Tisztelt Városházi Sajtó!
Indít-e a Városháza pert az elfuserált Diósgyőri Vár átépítésének tervezője ellen?
Tisztelettel
eszakhirnok.com
Még nem kaptunk választ, de ha megérkezik azonnal közöljük.
Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye
Tisztelt Városházi Sajtó!
77 Responses
Ez nem így működik, ezek csak fakardokkal „harcolnak” a közönségnek.
Jól odamondogatnak a közgyűlésben meg a sajtón keresztül, de kínosan egyelnek, hogy ne legyenek valódi ügyek, pedig lehetnének bőven.
Produkálják magukat a választóknak. Akik Hofin szocializálódtak, azok iszonyú boldogok, hogy jól meg lett nekik mondva, aztán sörön hizlalják tovább a pocakjukat a tévé előtt.
Viszont ha elindulna egy ilyen valódi „számonkérés”, akkor a következő ciklusban visszakapnák kamatostól hisz egyik sem különb a másiknál, így ilyesmire semmi szükség nincs.
Sőt! Ugyanazok a dilettáns balfékek szolgálják ki bármelyik garnitúrát, a nagy pénzes helyeken persze van helycsere, de akik a várost züllesztik, azok garázdálkodhatnak tovább.
Nyúl bèláék nem fognak pert indítani Rostással szemben.
Igen, az LKM árából jut a sztárügyésznek is.
Nem kell feljelentés, tárgyalás. Ez csak időpocsékolás. Szembesítés a Várral, majd vihető a börtönbe. Katasztrofális amit művelt.
Az is megoldás lenne, ha büntetésül neki, a saját kezével kellene visszabontania a szétbarmolt részeket.
Mánmér? Amcsi főhadiszállásnak jó lesz. Aztán meg jönnek rá Putyin-utód bombái és visszakapod régi fényét.
„Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken”
Aha. Jönnek a migráncsok, mindmeghalunk, nemzethalál, nemzethalál!
Eccerű! Átutalod a pénzt a többi 30 műemlék számára és maradsz a sz@rban „Diósgyőri”
„A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 30 műemlék – 18 kastély és 12 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerve vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodva, hogy adottságaikhoz méltó módon megfeleljenek a mai …”
De jó, hogy ezekre a milliárdokra sehol máshol nincs szükség…
Eccerű !
Felveszitek a 8. IMF-hitelt . Elosztjátok 10 millió országlakossal így mindenkinek adtok belőle.
Orbánék majd törlesztik
Magyarország utolsó IMF, euró, rubel, hitel felvevője : Orbán Viktor.
Nyugodj meg, az összes IMF hitelt mi törlesztettük és nem orbánék. Ugyanígy mi fogjuk törleszteni a Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelét is.
Én már 1982-től nyugodt vagyok
Gurultak a dollárok az afrikai népi demokratikus köztársaságokba
és nálunk az impexes „kisztársasági” olvtársak off-shore gazdagodtak
„Magyarország hitelfelvételei az IMF-nél
A hitel típusa A hitelfelvétel időpontja Összeg (ezer SDR)
Készenléti hitel 2008 10 537 500
Készenléti hitel 1996 264 180
Készenléti hitel 1993 340 000
Kiterjesztett hitelkeret 1991 1 114 000
Készenléti hitel 1990 159 210
Készenléti hitel 1988 265 350
Készenléti hitel 1984 425 000
Forrás: IMF ”
miközben a hitelekkel párhuzamosan eladták az országot, ” fékek meg ellensúlyok mellett” !!! Ezek közül melyik hitelt vette fel a „patás ördög”? Hm?
Putyinszolga értelmező szótár: „régi szépségüket nyerve vissza” = építek egy rostás-féle lázálmot ahogy a diósgyőri vár sohasem nézett ki.
„Az 1,6 milliárdos rekonstrukció után bizarr hibriddé vált Kinizsi Pál egykori várkastélya: a műemlék megmaradt részei közé szürkésfehér dobozokként ékelődnek be az újabb részek, a vasbetonból visszaépített gótikus loggia és a rozsdás acél nyílások 21. századi esztétikája elnyomja a 15. századét. Bizonyos szögekből mintha egy kisebb, trendi irodaház lenne egy feltörekvő techcég számára a budai agglomerációban. Nagyvázsony tünete az egész Nemzeti Várprogram elhibázottságának: a romok nagyarányú kiépítésének szándéka mindenhol azt a történelmi levegőt szünteti meg, amit ezeken a helyeken az emberek keresnek. Lehet, hogy lehetne ezt másként is, de egyelőre a rossz példák szaporodnak.”
a möszöpö visszanyerte már régi fényét?
