Tizenkét évvel ezelőtt hunyt el városunk legnevesebb szülötteinek egyike, Feledy Gyula

„LÁTOGATÓBAN FELEDY GYULÁNÁL

A harmincas és negyvenes évek fordulóján állandó vendég voltam a sajószentpéteri bányatelepen. Jóbarátaim laktak ott, velem egykorú tizennyolc-tizenkilenc évesek. Naponta összejöttünk, kószáltunk, sőt olykor-olykor a bányatelepi kultúrház kuglizójába is bemerészkedtünk. Egy tizenkét év körüli szőke, mindig mosolygó fiúcska is járt velünk, akit bizony — éppen fiatalsága miatt — a közös szórakozásból gyakran kihagytunk. Ilyenkor elővett egy füzetet és abba rajzolgatott. Mi, idősebbek, »rangon alulinak« tartottuk, hogy a kisfiú rajzai után érdeklődjünk. — A kisfiút Feledy Gyulának hívták.

*

Ezt a rajzolgató kisfiút látom magam előtt, amikor a miskolci művésztelep egyik műtermében Feledy Gyula, Derkovits-ösztöndíjas grafikusművész műveit nézegetem és a sok vázlat, kész grafikai mű között egy-egy ismerős sajószentpéteri részletet, a bányatelep, a bányászok életének egy-egy mozzanatát, egy-egy tizenhat év előtti emlékre utaló képet felismerek. A műteremben néhány készülő mű, befejezett művek, vázlatok légiója, a falra tűzve néhány kedves emléket idéző rajz, az állványon egy készülő olajfestmény, egy asztalkán, a Joliot-Curie-ről készített portré. Velem szemben pedig, a mosolygó kisfiúból azóta országos hírű művésszé lett Feledy Gyula. Tizenhat esztendő emlékeit, élményeit idézzük.

Milyen hosszú utat kellett megtennie a rajzolgató kisfiúnak a sajószentpéteri bányatelep kis bányászlakásától, a nehéz anyagi gondokkal küzdő özvegy édesanya háztartásától a Derkovics-ösztöndíjas művész műterméig! Negyvenhétben került a Derkovits Képzőművészeti Akadémiára, ahol Koffán Károly és Kmetty János voltak az első mesterei. Ezerkilencszáznegyvennyolcban megnyílt az igazi tehetségek előtt a Képzőművészeti Főiskola kapuja is. Az unalmukban képzőművészetet tanuló úrikisasszonyokat a tehetséges munkás- és parasztfiatalok váltották fel. Feledy Gyula is odakerült, majd a következő év decemberében állami ösztöndíjjal Lengyelországba, Krakkóba, a Lengyel Állami Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan négyévi tanulás után, ötvenháromban tért haza Magyarországra, diplomájával a zsebében. Itthon nagy örömmel fogadták a már nagy tehetséget sejtető művészt és a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára nevezték ki tanársegédnek. Rövid két évig tanította az újabb művésznemzedéket, de sohasem érezte magát pedagógusnak. Alkotásra vágyott, alkotni akart. Szülőföldjének életét, a szentpéteri bányászok életét akarta ecsetjével és rajzceruzájával, rézmetsző szerszámaival a világ elé tárni, megörökíteni. Hazajött szűkebb pátriájába.

Öt éve rendszeresen ott látjuk műveit minden hazai képzőművészeti kiállításon, több külföldi tárlaton is, például ötvenháromban, Dániában, Krakkóban, ötvenkettőben már gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből. Ötvenöt nyarán a varsói VIT-pályázaton elnyerte a grafikai első díjat és részt vett a VIT-en. Ugyanebben az évben a tíz fiatal művésznek kiadott Derkovits-ösztöndíj egyikét nyerte el.

Az ösztöndíj megadta a lehetőségét annak, hogy a fiatal művész a kifejezés új útjait keresse. Ezt a ragyogó lehetőséget még hatványozottabban elősegítette, illetve biztosította a XX. kongresszus tanításainak valóra váltása során kialakult új légkör. Feledy Gyula él is a lehetőségekkel. Témáit a megye életéből meríti, de megoldásaiban kerüli a provincializmust. Bár elsősorban a grafikai technikák érdeklik, foglalkoztatják, nem adta fel a festői szándékot sem, mint azt a műtermében látható befejezetlen olajképek, tanulmányok is bizonyítják. Munkásságának középpontjában a kísérletezés áll, tanulmányrajz-sorozaton dolgozik. Legközelebbi tervei között szerepel egy rézkarc-sorozat, amely a bányászéletet tárja fel. Általában a bányászélet műveinek állandóan visszatérő motívuma. A bányász-szülők szeretete, a bányász testvérek, barátok iránti vonzódás, a bányatelep-szülőföld szebbnél szebb művészi alkotásokra inspirálja. Bányász témájú rézkarcaiért és tanulmányfejeiért nyerte el a II. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállításon a Borsodi Szénbányászati Tröszt 5000 forintos díját.

A képzőművészet mellett nagy érdeklődéssel fordul az irodalom felé. Irodalmi folyóiratainkat már eddig is számos, értékes képzőművészeti tanulmánnyal és művészi illusztrációval gazdagította. Aktív résztvevője az új miskolci társadalmi és kulturális lap, a Kilátó szerkesztő- bizottságának.

Lángoló, fiatalos alkotókedve most újabb lendületet kapott. Sokat vár az értelmiségről szóló párthatározat végrehajtásától: kísérletezési lehetőségeinek szélesítését, új kifejezési formák megvalósítását, művészi szabadságának, továbbfejlődési lehetőségeinek biztosítását. Lehetőséget vár az egyetemes világművészet, a külföld művészeti haladásának megismerésére, a művészeti izoláltság felszámolására és határozott törekvést a szűk prakticista szemlélet, a művészet valamely politikai, vagy gazdasági cél érdekében segédeszközként való kizárólagos alkalmazásának megszüntetésére.

Feledy Gyula említett vágyai nem légvárak. A XX. kongresszus teremtette új légkör, az értelmiségről szóló párthatározat következetes végrehajtása a biztosíték arra, hogy azok megvalósulnak. Ma még csak tíz fiatal magyar művész megy ki Hollandiába, Amszterdamba, a Rembrandt-emlékkiállítás tanulmányozására, de Feledy Gyula is köztük van.

*

A művésztelep udvarán feketehajú asszonyka teregeti a frissen mosott ruhaneműt: Feledy Gyula felesége, a krakkói rádió zenekarának hegedűművésze. Mellette két édes szőke csöppség: Ági és Zsuzsi. Kerekded. mosolygós arcocskájukból újra a szentpéteri rajzolgató kisfiú néz rám.”

Emlékezzünk most mi is a miskolci képzőművészeti élet egyik úttörőjére, akit szerencsére – még jó néhányuk mellett – az egykori kis bányásztelepülés, Sajószentpéter adott a magyar kulturális élet számára.

Kiss B.