Uj Péter: Szarvihar előtti zaj

VÉLEMÉNY

július 15., péntek 14:58

5

• Az alábbi szöveg Uj Péter főszerkesztő heti hírlevelében jelent meg (a 98-ban), amit előfizetőink kapnak minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban. Ha szeretnéd te is minden héten olvasni Uj Péter friss írásait, akkor fizess elő a „444 Közösség” vagy a „444 Belső Kör” csomagra itt, és már jövő héttől küldjük őket neked, egy sor más előny mellett. Az eheti írást most a rendkívüli helyzetre való tekintettel teljes terjedelmében, mindenki számára szabadon olvasható formában közöljük, de ha szeretnéd tudni, miről szólnak a további Szerdák, akkor fizess elő itt!

98.1.0. Úgy készültem, hogy lazítunk, nyárközép, minden… a szarvihar ugyan közeledik, közeledik, de az erejét még alig érezzük (alá is becsüljük, bőven), tehát ki lehetne használni az alkalmat némi nyáritémázásra, ott a lecsó, örök kedvencem, a magyar irodalom és újságírás hagyományos nyári levezetőgyakorlata, meg még számtalan satöbbi, hogy a görög dinnyét ne is említsem.

És akkor tessék, kitörik a katalázadás nekem.

98.1.1. Le lehetne csapni ezt valami ultra-gyurcsánydobreviánus néptribunhörgéssel, ultrapopulizmussal kontrázva a hiperpopulizmust, több lekvárt a Wolt-futárok kenyerére!, de, őszintén: mi értelme volna?!

98.1.2. A szarvihar tkp itt is van, bár ez még mindig csak az eleje: az infláció 15 százalék körül, az euró 400 felett (ünnepnap: visszaerősödtünk 410-ig!, közben egyébként az euró is esik, mindegy), a költségvetésen akkora lyuk tátong, hogy kétszer beleférne az négyesikerdeficittel terhes Németh Szilárd, és minden külső körülmény csak romlik és romlik, a belső meg a választás miatt lett annyira elcseszve, amennyire lehetséges, dehát az orbánizmus gazdasági és minden más modellje egyetlen célt szolgál, és ez a választási győzelem, tehát orbánista szempontból semmi értelme péládul a „választási költségvetés” kifejezésnek, hiszen minden költségvetés az, és nemcsak a költségvetés, hanem úgy általában minden.

98.1.3. Tíz éven át, a világgazdaság történetének egyik legnagyobb és leghosszabb konjunktúrája meg az EU-ból öntött támogatás mellett bármivel lehetett hülyéskedni. A gazdaságpolitika nem tudott nem zseniálisnak tűnni, pláne hogy százmilliárdok mentek arra, hogy annak hirdessék.

De az aranykor véget ért.

A szarfelhők tornyosulnak.

98.1.4. Egy darabig úgy tűnt, hogy a kormány még elhiszi, valami csoda történhet, és megpróbálja kibekkelni valameddig, kisebb izélésekk, félszívű kamatemelgetésekkel, óvatos kiigazításokkal, amiket véletlenül sem volt szabad kiigazításnak nevezni. Rutinból rákezdett a szokásos bűnbakkampányra is, hadd égjenek a kommunikációs milliárdok, a héten már minden Youtube-videó előtt dübörgött a migrózásban bevált, fenyegető scifihorror hangeffekt: itt a háborús infláció!

Akkor meg is van 2022 migránsa, Gyurcsánya és Sorosa. Pont ugyanakkora hazugság egyébként, mint a korábbiak: az infláció már a háború előtt is hét százalék fölött volt, és ütemesen emelkedett, továbbá magas olyan országokban is, amelyeket a háború alig érint.

Ja, és ott van még az az apró logikai bukfenc, hogy a háború gazdasági hatása elsősorban az emelkedő energiaárakon keresztül érezhető, így gerjeszti az inflációt. Namármost köztudomású, hogy Orbán Viktor napokkal a háború kitörése előtt Moszkvában arról egyezett meg harcias barátjával, Vlagyimir Putyinnal a futballpálya méretű asztal mellett, hogy röhejesen olcsón (ötödáron!) irdatlan mennyiségű gázt kapunk. Ő maga és Puytin is elmondta. Később azt is megcsinnadrattázták alaposan, hogy Orbán egymaga kiharcolta Brüsszellel szemben a magyar olajembargó-embargót, tehát hogy Magyarország továbbra is vehet olcsó orosz kőolajat. Most akkor vagy egy szó sem volt igaz ezekból a nagy bejelentésekből, vagy az nem igaz, hogy iszonyúan elszálltak az energiaáraink, és az gerjeszti az inflációt.

98.1.5. Tehát Orbánék bekkeltek, bekkeltek, de az események néhány nap alatt begyorsultak: a forint leesett a grafikonokról, hiába emelgette a kamatot az MNB pánikszerűen. És már rég túlvagyunk költségvetési kiigazításnak álcázott minimális excelpiszkálgatáson, az újabb a különadós körön, persze nem az emberek fizetik meg, túl az első negyedéves rekordáfán, de a költségvetés sem akar igazán stabilizálódni, annyira drámaian romlik minden szám. Már világos, hogy az orbánizmus legeslegemblematikusabb és legsikeresebb politikai terméke, a rezsicsökkentés sem ússza meg, ami azért érzékelteti, mekkora lehet a baj.

Lehet, hogy a decemberi gáz- és villanyszámlák után ez a katás hogyishívják ártatlan kabarétréfának, akarom mondani pranknek tűnik majd.

