Nincs mit hozzátennem; Miskolc egyszerűen jó hely! És még gyönyörű is!

Hamisítatlan vidékek várnak, rengeteg felfedezni való csoda, apró örömök és nagy meglepetések. Ebbe a sorba gyönyörűen illeszkedik az a két napom is, amit most Miskolcon töltöttem. Ősszel már egy nagyobb kirándulás keretén belül bejártuk, amit lehetett a családdal és Yolánnal, de most egy kicsit más szemmel, más irányból közelítve ismerkedtem Miskolccal.

Miskolc félre érett város – mondják a helyiek, sok az előítélet, holott annyi szépség és izgalom lakozik benne, ami alkalmas desztinációvá teszi nem csak hétvégi kiruccanásokra, hanem egész nyaralásokra, üdülésekre is. Tökéletesen igazuk van, a város folyamatosan fejlődik, a belváros és az Avas mellett Miskolctapolca, Lillafüred és Diósgyőr is bőven elég látnivalót tartogat.

A mostani utunknak nagyon szép íve volt, amelyet a diósgyőri szállásunk, A HÁZ tőszomszédságában található, jelenleg épp felújítás miatt lezárt várban kezdtünk, kobakban, láthatósági mellényben, nagyon kíváncsian.

A Diósgyőri vár elképesztő átalakuláson megy keresztül, a régi leírások és a régészeti leletek alapján visszaépül mindaz, ami a várat az utolsó lovagkirály idején jellemezte. A sziklaalapon álló vár rekonstrukciója már évekkel ezelőtt elkezdődött, egy bevezető szakasz után most az egész épületegyüttes megújul, olyan terek születnek meg, amelyek lehetővé teszik majd a várnak és történetének beható megismerését, élvezetes programot kínálva az egész család számára. Most még csak egy hatalmas építési terület, ahol lelkes szakemberek dolgoznak azon, hogy 2023 végére elkészülhessen minden és birtokba vehessék az ide érkezők.

A laikusok számára akár kimerítőnek is nevezhető, egyébként pedig minden pénzt megérő betekintés után a Végállomás Bistro & Wine felé vettük az utunkat.

A Lillafüredi kisvasút végállomásának épületben üzemelő bisztró igazi ékszerdoboz. Finom miliőjébe jó belesimulni, otthonos, meleg hangulata vonzó, teljességgel alkalmas arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Az évek óta magas minőségű konyhájáról ismert étterem teljesen egyedi koncepciót mutatott meg számunkra. Egy könnyű és ízletes ebédet követően a séfekkel, Várvizi Péterrel és Darab Ádámmal valamint a Vállai Béla sommelier-vel kiegészülve a Csanyik-völgybe indultunk, ahol Bózsó Gyula erdész várt minket, hogy megmutassa, mi mindent kínál számunkra a Bükk.

Vegyes csapatunk meglepve tapasztalta, hogy:

• a különvonaton is van kalauz,
• az erdő tele van ehető növényekkel,
• Gyula úgy beszél róluk, hogy az ember legszívesebben az összest ott, helyben lelegelné,
• és 2021-ben sem ér semmit az időjárás előrejelzés.

Két napos teljes égszakadásra készülve, ennek megfelelően felvértezve talált meg minket a legnagyobb nyár az erdőben. A Bükk kínálta hűvösben jólesett a séta, a fülledt meleget felváltotta a fák közt cikázó friss szellő, miközben kóstoltunk, a hagymás fogashír káposzta ízű sarjgumóját ettünk, fokhagymaízű hagymaszagú kányazsombor falatokkal gazdagodtunk és számtalan olyan növénnyel kötöttünk közelebbi ismertséget, akikről nem azt nem tudtuk, hogy ehetők, de az sem, hogy egyáltalán léteznek.

