96.2. Az utolsó vízóra
96.2.1. Namármost a nagymeleg kapcsánnal kapcsolatosan adódna a jajaj-mindmeghalunk tematika, és ha belegondolunk, meg hát látjuk, mi az emberiség adekvátnak legkevésbé sem nevezhető válasza az emelkedő hőmérsékletre, miszerint a légkondik felcsavarása, mintha senki nem értette volna meg azt az általános iskolás fizikapéldát a nyitva hagyott hűtőszekrényről – legkevésbé sem fun fekt: a napokban azt találtam olvasni, hogy az indiai háztartások 34 százaléka rendelkezik légkondicionálóval, ami azért elég félelmetes – , akkor tényleg van ok aggodalomra, már amennyiben az atomháborús félelmek mellett marad hely a rettegéstárhelyen.
96.2.2. Az olaszoknál éppen kiszárad a Pó, ami mégiscsak három tiszányi (szolnoki vízhozammal) vagy 0,6 dunányi (budapesti vízhozammal) folyó volna, ha éppen volna. Az egész dél-nyugati, déli Alpok vizét kéne lehoznia, de az a víz eltűnt valahol.
(Visszatérő álmom évtizedek óta: kiszárad a Tisza, és pocslyák, pataknyi vízfolyások között, között, a sárban, gyalog megyek át valahol Tószeg és Szandaszőlős illetve Martfű és Vezseny között.)
Sejtésem szerint nem nagyon lehetett a Pó-völgyben élő, valamivel több mint húszmillió olasz lelkére beszélni, hogy nem kéne annyit locsolni a pázsitot meg satöbbi, aztán most tessék, nem is lehet.
96.2.3. Velünk ez sosem fordulhatna, ugye. A talajvízszint még csak kilenc-tíz métert esett az Alföldön az utolsó ötven évben. Tessenek csak nyugodtan tovább furkálni a kutakat, és főleg csapvízből öntözni a pázsitot meg a tujákat, a muskátlitot meg a többi haszontalannövényt, ahogy az szokásban van. A víz olcsó, a rezsicsökkentés örök.
96.2.4. Össznemzeti kedvencünk a Balaton, ahol a kismillió pösti nyaralótulaj miatt százkilométerekról kell odapumpálni, vezetékezni a karsztvizet, isten pénzéért, teljesen fenntarthatatlan rendszert fenntartva, hogy legyen bőven ivóvíz a pázsitra, mert ha netán vízkorlátozás lenne nyáron, az meg hogy nézne ki, nem azért csengette ki a rengeteg kemény magyar forintot a hungarian toszkána fílingért az ingatlantulaj csokker, hogy aztán az alig csöpögő csapnál anyázzon száraz slaggal a kezében esténként, ugye.
Ki fogja majd nekik (nekünk) megmondani, hogy belemenjen a kis rezsicsökkentett agyunkba, hogy ez nem megy ám?
96.2.5. Bill Brysonnál olvastam, hogy az USA-ban a csapvíz hatvan százaléka a pázsitra megy el. És talán azt is ott, mármint Brysonnál, hogy maga a pázsit, a gyep, tizenhét-nyolcadik századi találmány, a francia (majd az angol) főnemesség kérkedése a gazdagságával, a pazarlás mutogatása: annyira gazdag vagyok, annyi földem van, hogy megengedhetem magamnak azt is, hogy nem termelek rajta semmit, csak haszontalan füvet. (Persze azért a birkákat még ráhajtották, mert fűnyírógép még nem volt. Tehát valami hasznot mégis hajtott a gyep.)
96.2.6. Apósommal zötykölődünk Mindszent utcáin, itt sincs már meggyfa, se szilva, mutogatja az utcákon, régen végig az volt, most csak tuja meg fenyő, amikkel nincs gond, viszont értelme sincs. Cserébe szép zöld.