Tisztelt Szerkesztők!

Nagyon sok rossz tapasztalatom van, mióta járni kényszerülök boltba és egészségügyi kontrollokra. Mivel bolt és közlekedés fóbiás voltam és hatalmas egyensúlyzavarral, elferdült gerinccel és hipnózisban közlekedtem széttaposott lábakkal, nem tudtam buszon és villamoson utazni. Emiatt azt szoktam meg, hogy megállok általában az első ajtónál, s egyből rávetem magam az első ülésre, amit meglátok. Hát ezt sokan rossz szemmel nézték. Egyszer a megyei kórház melletti cipőkészítőktől jöttem haza busszal, ami nagyon nehéz volt, mert nehezebb a leszállás, mint a villamosról. A Szemeréhez ért a 12-es,  amikor felálltam, korlátokba kapaszkodva odaestem az ajtó elé, gyorsan megfogva az első korlátot. Egy nő, az egész buszhoz kiabálva közönségszerzés végett hangoskodni kezdett, hogy ezt nevezik ingelligenciának, hogy én ide jövök, megfogom a korlátot, amikor ő itt áll. Miért nem kerültem meg? Hiába érveltem, hogy egyensúlyzavarom van, nem tudtam volna megkerülni, mert elestem volna. Végig szidott engem, míg meg nem állt a busz. Utána beültem az albán fagyizóba, befulladtam, semmivel sem lehetett elfojtani annak az egy pontnak a fojtogatását, ami ér már több évtized óta és nem tudom kiszámolni, mikor ér valamilyen szmog, vagy bármilyen füst, vagy inger ahhoz a ponthoz. Fiatal koromban Radiponnal közlekedtem, olyankor azt tettem a nyelvem alá, de már kivonták a forgalomból.
Amikor olyan pénztároshoz kerülök, amelyik meg akar alázni, vagy csak egyszerűen nem tud viselkedni, mindig ez a történet jut az eszembe. Az utóbbi időben az egyetlen boltba, ahová megszoktam a járást, be tudok vásárolni vigyázva arra, hogy ne okozzak problémát, előre kikészítve  a kártyáimat, kosaramat, előre pakolva a nehezeket a futószalagon, melyeket egyből pakolhatok alulra. Tudom, hogy a szolgálatkész embereket általában lenézik, mert gyengébbnek gondolják maguknál. Minél szerényebb valaki, annál jobban megalázzák. Kérdeztem mindkét alkalommal fontos dolgot a pénztárosoktól, akik nem nekem válaszoltak, hanem felemelve a hangjukat, végig nézve a vásárlósoron, mindenkinek, mintegy válaszul nekem.
Tegnapelőtt majdnem 8 kg-ot cipeltem haza a boltból. Az óvódával szemközti – a nagy nyárfa melletti óvoda az Émász mögött – zebrához értem. Kicsit pihentem, láttam, hogy az utca végén befordul egy autó, de messze volt. Cipeltem nehéz terhemet, majdnem átértem a másik oldalra, mikor az autó a zebrához ért, kikiabált rajta a férfi sofőr: – Nem tudsz felnézni?
Nem értettem, de nem az én dolgom, hogy megfegyelmezzem az autósait a városnak. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy ha a gyalogosnak van elsőbbsége a zebrán, miért várják el azt,hogy folyamatosan megköszönjem nekik, hogy megállnak. Szerintem ez volt a gondja az autósnak, hogy nem köszöntem meg, hogy megállt, hogy nem ütött el. Máskor én is megköszönöm, de most először háborodtam fel, hogy ennek elmulasztására milyen udvariatlan letegezést és bekiabálást kaptam.
Tegnap elmentem a Bükkbe, mert évekkel ezelőtt vásároltam ott csupán 1.400,-Ft-ért egy vízlepergető anyagból varrt, vízhatlan béléssel ellátott zsebes, cipzáros bevásárló táskát. Tudtam, hogy körülbelül melyik részen keressem. Odaértem a sorhoz, állt egy nő a táskákkal szembeni tapota előtt. Mikor meglátott engem, elindult fokozatosan befelé a sorban. Mikor felszabadult a sor végén a hely, be akartam lépni a táskák elé. Erre felemelte a hangját, hogy miért követem őt. Már a többire nem is emlékszem, de azt hiszem, meggondolandó néha az „emberek” közti közlekedés, napi gondok, problémák lerendezése.
Nem tudjuk, mikor az utcán járunk a sokaságban, kinek milyen gondja van, milyen élettel kell megbirkóznia, önhibáján kívül. Próbáljunk meg minden helyzetben megértőek lenni, tiszteletet adni egymásnak!
Muszáj volt ez most leírnom, mert bánt és mások ilyenek miatt már fóbiásokká válnak. Néha elég egyetlen rossz tapasztalat.
Üdvözlettel:
Kohout Katalin