Gyula és az étterem, a séfek együttműködése példamutató. A gasztronómia mindig keresi az újat, a meghökkentőt, a geget, egy utolsó ízt, egy utolsó csavart, amely még szebbé, teljesebbé, egyedibbé teszi a fogást vagy épp a menüsort. Ehhez sokszor a világ másik végéről utaztatnak alapanyagokat, kísérleteznek távoli földek fűszereivel, zöldjeivel, virágaival. Holott az erdő, a sajátunk is ellát minket mindenféle csodával – mondják a Végállomásban, de nem csak mondják, hanem mutatják is, menüsoraikban ott az erdő szezonális kincseinek java, sőt szakácskönyvet is adtak ki, amely a négy évszakra bontva mutatja meg, hogy mi mindent ad az erdő, ha egy kicsit értő szemmel közeledünk hozzá.

Ezt a szemet Gyula adja a projekthez, aki messze nagyobb lelkesedéssel veti bele magát az erdőbe, mint azt az Északerdő műszaki osztályvezetőként tőle megkövetelné az élet, szenvedélye a környezet, a Bükk és az, hogy – korosztálytól függetlenül – mást is el tudjon vele varázsolni. Az erdőből szinte kiszédültünk, a kisvonat oldalában, rövid fröccsözés mellett kóstoltuk a gyűjteményünk egy részét, majd kihasználva a páratlan jó időt, elindultunk Lillafüred irányába.

A Lillafüredi Palotaszálló az ország egyik leghíresebb szállodája. A Meseautó óta mindenki rajong a hegyek ölelésében megbújó, tóparti kastélyért, ami nem is csoda, úgy álmodták meg ide ezt az épületet. Az eredetileg is szállónak tervezett komplexumban hatalmas terek biztosítják a főúri kényelmet, a panoráma minden irányban mesés, a levegőt harapni lehet és még a toronyban is vannak bérelhető szobák, amelyekbe ha az ember egyszer feljutott, akkor fixen ott is marad, ameddig csak lehet. A szállóvendégek mellett a környéken túrázókat is szívesen látja a szálló, a hall hatalmas foteljaiban (télvíz idején a kandalló előtt) egy-egy kávéval, teával, sütivel lehet megpihenni.

A szálloda vendégszeretetét még hosszan élveztük volna, de várt ránt Atika, meg Edit, aki csodálatos spontaneitással vetett bele minket abba az örvénylő szenvedélybe, amely egyszerre varázslatos és riasztó.

Attila szobra mellett megszólalt az Óda, a legszebb. Ebben a bódult létbe kanyarodtunk le a függőkerteken, szemünk a vízesésen. Nehéz volt innen elindulni.

Pedig már vártak ránk. A szállásunknak is, nekünk is otthont adó A HÁZ-ban ugyanis cuptastinggel készültek, hogy megmutassák, milyen fantasztikus alapanyagokból születnek a kávézójukban kínált italok, és hogy a résztvevők megtanulhassanak szakszerűen – szürcsölve – kávét kóstolni. Kellemes délutáni program volt, igazán élénkítő, a többféle kávé nem csak egyedi profilját mutatta meg, hanem szépen feldobta a társaságot.

Az erdőben tett séta után a Végállomásban a vacsora az erdei sétánk eredményét mutatta. A különféle zöldek minden fogásunkban visszaköszöntek, az ételekben megfelelő helyre kerültek, szépen fűszerezve, színesítve azokat. Az ételek mellé választott regionális borok is ezekre a zöld jegyekre erősítettek rá, Vállai Béla nagyon jó érzékkel találta meg a fogások italpárjait.

Hosszú, ízekben és illatokban gazdag esténk volt, amihez nagyon sokat adott – a magas minőségű fogások, a kifogástalan szerviz és a remek társaság mellett – az a tudat, hogy a tányérunkon a mi gyűjtésünkből származó alapanyagok is megjelentek. Olyanok, amelyek létezéséről fél nappal korábban még csak nem is hallottunk.

Vacsora után, a langyos nyárestében a Diósgyőri vár melletti védett gesztenyés lombjai alatt sétáltunk haza, teljesen eltelve élményekkel.

Egy kiadós alvás után újabb ragyogó reggel virradt ránk, az időjárás megint figyelmen kívül hagyta a meteorológusokat, fittyet hányt az összes előrejelzésre és vidáman játszott nyarat. Ebben a szikrázó időben a belváros felé vettük az irányt, ahol a többiek is beleszerelmesedhettek a Bükk Penthouse-ba.