Miközben az elmúlt 120 év legforróbb nyara tette próbára a városlakókat, Budapesten saját tulajdonosaik sosem látott mértékben pusztítják a kertjeiket. Pedig a főváros nem erdőből álló zöldterületeinek fele magánkézben van, ezért a kerttulajdonosoknak fokozott a felelősségük a város élhetővé tételében. Íme a három leggyakoribb mód, amivel tönkretesszük kertünk élővilágát és fokozzuk a városi hőszigethatást. Plusz néhány tipp ökotudatosoknak, városi lustáknak és merészet gondolóknak, hogyan változtassanak ezen az őszi kerti munkák során.
KÖSZÖNJÜK!
A Válasz Online szerkesztőségi tulajdonban van, létét „előfizetőinek” köszönheti. Kérjük, csatlakozzon támogatói körünkhöz, cserébe napi tartalomajánlót, klubmeghívót küldünk!
Amikor a város utolsó műholdas infrafotója elkészült, a kutatók elképedve meredtek a sportpályákra, amelyek a korábbi felvételen még a legnagyobb kánikulában sem izzottak át, most pedig úgy festettek a fotókon, mintha betonnal vagy bitumennel öntötték volna le őket. Vörös színben égtek a korábbi zöld árnyalatok helyett. Mi történt velük? Száz százalékról nullára csökkent az úgynevezett zöldfelületi intenzitásuk, vagyis a vegetációs aktivitásuk. A kutatók kíváncsiságból felkerestek egy-egy kivörösödő foltot és kiderült az ok: a korábbi füves pályát műanyaggal borították. Vagyis műfűvel.
A történetet Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze meséli el lapunknak. A szakember szerint a legnagyobb mértékű zöldfelületintenzitás-csökkenés az utóbbi évtizedekben mégsem a közterületeken, hanem a magánterületeken figyelhető meg. A főváros nem erdőjellegű zöldterületeinek 51 százaléka magántulajdonban van, kiskertként, vállalkozások udvaraként, telephelyeként szolgál. Amíg a parkok felülete nem módosult jelentősen, addig a „magánzöld” látványosan zsugorodik, egyrészt a túlépítés, másrészt a túlburkolás miatt. Mindez erőteljes hatással van a felület hőmérsékletére is, ennek igazolására Bardóczi Sándor a Szent István Egyetem 2016 nyarának egy forró napján készített földfelszín-hőmérsékleti térképét mutatja. A műholdas infrafotó szerint amikor Budapest belvárosában 40–45 fokot mértek, a kertvárosi részen 30-35 fokot mutatott a hőmérő, az erdős sávokban pedig csak 20–25 fok volt. A nap mindenhol ugyanolyan erősen sütött, a hőmérsékletet az szabta meg, mi borította a föld felszínét. Mindez azt bizonyítja, hogy a magánterületek birtokosai is sokat tehetnek a hőszigethatás kialakulása ellen. Ám az utóbbi időkben mintha ezzel éppen ellentétes folyamatok zajlanának, ezek közül azonosítunk most hármat.
1. Műfű = talajölés
A túlburkolás egyik módja a magánkertek műfűvel borítása. A plasztikfű divattermék lett, de nem műanyagnak nevezik, hanem „gondozásmentes” vagy „holland” pázsitnak. A Válasz Online a főtájépítész mellett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpont két tudományos munkatársát, Horváth Zsófia kutatásvezetőt (Vízi Ökológiai Intézet) és Török Edina biológust (Lendület Táj- és Természetvédelmi Ökológiai Kutatócsoport), a városi vizes és száraz élőhelyek kutatóit kérte meg arra, hogy segítsenek a kertek klímavédő funkciójának tisztázásában.
