„Én, hülye, mentem volna inkább Ausztráliába szörfözni” – Magánnyugdíjak zuhanórepülésben
Olvasónknak valamiért fenntartása van az öngondoskodás magyar gyakorlatával.

„Tényleg nagyon mérges voltam, hogy lehettem ilyen hülye, hogy elhittem, hogy jól járhatok.”

Így kommentálta a telefonba olvasónk azt a számlaértesítő kivonatot, aminek példányait előzetesen lapunknak már elküldte.

Egy hosszú számsor található rajta, ami önmagában is összefoglalja a lényeget.

Az egyik legnagyobb és legismertebb hazai biztosítónál azért nyitotta önkéntes nyugdíjpénztár számláját a szombathelyi hölgy 2004-ben, hogy majd nyugdíja vonulása után legyen hova nyúlnia, ne legyen kiszolgáltatott helyzetben.

„Egyrészt a fizetésem sem volt túl magas, másrészt hittem az öngondoskodás eszményében, amelyet akkor és azóta is sok döntéshozó hangsúlyozott” – magyarázta.

Kezdetben havi 10 ezer forintot utalt a számlára, aztán később, mikor kirepültek a gyerekek, havi 30-40 ezer forintot.

A pénzintézet mindig elküldte az éves összefoglalót, amit olvasónk átfutott, tudomásul vette a számokat, de nagy jelentőséget nem tulajdonított nekik, olyan távolinak tűnt a nyugdíj.

Aztán nemrég mégis előkereste a 2021-es összefoglalót, mert volt egy kis ideje, és kezdett tudatosodni benne, hogy nincs is olyan sok év már a nyugdíjig, nem árt tisztán látni ebben a kérdésben is.

Először azon akadt meg a szeme, hogy

„a tagsági jogviszony kezdetétől felhalmozott hozam 878 ezer forint”.

 

Ez önmagában sem túl izmos összeg, ráadásul mintha már tavaly is több lett volna, gondolta. Megnézte, valóban: egy évvel ezelőtt ez az összeg egymillió forint felett volt.

Azaz tavaly nemhogy hozamot nem produkált az alap, de 140 ezer forint veszteséget termelt.

De a java csak ezután következett: most májusban – enyhe pánikban – megnézte, hogy teljesít az alap ebben az évben.

Kiderült, hogy a 18 év alatt felhalmozott hozam 193 ezer forintra apadt.

Felhívta a pénzintézetet, hogy mi a túró történik, ahol közölték vele, hogy sajnálják, de az utóbbi időbe nem muzsikálnak olyan jól az alap befektetései, innen jön a veszteség.

„Tényleg jobban jártam volna, ha ezt a közel ötmillió forintot, amit befizettem a pénztárba, valami egész másra költöm”.

„Én hülye, mentem volna inkább Ausztráliába szörfölni, vagy tettem volna a párnába a pénzemet.”

 

– vonta le a következtetést olvasónk, aki tudja, hogy az a párnában sem kamatozik, de legalább nincsenek is ilyen várakozások.

Elsősorban a nyugdíjpénztárra mérges, amely szerinte felelőtlenül kezelte a pénzét. Persze, volt itt koronavírus, háború, minden, de nem létezik, hogy ennél többet nem lehetett volna kihozni 16 év alatt.

Még mielőtt olvasóink arra a következtetésre jutnak, hogy a tőzsde és a befektetési alapok világa veszélyes terep, ahol nemcsak nyerni, de veszíteni is lehet, gyorsan ideírjuk, hogy a hölgy annak idején a „kiegyensúlyozott” portfóliót választotta, ami – a korábbi ígéretek szerint – elvileg államkötvényekbe és egyéb biztonságos papírokba fektette a pénzt.

A biztosítóban egyébként azzal biztatták, hogy később bizonyára emelkedik ismét a hozam. Esetleg tovább csökken. Aki most megy nyugdíjba, az biztos, hogy ráfaragott. Aki majd később: a fene tudja.

Nyilván számtalan tanulsága van a történetnek, egyik ezek közül az, hogy szép az öngondoskodás eszménye, de annak gyakorlatba ültetése nem mindig sikerül a világnak ezen a tájékán.https://www.nyugat.hu/cikk/en_hulye_mentem_volna_inkan_ausztraliaba_szorfozni