szovjet csapatok. Pártállam. A pártvezetés korlátlannak tűnő uralma. Az 56-os forradalom vérbe fojtásának, kegyetlen megtorlásának emléke. Egzisztenciális kiszolgáltatottság. Besúgók, lehallgatók, és az ő jelentéseiken csámcsogó, utolsó erejükig tiltó, rémítgető, intézkedő hatalmasok.
Hiszem, mert megtapasztaltam, hogy Imre sokaknak adott erőt. Segített legyőzni a lelkeinkbe betelepített félelmeket. Sokan követték akkor, sokan jöttek a hívó szavára. Eleinte hozzánk, a lakásunkba. Aztán a mozgalomba, a Magyar Demokrata Fórumba, mely utóbb párttá lett. Megtörtént a rendszerváltás. Győzött az MDF. Imre akkoriban általános alelnöke volt. Az elnök: Antall József, miniszterelnökként. Ám Imre számára a pártpolitizálás addig volt fontos, amíg az általa legfontosabb célok nem teljesültek. Amikor kivonultak végre a szovjet csapatok, amikor a diktatúra helyett demokrácia lett, állami redisztribúció helyett piacgazdaság, önkényuralom helyett jogállam, akkor Imre abba hagyta a direkt politizálást. Más módon, más eszközökkel küzdött tovább azért, hogy minél több ember élhessen emberhez méltó életet. Verseket, esszéket írt, jogvédelemmel foglalkozott. Ment tovább a maga útján. Szabadon. Szinte mindent elért, amit nagyon akart. Azt viszont nem érte el, amit a legjobban akart: Dávid gyógyulását. Imre Dávid halálába halt bele. Pünkösd harmadnapján. Pünkösd a Szentlélek kiáramlásának ünnepe. A bizonyosságé, hogy lehet feltámadás, megtörténhet a csoda. Megváltottak vagyunk. Megújulhatunk. Jutott belénk a Szentlélek erejéből. Bennünk rejlik a csoda. Csak hinnünk kell és cselekednünk. Imre erre tanított, erre adott mintát az életével. És a halálával is. Közeleg Pünkösd. Készülhetünk rá. Emlékezhetünk Imrére. Mert volt nekünk. Van.
A kép: Imre tablóképe