Fizethetett a „Páneurópai Piknik” során a határon átengedett keletnémetekért az NSZK egy csehszlovák titkosszolgálati jelentés szerint
Pénzügyi és gazdasági motivációk is szerepet játszhattak a vasfüggöny leomlását elindító 1989. szeptember 10-11-i határnyitásban. Erre utalnak a német közszolgálati Deutschlandfunk Kultur birtokába került csehszlovák titkosszolgálati jelentések. A dokumentumok alapján a Német Szövetségi Köztársaság összesen 150-200 millió márkát fizethetett a magyar-osztrák határon átkelő keletnémet menekültekért, ami kisegíthette a szorult helyzetben lévő államháztartást.
A 80-as években egyre romló gazdasági helyzet, illetve a keleti blokkban egyedül Kelet-Németországban elmaradó politikai reformok miatt több tízezer keletnémet döntött a kivándorlás mellett, ami a német-német határon akkor még életveszélyesnek számított. A vasfüggöny magyarországi szakasza azonban eddigre már kimondottan rossz állapotban volt, és több helyen már el is bontották. 1989. június 26-án Horn Gyula külügyminiszterként osztrák kollégájával, Alois Mockkal, a magyar állampolgárok számára tett utazási engedményeket szimbolikusan is alátámasztandó, a sajtó kíséretében lyukat vágott a határkerítésbe. Ennek köszönhetően csak júliusban és augusztusban több mint 50 000 keletnémet menekült Ausztriába Magyarországon keresztül.
Ennek a folyamatnak a csúcspontja volt az 1989. augusztus 19-én az osztrák határ mellett megrendezett Páneurópai Piknik elnevezésű békedemonstráció, aminek alkalmával keletnémet turisták és menekültek érvényes útlevél nélkül átkeltek a határkapun a fegyveres határőrök közbeavatkozása nélkül.
A menekültek akadálytalan áramlása alapvetően befolyásolta a Német Demokratikus Köztársaság sorsát, ahol ezután felgyorsultak az események, melyek november 9-én a berlini fal leomlásával, végül a két Németország egyesítésével végződtek.
Az esemény emlékezete a mai napig fontos szerepet játszik Magyarország és a szövetségi köztársaság közötti kapcsolatokban. Az eseményre a német állam rendre ünnepi keretek közt emlékezik, 2019-ben Angela Merkel az évforduló okán Sopronban járt, és kiemelte a határnyitás jelentőségét a német (újra)egyesítésben, valamint Európa népeinek közeledésében. (Illetve – emlékezetes módon – megdicsérte az országot az európai uniós források jó felhasználása miatt.)
A nemrégiben nyilvánosságra került csehszlovák titkosszolgálati jelentés arra mutat rá, hogy „Európa népei közeledésének” Magyarország nyugati határán játszódó epizódjában döntő szerepet játszott a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági erőfölénye, mely a kelet-európai államok, így Magyarország rendszerváltást követő gazdasági (újra)integrációját is meghatározta.
Magyarország mégis üzletelt emberekkel?
A csehszlovák titkosszolgálat németre fordított jelentése szerint a menekültek átengedésének „gazdasági-pénzügyi és külpolitikai okai” is voltak. Magyarország ezidőtájt éppen erősen el volt adósodva a nyugatnémet bankok irányába: az adósság átrendezése és elengedése is szóba került. Azonban annak érdekében, hogy az ország pozíciója ne romoljon a hitelintézeteknél, ezt az ajánlatot végül elutasították.
Ehelyett a német-német kapcsolatokban addigra már bevettnek számító, a politikai fogvatartottak kiváltása során fizetett összegben (90 000 német márka/fő) állapodott meg a magyar és a német fél. A jelentés szerint Magyarország így 150-200 millió német márkát (140-187 millió eurót) kaphatott, amit egy, az NSZK-nak fizetett kormányzati hitelből írtak le. Ha a csehszlovák jelentésben írtak a valóságnak megfelelnek, az valóban könnyítést jelenthetett a magyar államháztartásnak.
