Szarka Dénes, a Miskolci Alapszervezet elnöke úgy kommentálta a történéseket lapunknak, „meglepődve és szomorúan láttuk a közösségi médiában, hogy ő így döntött”, majd a helyi szerveződésre utalva hozzátette: „számunkra a választókkal való kapcsolattartás, az emberek érdemi képviselete az alapérték, e szerint folytatjuk a Jobbikban a munkát”.
Emellett, hogy helyi szinten lesznek e, akik követik Jakab Péter példáját, azt még nem tudta megmondani Szarka Dénes.
Ugyanakkor arra is kitért, hogy a korábbi pártelnök a Parlamentbe országos listáról bejutva esküt tett a Szent Korona előtt: ha a Jobbik elnöksége felszólítja rá, visszaadja mandátumát. „Aki ezt megszegi, annak nem velem kell elszámolnia” – fűzte hozzá.
„Mi ezzel lezártnak tekintjük az ügyet és nem szeretnénk további mocskolódásokba belemenni. Dolgozunk tovább, Jakab Péternek pedig sok szerencsét kívánunk!” – zárta a beszélgetést a Jobbik Magyarországért Mozgalom Miskolci Alapszervezetének elnöke.
A Jobbik korábbi elnöke augusztus 11-én a jelenlegi pártelnök, Gyöngyösi Márton nyílt levelére reagálva Facebookon jelentette be, hogy kilép a pártból.
Döntését a következő szavakkal kommentálta: „Te a Jobbik új elnökeként ma választás elé állítottál: ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban. Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom”.
Azóta a párt több alapszervezete feloszlatta magát, néhány tag pedig a kilépés mellett döntött.
Kinek kell a térieknek elszámolni, aki megszegi az esküt a szent koronának tett igéretével? Ki az Isten, a miskolci Hunnia elmeosztály, amelyik lezárta az egészségüggyel a határokat a családom megáldozására?