Fedor Vili. A SZINVA MESÉJE 1. – MISKOLC ÚJRA ÖSSZEFOG!
A Szinva története az ősidőkbe visz bennünket.  Olyan földtörténeti időbe, amikor a hegy gyomrából előtörő víz utat keresett magának és elindult, hegyet, dombot kerülgetve, hogy a síkvidékre érve folytassa útját egy nagyobb folyóban, az pedig újabb, meg újabb vizekkel egyesül, hogy aztán a legnagyobb vízgyűjtőhöz, a tengerhez érkezzen.  Ez az állandó folyamat egyszerre építette és rombolta a Bükk keleti lankáit, van, amit eltüntetett, és van, amit felépített. Amikor azt mondjuk Szinva völgye, Szinva öröksége, akkor arra a várost átszelő, települést formáló patakra gondolunk, amely az általunk lakott tér legnagyobb építőmestere volt és az ma is, és ha vigyázunk rá az lesz a jövőben is.

Nagyon sokan vagyunk, akiknek a Szinva gyermekkoruk szép pillanatait idézi. Amikor hétvégeken buszoztunk Lillafüredre, hogy a patak partján pokrócon ülve szüleinkkel élvezzük az erdő zöldjét, csendjét és megnézzük az egyik patak menti ház udvarán a víz erejét használó mesefigurákat. Fűrészelő törpéket, forgó malomkerekeket. Emlékszünk az első utazásunkra az erdei vasúton, akkoriban kisvasútnak hívtuk, mely többször is keresztezte a Szinva útját. Olyankor szüleink felkiáltottak: Nézzétek a Szinva! és mi kiabálva integettünk a víznek, hallgattuk a hídon átrobogó vonat kerekeinek csattogását.

Azt hiszem minden miskolcinak van története a Szinváról. Abból az időből is, amikor még reggelente teli buszok vitték a vasgyár és gépgyár felé az embereket. A gyár ma már csak kíváncsi fiatalok, művészek, a település múltja iránt érdeklődő, meg egykoron ott dolgozó emberek zarándokhelye, akik büszkén mutatják unokáinak azt a helyet, ami egykoron egész életüket jelentette.

A nagyipar, ami többezer család megélhetésének forrását jelentette ma már a múlté, de a víz, ami egykoron malmokat hajtott, később a megtelepedő nagyipart szolgálta, velünk maradt és ma is régi idők emlékeit idézi. Amikor már azt hisszük örökre megszelídítettük, újra és újra megmutatja, hogy azért ő az úr. Így volt ez akkor is, amikor minden idők legtöbb emberáldozattal járó árvizét zúdította a városra 1878-ban és így volt ez a közelmúltban, 2010-ben is, amikor újra megmutatta erejét.

Talán két éve lehetett, amikor a Szinva forrás mellett üldögélve és gyerekkorom lillafüredi emlékeire gondolva megfejtettem a Szinva különleges üzenetét.

„A város határát jelző táblánál születek és önálló életem ott ér véget, ahol a város végét jelző tábla áll.”

Beültem az autómba és gyorsan végigvezettem a városon Felső- és Alsóhámoron, Csanyikon, Árpád úton, történelmi és Újdiósgyőrön, Győri kapun, történelmi belvároson, Selyemréten keresztül a Fonoda utcát övező ipari körzetig, mindvégig követve a Szinvát, egészen addig, ahol találkozik a Sajóval és élete véget ér. Igaz hát az üzenet. Ott születik, ahol a város kezdődik és ott ér véget, ahol a város is véget ér. Valószínű nagyon kevés hely lehet a világban, ahol ilyen csoda létezik. Közel 20 km és a két tábla között 150 ezer ember, ami a térképen hét betű, Miskolc.

A Szinva Örökség Napok Miskolc és a Szinva sajátos üzenete a világnak. Azokról a csodákról, kultúráról, tudományról, természeti és épített örökségről mesél, amit mindenkinek látnia kell.

Közel 20 kilométer, 104 híd, 7 színpad, tudomány, kultúra, benne koncertek, színházi ősbemutató, tánc és zene, sport, természetvédelem, hídfestés és még sok aktivitás. Miskolc újra összefog!

Fedor Vilmos, alapító, Szinva Örökség Program

Fotó: Árvíz 2010