Növekszik a farkasok száma Ausztriában, már 31 állat kószál az országban – közölte Albin Blaschka, az osztrák Medve-, Farkas- és Hiúzközpont ügyvezető igazgatója.
Az állatok elsődlegesen Karintia és Tirol tartományokban, valamint Alsó-Ausztriában bukkannak fel, eddig csaknem 500 juh, kecske, valamint egy tehén elpusztításáért tehetők felelőssé.
Klaus Hackländer, a bécsi Természeti Erőforrások és Alkalmazott Élettudományok Egyetemének vadbiológusa az ORF osztrák közszolgálati televízió hírműsorában csütörtök este azt mondta, a farkasok száma a következő három évben várhatóan megduplázódik.
Hackländer úgy vélte, újra kell gondolni a meglévő állatvédelmi jogszabályokat, mivel a farkasokra vonatkozó szigorú törvények még azokból az időkből származnak, amikor az állomány veszélyeztetettnek számított, csakhogy ez ma már nem így van. A vadbiológus szerint „a törvények nincsenek összhangban a valósággal, van ugyanis egy szigorúan védett fajunk, amely valójában már nem tekinthető veszélyeztetettnek”.
Majd Románia befogja őket, ha már a bárányok hallgatnak.
31 farkas megléte már azt jelenti, hogy nem veszélyeztetettek?