Szóval fellépett Magyarországon Justin Bieber, és ahhoz képest, hogy döbbenetesen sokan voltak, a buli nagyobb káosz és tömegjelenetek nélkül zajlott le, legalábbis mi ilyesmit nem igazán tapasztaltunk a másfél órás taxisoron kívül. Az, hogy a jövő évi arénás koncertje előtt Bieber fellépett a Szigeten, tényleg elég nagy dolog, mert egyertelműen egy kurrens szupersztárról van szó, aki viszonylag ritkán fordul meg fellépőként fesztiválokon. Az más kérdés, hogy maga a koncert egy egészen bizarr, nehezen értelmezhető keveredése volt a ’90-es évek boyband hangulatának, a nagy haveri jam sessionöknek és egy rakás dögunalmas tucatzenének.
Justin Biebert rohadt nehéz objektíven megítélni, hiszen még mindig csak 28 éves, de már szó szerint a fél életét előadóművészettel töltötte. Azon kevés ismert emberek egyike, aki gyereksztárból képes volt valid globális szupersztárrá kinőnie magát anélkül, hogy folyamatosan elvonókra kellett volna rohangálnia, vagy lett volna egy-két mélyebb pontja a karrierének. Ez részben annak köszönhető valószínűleg, hogy ritka tehetséges előadóművész, jól énekel, nyilván bizonyos körökben szexikonnak is számít, tud táncolni, el van egy-két hangszerrel is, és meglepően jó számokat is tudnak neki írni a producerei.
Magyarországon biztosan évekig ment, és még talán ma is megy az, hogy Bieber nevét kifejezetten pejoratív kontextusban használják, és valamiért a feminin, de a nők körében népszerű emberek sztereotípiájaként hivatkoznak rá. És hát valljuk be, a kölyök Justin Bieber tényleg olyan volt, mintha lelépett volna a Kinder-csoki csomagolásáról. Ma pedig egy baromira kigyúrt, rommá tetovált szexikon, aki minden létező dolgot megnyert és elért, amit előadó megtehetett, szóval szinte már csak tényleg annyi dolga van, hogy jó zenéket csináljon. Ez sajnos régóta nem sikerült neki.
Vehemensen védeni fogom Bieber életművének azt a részét, amikor a 2010-es évek közepén valahogy pont ráérzett a zeitgeistra, és akkor nagyon felkapottnak számító EDM producerekkel dolgozott együtt, mint Skrillex és Diplo. Ők ketten még zeneőrült füllel is több mint vállalható sőt, kifejezetten jó popdalokat raktak össze Biebernek, legyen szó a koncertet megnyitó Where Are Ü Now-ról, a Sorryról vagy a What Do You Mean-ről. Ezek kifejezetten erős, mai napig jól működő, 2015-ben pedig aztán kifejezeten telitalálatnak bizonyuló számok, és én is ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy tessék, még egy olyan nyálas bohócnak is, mint ez a Bieber, tudnak fasza popslágereket írni, nem kell állandóan lányok után sírdogálni egy gitár vagy zongora mellett.
Azóta kiderült, hogy zeneileg ez volt Bieber egyetlen kritikusi szemmel is értékelhető időszaka, azóta mindössze két nagylemezt hozott ki, a 2020-as Changes, ami egy súlytalan, lelketlen R&B lemez lett, és a 2021-es Justice, ami tényleg csak pár fokkal volt jobb, cserébe lelopták a francia Justice logóját. Persze nyilván egy Bieber kaliberű szupersztárnak elég évente csinálnia egy olyan slágert, mint a Yummy, ami nem jó, cserébe rengetegen imádják, és nincs ok sikertelenségről beszélni.
A szigetes koncertjével kapcsolatban rögtön kezdjük is azzal, hogy a negyed 10-es kezdés valójában 9-es kezdést jelentett, ugyanis még épp sétáltam az egyik oldalsó úton, hogy az óriáskerék környékén ne rohadt nagy tömegben kelljen állnom, mire azt látom, hogy a full félmeztelen Justin Bieber az eredeti fellépési időpontja előtt már ott mászkál és énekel a színpadon. Ez vagy valami nagyon extra beállás, vagy showelem volt, vagy csak tényleg hamarabb kezdte a bulit, hogy éjszaka még kiérjen egy gödöllői NER-magánbuliba haknizni, azt nehéz megítélni, mindenesetre a Bieber-koncert konkrétan negyed órával előbb elkezdődött.
