Régi és jó…1990 Heti Hirnök. AZ ŐRÜLT ESZME BIRODALMA MEGBUKOTT

Adrian Hidas 21 éves marosvásárhelyi fiatalembert december 21- én a Fő téren találat érte. Végső erejét összeszedve próbált meg átcsúszni a főutcán, amikor a Securitate egyik embere észrevette, és a tömeg szeme láttára lőtte fejbe a földön kúszó embert…
Emlékét sebtiben állított kis fakereszt őrzi, csakúgy, mint ifjabb Hegyi Lászlóét, aki szintén mindössze 21 éves volt és matematikazseninek tartották, az új Bolyainak. Hat halottja és 18 sebesültje volt a vásárhelyi mészárlásnak – amint az ottaniak elmondják, csupa olyan áldozat, akik véletlenül csapódtak a tüntetőkhöz. S csupa-csupa fiatal 19- től 32 évesig… Őértük égnek a gyertyák Vásárhely Fő terén, s a templomban, őértük állították fel a Pieta „Martirilor”-t, melyen két nyelvű, piros- sárga-kék szalagokból írott figyelmeztetés húzódik a gyásztáviratok között: „Mi nem felejtünk!”
Székely Csongor és barátja, Balázs – akinek a dzsekijére a magyar koronás címer van feltűzve – mesélik el a Vásárhelyen történteket: az Imatex nevű nagyvállalat igazgatója volt az első, aki gyertyával a kezében az utcára ment, hiába figyelmeztette a Securitate. Az igazgató lánya a temesvári gyilkolás áldozata lett. A gyászoló apához hamarosan csatlakoztak a vásárhelyiek. „Nem akartuk mi megbuktatni Ceausescut – szól bele a beszélgetésbe egy idősebb férfi -, csak szabadságot akartunk és azt, hogy ne éhezzünk többé…” A tüntetőkbe belelőtt a titkos rendőrség néhány embere, mire azok szétszéledtek a közeli Tudor-negyedben. Majd délután visszajöttek, meghallgatták a katolikus pap beszédét. Ekkor támadott újra a Securitate, mégpedig – amint később kiderült – a katonaság egyenruhájába bújva. A Fő teret körülvevő magas épületekről és tankokról lőttek a tömegbe, világító lövedékek fénye mellett, hogy minél kevesebb lövedék tévesszen célt… „Kézjegyüket” kétujjnyi lyuk őrzi egy közlekedési tábla fémlábán, egy kettébe tört fatörzs és a sarki cipészműhely feketére égett fala. Az ablakok törött üvegtábláit már kicserélték, de a géppuskagolyó roncsolta, lyuggattaházfalak még sokáig tanúskodnak a gaztettről.
A forradalmárok még az első napon kiszabadították a Securitate fogságában lévőket. A titkosrendőrség városi parancsnokát saját kínzóeszközeivel verte agyon a bosszúálló nép. A raktárakból hatalmas mennyiségű sajt, sonka, felvágott, csokoládé, kávé került elő, amit az emberek elosztottak egymás között. „Senki nem vitt el kettőt semmiből” – magyarázza Csongor. A két fiú –12 és 15 évesek – egyébként önkéntesként ápolták a sebesülteket a városi kórházban.
Épp egy hét telt el a vérengzés óta – s most Vásárhely Fő terén, Nicolae Balcescu szobra előtt két nyelven kiáltja a tömeg: éljen a magyarok és a románok barátsága! Jelvényeket, zászlókat, újságokat cserélnek az ottaniak és a Magyarországról vöröskeresztes zászlókkal érkezők. Igaz, a gyűlésre is vonatkozna a kijárási tilalom, amit a néptanács rendelt el,elkerülendő az újabb tragédiát… De mintha ez most senkinek se jutna eszébe. Az alig két hónappal ezelőtt lejegyzett orwelli látomás mintha csak rossz álom lett volna: az emberek – igaz, néhányan könnyes szemmel – de felszabadultan örülnek. Hogy azonban még teljes biztonságban nem érezheti magát senki, arra a géppuskás katonák látványa figyelmeztet: a vöröskeresztes gépkocsikat őrzik a szálloda előtt.
– Látja, ez a mi nagy demokráciánk! Ahol két ember összejön, máris vita kerekedik – mondja csípősen a raktárra felügyelő hölgy, ki a Magyarországról érkező kamion kirakodását figyeli.
A vitát csupán az váltotta ki, hogy a margarint vajon a romlandó, vagy a nem romlandó dolgok közé pakolják, ám mondatát jelképesnek is érezhetjük. Hiszen az évtizedek alatt az emberekbe ivódott gondolkodást még egy forradalom sem söpörheti ki, megannyi áldozat árán sem. S a helyzet nem könnyű: e raktárban például talán soha nem volt még ennyi krumpli, hagyma, csokoládé, liszt. „Mihez kezdjünk vele?” – kérdezi kissé cinikusan egy férfi és a kérdése érthető annak tudatában, hogy Marosvásárhelyen például az áru elosztásáért egy Ince Ödön nevű férfi felel, aki szakmáját tekintve villanyszerelő…
Van-e garancia arra, hogy a hatalom új birtokosai valóban emberhez méltó körülményeket teremtenek majd? Képesek lesznek-e rá? Erre válaszolni nem tudok, egy kép villan csupán az eszembe: egy vásárhelyi kislány csillogó-mosolygós szeme, azé a kislányé, aki két puszival mond köszönetet a Magyarországról érkezettnek. Egy biztos: az őrült eszme birodalma megbukott.
Rábai Zita