Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Miskolc. Hét új tűzoltó

Hét új tűzoltót köszöntött hétfőn délelőtt a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója Miskolcon.

Hamarosan szolgálatba állnak a tűzoltóképzés végzősei, akik múlt pénteken tettek esküt és hagyták el az iskolapadot, hogy a jövőben Borsod-Abaúj-Zemplén megye tűzvédelmét erősítsék. Lipták Attila tűzoltó dandártábornok gratulált a pályakezdők döntéséhez, hogy ezt a hivatást választották, azonban arra is felhívta a figyelmüket, hogy a további hatékony munkavégzéshez elengedhetetlen a gyors beilleszkedés, amelyhez természetesen minden segítséget megkapnak a társaiktól és a vezetőiktől.

Az új kollégák Tiszaújvárosban, Encsen, Sátoraljaújhelyen és Mezőkövesden folytatják a szakmai felkészülésüket egy tematikus képzési program szerint, amely kiegészíti az eddig elsajátított ismereteket.

Fotó: Dojcsák Dávid tűzoltó százados

2 Responses

  1. Mi értelme van a tükorírással apokalipszist ismétlő lánglovagok képzésének, mikor könyveiket hajtották végre az egész világ láttával, nagy közös áldozásukkal? Dojcsák Ibolya volt a szédült napraforgó főszereplője, amit Zalatnay Sarolta utolsó magyar főszereplőjével a Vörös Oroszlánnak, Presser Gábor Hunnia börtön képvisetével hajtottak végre.

  2. Szegények, borzalmasan nehéz munka lehet állandóan kinn lenni a hőségben a tüzek mellett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű