„A magyar köztudottan katonanemzet” – mondja a hadügyminiszter. Na persze, hogy köztudottan. Hiszen ha esetleg valaki elfelejtené, akkor elég kimennie valamelyik világháborús katonatemetőnkbe. Olvasgassa az elesett honvédok sírjain a neveket, életkorokat. És közben gondolkodjon el azon, hogy vajon ezek a katonák (köztük rémült tizen-huszonéves kölykök) valóban a hazájuk védelmében haltak-e „dicső” halált. Elszakítva családtól, szerelemtől, jövőtől. Vagy inkább csak ágyútöltelékek voltak idegen nagyhatalmak által indított területszerző háborúkban. És mikor ott csapkodtak körülöttük a bombák, vajon hányan döbbentek rá, hogy mennyire hazug volt az a pökhendi nacionalista, militarista propaganda, amivel gyerekkoruk óta etették, uszították őket a hatalmasok.
És még a temetőbe sem kell kimenni: szinte minden családban volt egy nagy-nagybácsi, dédnagypapa, akinek valami gránát loccsantotta ki az agyvelejét vagy a beleit valami távoli lövészárokban Doberdónál. Vagy valaki, aki a Don-kanyarban lerongyolódva, éhezve lelte a halálát a fagyos úton hazafelé – az otthon felé, amit soha nem ért el.
Ahol hiába várták a szerettei. És ahol olyan hiányt hagyott maga után, ami generációkon átívelő traumákat és kibeszéletlen, feldolgozatlan fájdalmat hagyott maga után a családjában. Aminek a következményeit még ma is nyögjük.
És ők forgolódnak most leginkább a sírjukban, amikor egyesek újraélesztik azokat az arrogáns rigmusokat, önáltató hazugságokat, amelyek nevében egykor ők masíroztak a halálukba a katonaindulók hamisan pergő dallamaira. Hogy a magyar az milyen „vitéz” és „harcos” nemzet.
Nem, nem vonom kétségbe, hogy előfordulhat olyan helyzet, amikor az embereknek fegyverrel kell megvédeniük a hazájukat. És a történelmünk során valóban voltak szép példák arra, amikor szabadságharcot vívtunk idegen megszállókkal. De sajnos ennél jóval több magyar katona halt meg hódító háborúkban, olyan embernyomorító hatalmak szolgálatában, amelyeket én még sziszegve sem szolgálnék ki.
És még ha szükségünk is van profi honvédségre – nincs szükségünk a társadalom, és főleg a fiatalok militarizálására, az üres, pöffeszkedő nacionalista szólamokra. És ha másért nem, akkor az értelmetlen, ostoba háborúkban elhullott őseink nevében kötelességünk elküldeni a fenébe azt, aki ilyeneket terjeszt.
Ha tetszenek az írásaim, hívj meg egy fröccsre – vagy állíts be egy havi támogatást itt, köszönöm ? https://www.donably.com/pendulum