Horn Gyula beszolt az allamfonek (Csak a lenyeg)
https://www.youtube.com/watch?v=hPjL5ZjQxX4&t=21s
hagyd! A georgesorosszolga nem tud olvasni
Ne beszélj így a házelnök úrról:
Kövér László: „Most pedig a Soros-alapítvány ösztöndíjából élek”
Deja vu érzésem van a várral kapcsolatban. Olyan lesz ez is mint a Science Múzeum. Elverve egy rahedli pénz, eredmény nulla, felelős nincs. Zárójelben (zsebek megtömve)
na, de szőke elvtárs
a tanulmány út amcsiba az semmi?
Ott ki adta el telket? ????
Bünti volt érte
fizette a Város
Ahhoz tökös polgármester kéne, akiben van gerinc.
Kár, hogy ilyet nem láttunk már 12 éve.
Eccerű !
Felveszitek a 8. IMF-hitelt . Elosztjátok 10 millió országlakossal így mindenkinek adtok belőle.
Orbánék majd törlesztik
Eccerű! Felveszítek az orosz és kínai hiteleket, a pórnép majd kifizeti!
Egyébként mit is fizet orbán? Semmit b+! Még őt is közpénzből fizetik, mint téged! Maradj kussban te sz@rosnyelvű és örülj, hogy lyuk van a seggeden és szelel!
orbán már felvette a 8. IMF hitelt. Nyugodj meg, azt sem orbánék törlesztették, hanem a magyar adófizetők, ahogy mi fogjuk törleszteni Paks 2 és a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelét is.
még mindig hülye vagy a beruházásokhoz?
vegyél fel IMF hitelt bérekre, nyugdíjakra
Ha jól tudom pont az EU pénzére vártok, hogy kifizessétek a tanárok bérét.
Nagyszerű! Akkor NER…
A Nemzeti Együttműködés Programja
“2010. máj. 2. — A győztesnek nem igaza van, hanem feladata . A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa az igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát, …”
/Orbán Viktor/
Tehát nincs igazatok. Köszönjük, ennyit akartunk hallani.
„Ez nem bonyolult – azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól” – jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének egy 2008 áprilisi diplomáciai távirat szerint, amit a WikiLeaks szivárogtatott ki.
„Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” – kommentálta a miniszterelnök, hogy az Origón megjelent, a Wikileaksről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint korábban arról beszélt diplomatáknak: a kampányban „hagyják figyelmen kívül”, amit mond.
Ja,ja
„állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike”
csak nem Fischer Iván amerikai követ mószeroló levelében ez a hazafias kitétel?
orbán is elismerte, hogy valódi az idézet:
“Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” – kommentálta a miniszterelnök, hogy az Origón megjelent, a Wikileaksről kiszivárgott állítólagos amerikai diplomáciai táviratok egyike szerint korábban arról beszélt diplomatáknak: a kampányban “hagyják figyelmen kívül”, amit mond.
hogy halad a coci restauráció Miskolcon?
minden elvtárs visszajött már
az igazgatóságokba, felügyelő bizottságokba?
Nem foglalkozunk vele.A belügyminiszter párttitikár, a miniszterelnök kiszes párttitkár ivadék, az igazságügyminiszter meg párttitkár fattyú. Ki tudná ezt a coci restaurációt felülmúlni?
Sámánka! Most fuss, amíg megteheted!
az Y hidat is vigye!
Minden pénzt!
Szegedre és Debrecenbe
Pécs, Miskolc
Csak torzsalkodj!
Mi ebben az hír?Ezen dolgoztatok 9 évig Bandi, meg most is.
jól mondod, a sámán évtizedes torzsalkodása, raszputyin-tevékenysége tényleg sok kárt okozott
Tudhatnád, hogy már most is mindent pénzt Debrecennek ad orbán. Lehet, hogy a Miskolctól elvett milliárdokat is ők kapják meg.
még mindig hülye vagy a beruházásokhoz?
vegyél fel IMF hitelt bérekre, nyugdíjakra
Nem most kuncsorogtok hitelért az EU hoz a pedagógusbérekre hülyegyerek? Tudathasadás 2342.fokozat.
Ki nem sz@rja le fejed? Fizesd az EU-hitelt. Interneten megnézheted mit vettek fel a nevedben.
a tanítani nem tudó libsik bérét minek kell emelni?
nem határvadászok
Határvadász?Ez bakondi vakondtúrás kutató különítménye?
Egy többet ér, mint hat libsi”tanítanék, ha tudnák”
Basszus!
Megmented már a földi kutyákat.
Mi lett a szaporodási rátájukkal
a kerítés két oldalán?
A földi kutyákkal?Bent ülnek a fidesz frakcióban.Szaporodásról meg annyit,hogy Koncz Zsófi éppen vxxxxxxxxxxxxx
Akartál mondani valamit judapestező tetűcsúzdás?
Kilépett a Ballikból. Jakabista lett
Miért? már három éve űzitek?
rege a csoda-sámánról
„Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek:
Hunor s magyar, két dalia,
Két egytestvér, Ménrót fia.”
