A Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos László kommentálta az esetet. – Néhány éve már megbolydult a világ és ezt a cápák is jelzik. Olyan helyeken támadnak, ahol mindez évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. Ugyanerre enged következtetni a támadások gyakorisága is, ami világosan jelzi: a világ óceánjaiban is átalakulnak az életkörülmények. Néhány éve ugyan hallottunk hasonló esetről a Vörös-tengeren (2020-ban egy ukrán fiatal veszítette el a karját, egy egyiptomi idegenvezető pedig a lábát, illetve többen is megsérültek – a szerk.), de ezt megelőzően sokáig nem történt semmiféle hasonló. Korábban búvárkodókat ért támadás, most egy fürdőzőről van szó.
Abban a térségben egyébként a makócápa meglehetősen gyakori, és tudni kell róluk, hogy nagyon agresszívak, akár négy méteresre is megnőnek, és a 4-5 mázsás súlyt is elérhetik. A támadásuk okát nem lehet tudni, valószínűleg táplálékszerzés céljából jönnek fel viszonylag közel a partokhoz – magyarázta az igazgató.
– Amikor egy strandra bekeveredik egy ilyen állat, könnyű prédát látva egy emberben, le kell zárni a strandot, és meg kell várni, hogy eltűnjön a környékről, mert amelyik rászokott az ember elleni támadásokra, egyhamar nem fog leszokni róla. A cápafilmekkel ellentétben a cápa nem gondolkodik, nem előre kitervelt módon támad, hanem könnyű prédát keres. Sajnos a meleg tengerekben egyre óvatosabban kell vízbe merülnünk, főleg távolabb a partoktól – tette hozzá.
A fehér cápa is feltűnhet
– Megdöbbentő, hogy mostanra a nagy fehér cápa is kozmopolita lett, és mint kiderült, előszeretettel járja a világtengereket – mondta el az igazgató, amikor az adriai partok veszélyeztetettségéről kérdeztük. – Emiatt akár az Adriára, Isztria környékére is felúszik, követve a halvonulásokat. Nemrég a Vörös-tengeren is láttak egyet, holott az Ausztrál, Dél-Afrika és az amerikai partoknál, jelesül inkább a Mexikói-öbölben élnek nagy fehér cápa populációk. Szerencsére nem okoztak még bajt, nem jöttek közel a partokhoz. Egyébként az Adriai-tengerben is nagyon sok cápafaj él, messze a partoktól, inkább a mélyebb vizekben.
Gajdos László szerint egy ilyen támadásnál nem sok mindent tehetünk, legfeljebb szurkolhatunk, hogy az állat csak megszagolni, megnézni akar, és nem megenni. – Azért nincs szükség pánikkeltésre. A cápatámadás esélye minimális, többen esnek áldozatául annak, hogy kókusz pottyan a fejükre. Figyelni kell a vízimentőket, a part menti jelzéseket, és aki biztonságban akarja érezni magát, olyan nagyon ne távolodjon el a partoktól – tette hozzá.
(Forrás: szon.hu)