Kevés városi kert alkalmas arra, hogy összeérő lombkoronájú facsoportot ültessünk bele, de a bitumen és a zöldterület közötti akár 20 fokos hőmérsékletkülönbség meggyőző érv arra, hogy zöldítéssel a városok sokkal élhetőbbé válnának. Török Edina biológus a tárgyilagos kutatói hozzáállását is elveszíti néhány pillanatra, amikor a műfű terjedésének ökológiai hatásáról kérdezzük. „A műfű a halálom. Mi is élőlények vagyunk, hogyan pusztíthatunk el mindent magunk körül? Mert műfű lényegében a kertünk élővilágának kiirtásával egyenlő” – mondja a kutató. Horváth Zsófia elmagyarázza, hogy a műfű lezárja a talajt, elpusztítja a talajlakó élőlényeket, „beporzási sivatagot teremt”. Török Edina emlékeztet rá, hogy a beporzó magányos méhek mintegy 70 százalékánál az utód a talajban fejlődik ki, ami a műfűvel lehetetlenné válik. A lebontásban szerepet játszó hasznos kis élőlények (a gilisztáktól az ugróvillásokig) és az őket fogyasztó ízeltlábúak is elpusztulnak, ha nincs kijárásuk a szabad talajfelszínre. Horváth Zsófia úgy látja, ráadásul a műfű néhány év után „irtó ronda” lesz, mert hullani kezdenek belőle a „fűszálak”, és elveszti a színét. Emellett mikroműanyagot „termel” és még az Egyesült Királyságban sincs lehetőség az újrahasznosítására, ott egyszerűen elégetik vagy depózzák, ha ki kell cserélni. A modernebb gyártmányokra tíz év garanciát vállalnak, mert ezek sem tartanak örökké.
Bardóczi Sándor olyan evidenciákat említ a műfű kapcsán, hogy a műanyag nem termel oxigént, a műfű alatt „berohad” a talaj, és alatta tényleg megszűnik az élet. Tehát
aki gondozásmentes műfűbe fektet, az nem zöldfelületet teremt, hanem megszünteti azt, akkor is, ha színében zöld dolgot terít a talajra. Ám ez a zöld az égetően forró nyarak idején a városi kertek hűtőhatása helyett éppen fűtőhatást hoz létre, hiszen ez egy műanyag borítás, ami felforrósodik a tűző napon.
Sokan a gyerekek vagy a kutyák, macskák kedvéért fektetnek le műfüvet, mert higiénikusabbnak tartják a valódi gyepnél. Csakhogy amíg a pázsitnak megvan az öntisztító képessége, a műfű azzal nem rendelkezik, a kertek természetes szépségét más váltja fel.
Budapesten a telekárak miatt kevéssé valószínű, hogy az új ingatlanok tulajdonosai anyagi okokból burkolnák műanyaggal a kertjüket. A plasztikpázsit egyébként sem olcsó, 4-12 ezer forint között kínálják négyzetméterét. A műfű választásában szerepet játszhat az információhiány, a kert gondázására fordítható időszűke, az egyre dráguló kertészeti szakmunka vagy a lustaság.
Fontos tehát rögzíteni, hogy a kertészkedésre fordított idő nem veszteség, nagyon is hasznosul, egy gondozott kert nemcsak az ingatlan értékét növeli, de ez az egyik legfontosabb stresszlevezető. A természetben töltött idő akár heti két óra alatt is javítja az egészségi állapotot. Az egészség megőrzéséhez még a városi fasorok közelsége is hozzájárul, mint azt egy német kutatás kimutatta – hangsúlyozzák az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai.
A műfű nem jár ilyen hatással, a pozitív eredményhez fákra, cserjékre, évelő növényekre, egynyári virágokra, rétekre van szükség. A műfűre váltás egyik oka lehet a tökéletességre törekvés. Az utóbbi években már a telek is annyira aszályosak, hogy az angolgyep tavaszra foltokban kipusztul. A forró és száraz tavasz idején a gyep újratelepítése sem egyszerű. Az aszályos, hosszú kánikulai időszakok idején pedig a fű öntözés mellett is besárgul. A zöldítésnek azonban nem az a legjobb módja, ha plasztikkal borítjuk le a kertet. Az ökológusok azt javasolják, ne angolgyepet, hanem szárazságtűrő kevert fűmagot ültessünk, minél többféle fajta lesz benne, annál nagyobb esélyünk a sikerre. A pázsitot ne nyírjuk hetente csutakra, helyette hagyjuk 6-7 centiméter hosszúra a fűszálakat. Vagyis inkább rétszerű hatást keressünk, amelynek szálai között megül a harmat. A kert egyik-másik foltját Horváth Zsófia szerint érdemes „vadon hagyni”, engedni, hogy egy vadvirágos parcella kivirágozhasson, és – vegyük vissza a politikától a kifejezést – méhlegelőként vagy rovaroázisként szolgálhasson. Ez azért fontos, mert a kert nem csak táplálékot biztosít hanem fészkelőhelyet, menedéket és áttelelőhelyet is rengeteg beporzónak, ízeltlábúnak.