A hivatalos történetnek, miszerint Magyarország ellenszolgáltatás nélkül engedte szabadon a keletnémet menekülteket, szintén ellentmond az az orosz titkosszolgálati jelentés, mely szerint az NSZK varsói nagykövetségén tartózkodó 230 keletnémet menekült esetében is a „magyar minta” szerint gyakoroltak nyomást a lengyel kormányra. Igaz, Lengyelország esetén formális adósságátrendezés is történt.
Gerőcs Tamás szociológus-közgazdász, a Helyzet Műhely tagja szerint az adósságviszonyokon a menekültekért kapott fejpénz alapjaiban nem változtathatott. A Mércének elmondta,
’89 magasságában már közel 20 milliárd dollár volt a magyar külső adósság, emellett a 150-200 millió márka jelentősége eltörpül. A transzfer abban jelenthetett segítséget, hogy az ország fizetni tudja az importszámláját.
A nyilvánosságra került transzfer tehát nem nyújt új perspektívát a magyar állam adósságtörténetére, mégis felfed újdonságokat a közvélemény számára, hiszen alapvetően megkérdőjelezi Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök szavait, melyek szerint „Magyarország nem üzletel emberekkel”. A szövetségi kormány honlapján a mai napig szereplő hitvallással szemben inkább úgy tűnik, a magyar kormány a végletesen eladósodott magyar államháztartás könnyítése érdekében járult hozzá a határok megnyitásához, ami aztán a vasfüggöny leomlásához vezetett.
A dokumentum szerint Helmut Kohl, akkori nyugatnémet kancellár – aki a német (újra)egyesítésnek köszönhetően egy év múlva újrázni tudott a szövetségi választásokon – más eszközöket is bevetett, hogy segítse az akkori magyar politikai elit gazdasági céljait. Az ország nemzetközi gazdasági integrációját elsősorban külföldi működő tőkére alapozó gazdaságpolitika kibontakozását nagyban segítette Kohl ráhatása a német bankokra és vállalatokra. A magyar gazdaság megnyitásának és az ezzel járó, történeti léptékű gazdasági kapacitásvesztésnek történetét, továbbá a magyar gazdaság Németországtól való erőteljes függőségét tekintve valószínűsíthető, hogy ez az „üzlet” inkább a német nemzetgazdaság számára volt hosszútávon jövedelmező.
Ugyanez elmondható a bankokkal szembeni jelentős adósságkönnyítés elmaradásáról is. A magyar állam német bankok felé fennálló adósságát a félperifériás magyar gazdaság nyersanyag-, tőke- és technológiahiányából következő importfüggés eredményeként halmozta fel. A hitel és a kamatok törlesztése pedig valójában a centrumországok, így Németország gazdasági növekedésének élénkítésére szolgált – ahogy azt Éber Márk Áron írja a Fordulat folyóirat 21. számában megjelent, A centrum hitele című írásában.
Orbán fotóval nem tudnátok eladni?
“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
Fizettek. És? Ez most, ma mi a fasz?
Ezek szerint Helmut Kohl hazudik:
„Kohl többször rákérdezett arra, vár-e Magyarország valamiféle ellene szolgáltatást ezért, Németh minden alkalommal azzal utasította vissza az ajánlatot, hogy „Magyarország nem folytat ember-kereskedelmet”. A szövetségi kormány ugyanakkor szavatolta, hogy biztosítja Magyarország számára az ötszázmillió márkás hitelt, melyről már a korábbiakban megkezdődtek a tárgyalások. Emellett Bonn megszünteti a két ország közötti vízumkényszert, és biztosítja Magyarországot arról, hogy támogatni fogja előbbi felvételét az Európai Közösségbe. „Teljességgel természetesnek találtam”, így Kohl „hogy azoknak nyújtsunk segítséget, akik bennünket segítenek. Magyarország egészen másképp is viselkedhetett: volna. A magyar kormány számára cseppet sem volt könnyű meghozni a döntést, mely ellentétes volt az NDK kormányával kötött, érvényben lévő megállapodásokkal, és egy ilyen bonyolult helyzetben egyszerűen csak kijelenteni: kiengedjük a németeket.” (Helmut Kohl: Németország egységét akartam 49.o.)