Tusnádfürdői beszédével, ezzel a világképpel Orbán az utolsó padba vált jegyet. Közép-ázsiai holdkóros banditák közé. Ez már a pálya szomorú íve. A magatehetetlen vén hülye morgása, aki elvesztette a fonalat.
Tusnádfürdőn negyven felé ballag a higanyszál, a román medvék borotválni kezdik a lábukat, és az előttük álló kihívásokról brummognak, több szempontból is megvizsgálva a helyzetet. Nem messze,

az emelvényen látszólag egy idióta hord össze hetet és havat szájtáti közönségének fajkeveredésről, a németekről meg a gázról, a Nyugat most már tényleg elközelgő hanyatlásáról és arról, hogy a magyarok többet érdemelnek, tartozik nekik a világ, és ezt be is vasalják.

Mentségére szól, hogy úgy tudja, idiótákhoz kell beszélnie; ebben nagyot nem is téved. Nyilván nem mindenki síkhülye a szalmakalapok alatt, viszont nem is teszi fel senki a kezét, hogy belekérdezzen abba a bevasalásba. Ami legutóbb meg eggyel előtte is olyan kiválóan sikerült, hogy most Tusnádfürdő és Budapest között, hogy, hogy nem, van egy államhatár.