Az eleje kifejezetten jól kezdődött, a Where Are Ü Now-ra vonult be, és úgy nézett ki, mint a karakterem a GTA: San Andreasban kamaszkoromban: hosszú motoros nadrág, motoros kesztyű, hátra fordított baseballsapka, és félmeztelen teste pedig pont úgy van kitetoválva, mint amikor egy videojátékban minden mintát és ábrát próbálsz rárakni a karakteredre. Bieber az elején sokat táncolt, de annyira látszott rajta, hogy az egészet kirázza kisujjból, hogy kezdtem valamiféle playbackre gyanakodni, és volt az elején pár szám, ahol bizony ment az éneklés alatt a felvétel is. Meg akkor is ment, amikor Bieber már tátogni sem próbált. Ettől függetlenül ez nem egy hakni volt, nem egy playback show, de hogy pontosan mi, azt képtelenség megállapítani.
Alapból ellepték a Szigetet olyan emberek, akiknek a fejére volt írva, hogy életükben először járnak itt és csak a Bieber miatt jöttek, és bizony furcsa volt az is látni, hogy meglett férfiemberek úgy őrjöngenek Justin Bieberre, hogy pár éve még garantáltan cikizték. Bieber meg közben elvesztette a kezdeti lendületét a Sorry után, ugyanis addig egész jól hozta ezt a kemény csávó vagyok a N’Syncből sztilót, de utána nagyon-nagyon leült a koncert. Ahogy mondtam, pár 2015-ös számán kívül sajnos Bieber életműve elég nagy hulladék a sok jellegtelen nyálcsorgatós biznisz R&B miatt, és a koncert közepére volt egy jó 15-20 perc, ami annyira rohadt unalmas volt, hogy egy idő után már jobban hallottam az egymással beszélgető embereket, mint a koncertet.
Aztán persze megérkezett a Baby, Bieber legnagyobb slágere a kölyöksztár korszakából, aminek a klipje és refrénje máig olyan borzongást gerjeszt bennem, hogy képtelen vagyok végig nézni vagy hallgatni a szégyenérzettől. Velem szemben még az óriáskerék mögött álló, érzésre 50-60 ezresnek is tűnő tömeg ennél a számnál vadult be először igazán, egymásba kapaszkodó, szőrös férfiak ordították magukból kikelve, hogy „béjbe, béjbe, béjbe óóóó”, és el is neveztem magamban anti-katarzisnak azt a részt, amikor egy ekkora embertömeg egyszerre robban fel egy zenére, de az bakker a Justin Biebertől a Baby. Aztán ami ezután jött, arra nem igazán számítottam.
Alapból furcsa volt, hogy Bieber kezdés előtt 15 perccel már a színpadon volt, mintha csak sietett volna valahová, hogy le tudja ezt a koncertet. Aztán meg a koncert utolsó harmada átment több mint full vállalható jam sessionbe Bieber zenészei és az énekes között. Itt mondjuk először felröhögtem, mert amikor még a koncert elején megláttam, milyen kemény csávó outfitben jött ki Bieber a színpadra, akkor pontosan arra tippeltem, hogy remélem majd ebben a cuccban, kesztyűvel a kezein ül le valamikor egy fehér zongorához romantikázni. És lám, tényleg ott ült a fehér zongoránál, de romantika helyett végig a sessionzenészeivel zúzta. Apropó, hadd álljon itt az egyik legsúlyosabb állítás az idei Szigetről:
„Justin Bieber koncertje volt még legközelebb egy kemény rock- vagy metálkoncerthez az idei Szigeten.”
Nem viccelek, a session zenészei akkora hősmetálos gitárszólózást meg hard rockos zúzást nyomtak bizonyos számok között, hogy az őszintén meglepett. Az meg pláne, hogy amikor Bieber odaült a zongora elé, akkor átmentek egy ilyen jazzes, improvizatív valamibe, ami nekem nagyon tetszett, de a közönség nagy része egyáltalán nem tudta értelmezni. Ez jó is volt, mert így legalább elkezdett elszivárogni a tömeg, és nem háromnegyed 11-kor indult el egyszerre több tízezer ember. Hogy miért kezdte és fejezte be negyed órával korábban a koncertjét, az továbbra sem derült ki.
A koncert után egészen megoszló véleményekkel találkoztam. Valakik egyértelműen haknit kiáltottak, másoknak kifejezetten tetszett a sok improvizálás, egyszerűen képtelenség volt mások alapján megmondani, hogy mi is volt ez az egész. Én ott voltam anno Rihannán, ami a Sziget történetének egyik legnagyobb alibije volt, na, ahhoz képest ez a koncert simán tisztességes volt. Nyilván az más kérdés, hogy a dalok nagy része tényleg rettenetes, Bieber a közönségnek főleg a tavalyi lemezét promózta, illetve elpuffogtatott pár közhelyet arról, hogy a rasszizmus rossz, de nem merném azt állítani, hogy ez egy alibi buli volt, de azt sem, hogy megszakadt a színpadon.