A ZEISS Digital Innovation (ZDI) a miskolci székhellyel és budapesti irodával is rendelkező ETEO Software Factory Kft. szoftverfejlesztő cég felvásárlásával kijelöli a további terjeszkedési irányát.
A több, mint 100 főt foglalkoztató magyar vállalkozás az akvizíció után a ZDI leányvállalataként működik. Tervek szerint a bővülés dinamikusan folytatódik és csak Magyarországon legalább további 50 új pozíció kerül betöltésre. Ezzel a felvásárlással a ZEISS tovább bővíti a konszernen belüli tudását és szakértelmét a szoftverfejlesztés területén.
A ZDI a ZEISS Digital Partners része, amely egyedi szoftverek, adat alapú megoldások és különösen felhő alapú alkalmazások fejlesztésére specializálódott. Az ETEO Software Factory Kft. évek óta szorosan kötődik és közös projekteket valósít meg a ZDI-vel. „Az elmúlt évek együttműködése megmutatta, hogy képesek vagyunk határokon átívelően is sikeresen együtt dolgozni és egymástól tanulni.” összegzi Farkas Béla a ZDI Hungary alapító ügyvezető igazgatója. „A magyar szoftvermérnökök és szakértők integrációjának köszönhetően a ZDI nem csak külsős ügyfelek számára, hanem a ZEISS csoporton belül megvalósított digitalizációs projektek számát, valamint az innovációs kapacitását is növelni tudta.” teszi hozzá Alfred Mönch a ZDI ügyvezetője.
A digitális technológiák használata a ZEISS jövőre vonatkozó stratégiájának egyik központi eleme. A ZEISS a magyar szoftverfejlesztő vállalat felvásárlásával további kompetenciákat és fejlesztői kapacitást biztosít a teljes ZEISS csoport számára stratégiai fontosságú digitális projektjei megvalósításához. Ugyanakkor a ZEISS tovább bővíti magyarországi jelenlétét.
Ez a cikk egy fizetett promóció, úgynevezett PR-cikk, megrendelője a Carl Zeiss Digital Innovation Hungary Kft.