A főtájépítész a locsolásra az ereszcsatornák „megcsapolását” tartja a legjobb megoldásnak, amire szerinte számos modern eszköz található a kertáruházak kínálatában, és ezzel eső idején ingyen vizet „szüretelhetünk” egy nagy hordóba a szárazabb időszakokra. Persze időszűkében locsolhatunk számítógép-vezérelt öntözőrendszerrel is, utóbbihoz kerti vízórát igényelhetünk, így a locsolóvíz után nem számolnak csatornadíjat.
A pedantomán okból műfűre vágyóknak a fűnyírórobot lehet a jó megoldás, ami naponta, kétnaponta lenyes egy kicsit a fűszálak tetejéből és a szerves anyagot szétteríti a gyepen. Önjáró, nem kell vele túl sokat foglalkozni, beállítható, hogy kímélje a kert szélébe vagy szigeteibe ültetett cserjéket, virágokat.
Ha valaki lustaság miatt nem akar a kertjével foglalkozni, és ezért szeretne plasztikfüvet, akkor ennél Bardóczi Sándor jobb megoldást is tud. Szerinte a tunyaság az ökológiai kert legjobb barátja, ha nem csinálunk semmit, az még mindig sokkal jobb, mint ha műfüvet ültetünk bele. Egyszerűen mondjuk azt, hogy ökológiailag tudatos a kertünk, és kész. Ne szedjük össze ősszel a faleveleket, engedjük, hogy a kertünk önmagától megújuljon.
2. A díszkavics kősivatag a városokban
A műfű mellett a másik terjedő divat, amikor a zöldövezetek lakói fehér kősivataggá alakítják a kertjüket. A kertészeti áruházakban rengeteg féle terméket kínálnak erre, az akár 25 centiméteres átmérőt is elérő hófehérre meszelt „görgetegkövektől” a válogatott színű díszkavicson át a kő- vagy márványzuzadékokig. Hagyományosan ezeket a burkolatokat a kerti utakhoz, a nagyobb változatait sziklakertekhez használták. Az utóbbi években viszont az utcák eddig növényekkel takart részét és magukat a kerteket fedik be velük a családi és társasházas övezetekben.
A kavicskerteket úgy alakítják ki, hogy először eltávolítják a humuszréteget, majd fél méter magasságban kavicsokkal fedik le. Így olyan steril felületek jönnek létre, amelyekben nem élnek növények.
A kavicskertek megkülönböztetendők a sziklakertektől, ott a talajra helyezett nagyobb kövek között növénytársulások élnek, ezekkel nincs semmi baj ökológiai szempontból. Léteznek olyan kertek is, ahol a növények között talajtakaróként használnak díszköveket, ott a kavics szerepe hasonló a leterített fenyőkéregéhez, csak vékonyan szórják le, hogy a gazosodás mellett a talaj kiszáradásától is óvjon. Bardóczi Sándor szerint ez a megoldás jobb megoldás a műfűnél, mert nem szigeteli le olyan hermetikusan a talajt.
Ha a vékony kavicsréteget növényekkel szakítják meg, akkor a főtájépítész még pázsithelyettesítőként is elfogadhatónak tartja, mert a „gyep az egyik legfenntarthatatlanabb dolog a világon”. A kavics közé ültessünk szárazságtűrő varjúhájat vagy Jupiter-szakállát, vagyis kövirózsát, ami télálló, és nem kell sokat foglalkozni vele.
Ám mindez ne terelje el a figyelmünket a kavicskertekről, amelyekben nem élnek növények és éppen azért hozzák létre őket, hogy ne is élhessenek. A kavicskertek valójában antikertek, közterületen és magánterületen is azért születnek, hogy ne kelljen gondozni a felületet, legfeljebb időnként gyomirtózni.