A cikk címében lévő kérdést kell feltenni a városházi sajtónak
Egy forgácsolásban megfáradt német munkásnak jog van a magasságos EU által biztosított
kastély- vagy várszállodában pihenni. Elvtársaid ezért kérték a pályázati pénzt.
Basszus!
„Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője emlékeztetett arra, hogy az unió, egy sikeres pályázatot követően a vár restaurálásának költségeihez 2 milliárd 272 millió forintot biztosított. Ez jelképezi, hogy magyarnak és európainak lenni, nem ellentétes – tette hozzá.
Az, hogy csak a jövő év közepén zárulhat a diósgyőri vár rekonstrukciója, a fideszes városvezetés mégis átadja, a helyi MSZP szerint – mint az Észak online beszámolt róla – nem más, mit cirkusz a népnek. Nem várátadót, hanem több tízmilliós kampányrendezvényt tart dr. Kriza Ákos miskolci polgármester szombaton a diósgyőri várban. Mindez dr. Varga László miskolci országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke és dr. Tompa Sándor önkormányzati képviselő, a DK miskolci elnöke pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el, a diósgyőri vár bejárata előtt.
Szerintük nincs is mit átadni, hiszen a kétéves csúszásban lévő várrekonstrukciós program még a várkerítésen díszelgő hirdetőtábla szerint is csak 2015. június 30-án fejeződik be. Ráadásul a fideszes városvezetésnek a beruházás pénzügyeivel is illő lenne elszámolnia: magyarázzák meg, hogy a milliárdos projektet miért nem miskolci cégekre bízták, s a közbeszerzések jelentős részét miért hirdetmény nélküli, meghívásos tárgyalás formájában végezték el – hozták fel a szocialisták. Hozzátették: az ilyen jellegű esetek más beruházások során is előfordultak, nem véletlen, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság többször is milliós bírságokkal sújtotta a várost.”
Tudjuk!
a 37-es út építése során szállópor bekerült a tokaji borba
Neked pedig a csipa a szemedbe!
Most hogy mondtad
Irigy Hónaljmirigy – Széfre száll a füst (2009)
https://www.youtube.com/watch?v=GdFqBNaUZmA
a tanítani nem tudó libsik bérét minek kell emelni?
nem határvadászok
Hogy miskolci DK elnökét idézem neked Madách Imrétől;
” A tett halála az okoskodás”
Orbán tesz, ti meg irigykedtek. Ennyi.
Igen, orbán tesz az emberekre.
ócska bolsevik blöff
Volt kétharmadotok Horn alatt.
Mi lett vele?
Komjáthi a hibás, mi?
Mi nem éltünk vissza vele.
mit nem adtatok el?
A több ezermilliárdos egyetemi vagyon ingyen magánkézbe adásból mennyi jött be? A mol meg richter részvények INGYEN átadásából mennyi jött be taknyos?
Amit eladtunk, azt pénzért adtuk el és nem ingyen, ahogy ti csináljátok.
Nem adtuk át ingyen a haveri alapítványoknak a közvagyont. Nem neveztük a 47%-ot kétharmadnak. Nem alakítottuk a saját kedvünkre a választókörzeteket. Nem írtunk a saját képünkre Alkotmányt.
Az még igazi kétharmad volt: MSZP 52% + SZDSZ 21%
Mánmér? Amcsi főhadiszállásnak jó lesz. Aztán meg jönnek rá Putyin-utód bombái és visszakapod régi fényét.
„Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken”
Csoda sámán? Max flúgos! ?
Itt a 152 ezer főépítész városában?
Inkább 152 ezer amatőr főépítész, mint egy degenerált hülye !
Tényleg költözöl már szerb-magyar határ szerb oldalára? A lányaid már várják?
Vidd magaddal Ajtónakrohanó Ágicát is.
https://www.youtube.com/watch?v=taZWxfCIPT8
nem jött be gyuri bá’-nak az üzlet
megvásárolt mást
„80 éve a németeknek Moszkváig kellett menetelniük, hogy fázzanak, most elég otthon maradniuk”
Biztos Nógrádi Gyurika?
„A német gáztárolók töltöttsége meghaladta a 82 százalékot”
A magyar elérte már a 60%-ot az ötödárú orosz gázból? :):):::)
3 éve van 2/3-a a Velünk a Város pénztárcája frakciónak
mind a 15 vár, 40 kastély helyreállítás élére kineveztek pályázat útján valaki mást
a 152 ezerből
Büszke miskolci akarok lenni.
mennyé mán együtt vót 53%
Ja, ja 53%. A 386 országgyűlési képviselőből:
– MSZP 209 képviselő (54%)
– SZDSZ 69 képviselő (18%)
– MDF 38 képviselő (10%)
– FKGP 26 képviselő (7%)
– KDNP 22 képviselő (6%)
– FIDESZ 20 képviselő (5%)