A minap azt kérdi egy kedves sporttárs a konditeremben, hogy én ugyan miért járok le súlyzózni? Belém bújik a kisördög (ami elég gyakran megesik), és azt felelem:arra gyúrok, hogy szép, kockás hasú halott legyek majd.

Meglepődik, aztán jót nevetünk. A kondi természetesen az élethez kell, a fizikai erőkifejtés nemcsak a testemnek, hanem a lelkemnek is jót tesz.

Az egyetlen probléma, hogy csak úgy súlyt emelgetni, csak úgy úszni képtelenség, ugyanis tíz perc alatt megesz az unalom. A megoldás az edzésterv:ha megvan a napi penzum, azt én becsületesen és élvezettel végrehajtom.

Ez az egész edzésterves gondolatmenet a minap zárult, római úszó Európa-bajnokság kapcsán jutott eszembe.

Már az varázslatos volt számomra, hogy a versenyeket nyitott uszodában rendezték, hasonlóan ahhoz, ahogyan az én időmben zajlottak a futamok.

Öt arany, hét ezüst és három bronz a magyar mérleg. Ennél volt már jobb, viszont a tavalyi, budapesti kontinenstornához képest előrelépés.

Néhány számban szokás szerint tizedmásodpercek döntöttek, és én most is azt érzem, mint régen, vagyis hogy ez így szörnyen igazságtalan. Ilyen kis differencia valójában nem jelent tudás- és felkészülésbeli különbséget. De hát a sport már csak ilyen.https://24.hu/poszt-itt/2022/08/27/gyarmati-andrea-hosszu-katinka-milak-kristof-opera-posztitt/