A városi kavicssivatagok gyorsan terjednek, a kertvárosokban például azért, mert az utcán alkalmazva nem kell az ingatlan előtti közterületen a füvet nyírni, mert a zöldet kiirtják és kövekkel helyettesítik. Az előkertekben az ok hasonló, sokan szépnek és modernnek tartják, ha az ablakukból hófehér vagy fekete köveket nézegethetnek. A jelenség Európa-szerte mára olyan gyakorivá vált, hogy a felforrósodó városok kénytelenek védekezni ellene. Több német önkormányzat megkezdte a kavicskertek betiltását vagy legalábbis megpróbálja korlátozni a terjedésüket. Az ok az lapunk által megkérdezett ökológusok szerint, hogy a kavics sem raktároz vizet, hőszigethatást hoz létre, melegíti a környezetet. Török Edina emlékeztet rá, hogy a hatás hasonló a műfűhöz:
ha a talaj felső rétegeit eltávolítják és vastag kavicsréteggel helyettesítik vagy borítják, az ugyanúgy megakadályozza a beporzók szaporodását, mint a plasztikból készül fűutánzat.
„Ahova kavicsot tesznek, ott nem, vagy alig nőnek virágok, tehát nem lesz mit beporozni, szűkül a beporzók és a talajlakó élőlények élettere” – mondja a biológus. Horváth Zsófia szerint a kerttulajdonosokban tudatosodnia kellene, hogy a városi ingatlanjaiknak ugyan kis területűek, de egy nagyobb egész részeként fontos ökológiai hatásuk van, hiszen övezetekké állnak össze, ezért a magánkerteknek is megvan a maga klímavédelmi jelentősége. Török Edina szerint egyesek talán a luxushatás miatt váltanak ilyen kertekre, ám a kutatások szerint a gazdagok birtokait éppen nem az elsivatagosodás jellemzi, hanem a zöld és főleg a víz jelenléte, egyes térségekben mindkettő a gazdagság egyik szimbólumává válik.
3. Térkő – mozaikszerű beton
Ma már nem jellemző a kertek, udvarok betonnal való leöntése, sokkal többen alkalmazzák erre a célra a térkőnek nevezett, formába öltött kis betondarabokat. Nincs azzal semmi baj, ha a kerti utakat burkolják vele, de egyre terjed az a jelenség, hogy az egész udvar vagy előkert térköves. Ökológiai hatásukat tekintve ez ugyanolyan, mintha kibetonoznák a kertjüket – mondja Horváth Zsófia – csak mostanában a kert betonpuzzle-ból van kirakva.
Bardóczi Sándor az elműkövesedés egyik okát abban látja, hogy a családok egyre több gépkocsit tartanak, és ezeknek kell a hely, a kert részben vagy egészben eltűnik, térköves parkolóvá alakul át.
Horváth Zsófia szerint van itt más is: a 70-es, 80-as évek óta nem lehet kiszedni az emberek fejéből a gondolatot, hogy a kertnek rendezettnek kell lennie. Nyilván nem arra gondol, hogy helyes, ha a szétrohadó fél Trabantokat, autógumikat és rozsdás betonkeverőket tárolnak az udvar végében. A középosztály rendmániája azonban olyan erős, hogy még a kirándulók is nehezen látják be: az erdőkben holtfára is szükség van, amin a gombák nőnek vagy ami alá a béka behúzódhat. Az átlag erdőlátogató azt kérdezi, mi ez a szemét, miért nem tartják rendben az erdőt? Hasonló figyelhető meg a saját kertekkel kapcsolatban is. Sokan azt várják el, hogy a gondosan nyírt cserjék és virágok folytonosan vigyázzállásba merevedjenek. Ám ez nem mindenkinek sikerül, a kertészeti kudarcok után jön a díszkő.
Ám a természet rendezetlen, „kell benne a dzsindzsa”, nem kell minden fűszálnak és virágnak szabályosnak lenni – mondja az ökológus. A kertek fontos szerepet játszanak a biodiverzitás, vagyis a fajok sokszínűségének megőrzése terén, ezért erre kellene elsősorban törekedni. A kerttulajdonosoknak el kell tudni viselni, hogy a kertet ősszel betakarják a falevelek; tavasszal a virágszirmok, a gyümölcs potyog, a vadszőlő fut, a szegfű túllép a virágágyás határán, az egyik palánta nem virágzik, a másik „jobban sikerül”, és a magjukat elhullató egynyáriak a következő évben a gyepből is elfoglalhatnak egy darabot. A kerthez hozzátartozik, hogy ilyen aszályos nyáron a locsolás ellenére is kiég a fű. Minderre nem a betonsivatag létrehozása, a műkövezés a válasz, mert az elviselhetetlenné teszi a városi létet. Hanem például a sokféle fajból álló gyepfajták, a virágos gyep vagy a tájpázsitok ültetése, mert ezek jobban bírják a szárazságot is.