98.1.6. Na, és akkor most itt a kataprobléma. Ami persze nem Orbánékkal kezdődik. Szinte a rendszerváltás pillanat óta épül, burjánzik, bonyolódik a perverz adórendszer, aminek az alaphelyzete kábé úgy néz ki, hogy a munkára terhelt magas adókat és járulékokat csak a multi cégek és esetleg a hazai nagyvállalatok képesek kigazdálkodni, de ők meg vissza is kapják az államtól gigantikus támogatások formájában, lejárédékvadásszák, kvázi. A kisvállalkozások számára más lehetőség nem nagyon marad, mint a mindenféle stiklik, adócsalások, számlagyártás, házipénztárhízlalás, és a többi. Az állam ezek fölött szemet hunyt, csak a nagyon kirívó eseteket büntette. A rendszer persze fenntarthatatlan volt, nem meglepő módon, hiszen ha van a teljes adóelkerülésnek, ha nem is legális, de elég lebukásbiztos módja, akkor mindenki arra törekszik, az állam bevételei meg apadnak. A legtöbb cég inkább kényszervállalkozásokba szorította a dolgozóit, hogy olcsóbban tudjon működni.

A kormány néhány év után rájött, hogy itt valamit csinállni kéne. Megpróbálták kedvezményes adóval kifehéríteni a kisebb cégek, egyéni vállalkozások forgalmát. Jött az eva: egyszerű, olcsó. Mindenki imádta. Egy-két év felhőtlen öröm. De még mindig óriási volt a különbség a rendes adóterhek és az egyszerűsített kisvállalkozói adó között, túl nagy volt az elszívóerő. Az evát emelték, a feltételeket szigorították, több körben is.

98.1.7. Aztán jött Orbán, és a nagy átalakítás, az alaposan megmarketingelt óriási adócsökkentés, ami messze nem volt olyan nagy, mint amilyennek láttatták, hiszen a nem adónak nevezett mindenféle járulékok, ilyen-olyan munkaadói terhek alig változtak, az áfa meg még emelkedett is sok más kis, alig észrevehető (de az államnak százmilliárdokat jelentő) adóféleséggel. Az addigra rendesen megszigorított eva helyére (illetve először mellé) Orbánék behoztak két új kisvállalkozói adót, a katát és a kivát. A kedvezmény mértéke a normál adózáshoz képest még mindig (már megint) irracionális, de kit érdekelt, amikor a gazdaság vágtatott. Persze az utóbbi években, amikor egyre feszítőbbé vált a munkaerőhiány, egyre inkább nyilvánvaló volt, hogy a kata is fenntarthatatlan, ahogy a régi eva is az volt, elszívja a rendesen adózókat is, vissza ebbe a kifehérdett szürke zónába.

Választás előtt persze elképzelhetetlen lett volna előhozni bármilyen adóemelés vagy kedvezménymegvonás ötletét, de választás után azonnal megkezdte a kataellenes kapmány a kormánygépezet talán legirritálóbb, legfölöslegesebb figurája, a kamarai elnök.

A drámaian romló helyzetben pedig gyorsan, a szokásos orbáni előkészítettséggel („ez menjen így, gyerekek, holnapra legyen megszavazva! értve vagyok?”) át is nyomták a katátlanító törvénymódosítást. Tíz éven át szoktatták rá az embereket, most alig néhány hetet adtak nekik, hogy kitalálják, hogyan tovább. Érzéketlenség és arrogancia egyfelől.

Határozott cselekvés vészhelyzetben másfelől.

98.1.8. Szegény futárok, írók, színészek, többiek elkeseredettsége érthető, felháborodása jogos: a helyzet napról napra romlik, a kilátások meglehetősen sötétek, és most egyik napról a másikra ellehetetlenül eddigi megélhetésük.

És igen, biztosan vannak tartalékok az államban, ahol évi több százmilliárdot költenek csak arra, hogy a saját zsenialitásukat hirdessék, ahol a GDP csaknem harmadával (negyedével) rendelkezik közvetlenül vagy közvetve a pártállam, és használja saját hatalma újratermelésére.

De a kata nem fenntartható. Ahogy a rezsicsökkentés sem.

(Ironikus módon az orbáni gazdaságpolitikának pont az adópolitka volt talán a legműködőbb, legkevésbé kritizálható eleme. Az állami bevételek látványosan növekedtek. Az adózási fegyelem majdnem nyugati szintre emelkedett.)

98.1.9. Az Orbánnal kevéssé rokonszenvező megfigyelő még örülhetne (kárörvendhetne) is: lám, mégis rájuk omlik a sok hazugság, a zseniálisnak hirdetett, de sima átverésre alapuló gazdaságpolitika, a szarrá rontott forinttal, a túlstimulált növekedéssel, a hülyeségekre és csókosoknak szórt EU-milliárdokkal, a ne-az-emberekkel-fizettessék-meggel.

De az emberek most megfizetik. Duplán. Nincs miért örülni.

Hacsak annak nem, hogy a jelek szerint Orbánék azért mégis észbe kaptak: visszarántják a kormányt, és akár konfliktusok, fájdalmas intézkedések árán is stabilizálni próbálnak.

Nagyon szar lesz. Sokkal szarabb, mint hinnénk. De ez még mindig a jobbik lehetőség. (És nincsenek illúzióim: ha a helyzet a picit is normalizálódni látszik, Orbán kezdi majd előről.)

98.2. Ism.