Ha túl nagy a terület, amit nehezen tudnak rendben tartani, akkor sem a térkő a megoldás, ültessenek őshonos fákat vagy cserjéket, évelő növényeket – tanácsolja Horváth Zsófia, aki szerint az ökológiailag legjobb megoldás: tavat mindenhova.
Az elsőre is másodikra is meghökkentő állítás lényege, hogy a hasznos zöldövezetek valójában kék- és zöld szigetekből állnak, vagyis száraz és vízi élőhelyek váltakozásából. Meghökkentő adat, de a Föld állóvizeinek 30-50 százaléka kistó, vagyis 10 hektár alatti. Az ökológus szerint nem kell nagy kert ahhoz, hogy saját tavacskát hozzunk létre. Mindez működik a közterületeken is, Horváth Zsófia példaként említi a Városmajor felújítását, ahol egy tavat is kialakítanak. Hasonló történt annak idején a Városligetben és Millenáris parkban is. Világszerte egyre több város ismeri fel, hogy már nem csak zöldben kell gondolkodni, hanem „kékben”, vagyis vizekben is. Szingapúrban a városon átmenő csatornát revitalizálták úgy, hogy nemcsak a beton partfalat bontották el, de romantikusan kanyargó vonalat alakítottak ki a patak számára, lépcsőzetes eséssel, amit tavak, hidak, szigetek és a sekély szakaszokon lépegetőkövek szakítanak meg. Hasonló tervek a magyar fővárosra is születtek, Zuglóban a Rákos-patak egy szakaszán hoztak létre sétányt a vízparton. A program hatásosságát csökkenti, hogy a revitalizációval egyidőben jelentős zöldterületek tűnnek el, új lakóparkok nőnek rá a patak szélére.
A „kékítést” nem kell a közterületekre hagyni, az ökológus szerint cégek vagy családok is létrehozhatnak vizes élőhelyeket. A kertben építendő tónak nem kell mélynek lennie, Horváth Zsófia szerint érdemes a széleire bokrokat, vízi növényeket ültetni, hogy minél nehezebb legyen beleesni, ne legyen veszélyes a gyerekek számára, az ágakra rálebbenhessenek a madarak mielőtt innának a tóból, alá pedig befészkelhesse magát a sün vagy a béka. A legkedvezőbb a fokozatosan mélyülő tó, és egy „lavór méretű vizenyő” is elég arra, hogy megtelepedjenek a szitakötők. Meg a szúnyogok – vetjük ellen, de a kutató szerint több vérszívót tenyésztünk kint hagyott cserépalátétekben, eldugult ereszekben, mint kerti tavakban.
Horváth Zsófia a kis tavak luxushatását emeli ki, egy ilyen kis tó nem túl nagy költséggel saját kezűleg is kialakítható, és mutatós dísze a kertnek vagy egy munkahelynek. Nem akármilyen élmény, ha egy nagyváros közepén – vagy egy kisvárosban – sárgavirágú vízitökben vagy vízililiomban gyönyörködhetünk. A kis kerti tavak „lépőkőként” szolgálnak az élővilág számára, segítségünkkel a vizes élőhelyek nem szigetelődnek el teljesen egymástól a segítségünkkel.
Az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai egy kutatási projekt keretében közel 800 kerti tavat azonosítottak eddig a lakosság aktív bevonásával, felmérve ezeket az eddig rejtett és javarészt ismeretlen élőhelyeket. A legtöbb tavat a főváros és környékén találták, de vannak még tartalékok – az Egyesült Királyságban minden tizedik kertes házban található egy-egy kistó, vagyis országosan három-négymillió kerti tóval rendelkeznek.
A Horváth Zsófia által vezetett kutatás a legmodernebb DNS-alapú módszerek segítségével próbálja felmérni, milyen élőlények telepednek meg a tavakban. Összefüggéseket keresnek az élőhelyek kezelése, sűrűsége, és a biodiverzitás megőrzésében betöltött szerepük között. A tótulajdonosok számára a részvétel azért érdekes, mert cserébe kézhez kapják a tavukban élő fajok teljes listáját és a vízkémiai változók (tápanyagok, szennyező anyagok) adatait is.
A kánikulában a városok önmagukat fűtik azzal, hogy olyan felületekből épülnek fel, amely még fokozzák is a hőséget. A kis kerti tavak viszont több fokkal képesek csökkenteni a környezet hőmérsékletét. Ám nem mindenki szereti, ha békák és mindenféle „vadállatok” élnek néhány méterre a hálószobájuktól. Nekik nem való a kistó ötlete, ez ugyanis a kutatók szerint akkor értékes, ha nem vegyszerezik agyon, hanem engedik magától működni a természet erőit.
A főtájépítész szerint az új építésű ingatlanoknál egyáltalán nem jellemző ez a fajta ökológiai gondolkodás, gyakran tarra vágják a teljes növényzetet, majd a nulláról kell a kertet újraépíteni. A legkényelmesebb megoldást keresik: jön a gyep, a tuja és a fenyő, a legvízpazarlóbb növényekkel ültetik tele a kertet. Az utóbbi években ehhez hozzájön az egyre nagyobb burkolt teraszok és a medencék terjedése is. Utóbbiak csak akkor segítik a város lélegzését, ha az aljuk iszapolt és élnek benne élőlények, vagyis az úszótavak; a teljesen mesterséges és steril úszómedencék ellenkező hatásúak.
A tavak mellett fontos lehetőség lenne a zöldtetők kialakítása, a fővárosban erre rengeteg lehetőség kínálkozna, mert a mostani minimálházak előtt is nagyszámú lapostetős épület volt már. A zöldfelület jelentősen hűtheti a kánikulában az alatta levő épületet és összességében a várost is. Nem véletlen, hogy Barcelonától Rotterdamig számos program születik a tetők kertként való hasznosítására. Nem kell feltétlenül faltól falig zöld pázsitra gondolni, kezdetnek elég a tető egy részén kis konténeres oázist létrehozni, vagy – mint ebben a New York-i példában – szárazságtűrő növényekkel betelepíteni, amelyek a kánikulában „hűtik” a házat, tisztítják a levegőt és a város csapadékát.
A tavaknak, zöldtetőknek, kerteknek csapadékos időszakban is fontos szerepük lehet, az aszálytól szenvedő nagyvárosok egyik fő gondja ugyanis, ha mégis esik, képtelenek megtartani a rájuk zúduló csapadékot, mert a háztetők, a bitumen, a beton azonnal bevezeti a csatornarendszerbe. A zöldmegoldások segítenek a városnak „megkötni” a hirtelen lezúduló esővizet.
De tényleg azt csinálunk a kertünkkel, amit akarunk? A zöldövezetekben akár az egészet műanyaggal borítjuk be, letérkövezzük vagy fél méter mélyen kiirthatjuk a talajt és kaviccsal helyettesítjük? Elvileg nem, a magyar építészeti törvény is megszabja az ingatlanok zöldterületi arányát, de olyan sok a kivétel és olyan kifizetődő a szabályok kijátszása, hogy nincs visszatartó ereje – véli Bardóczi Sándor. Sokat segítene a települések zöldinfrastruktúrájáról szóló törvény, ehelyett csak helyi, nehezen betartható jogszabályok vannak, és azok sem mindenhol. A legtöbb helyen 30-40 százalékos zöldterületi arányt írnak elő, de gyephézagos burkolattal, a falra felfuttatható növényekkel ez nagyobb beépítettség mellett is teljesíthető. A zártkertekben 80 százalék az előírt zöldterület, de amikor megkérdezik, mennyi a bírság, az építtetők nevetve kifizetik, mert egy négyzetméter beépítésével többszörösét nyerik – mondja a főtájépítész.
A folyamat évtizedek óta zajlik, ám az ilyen aszályos, perzselő nyarak és az évről évre megdőlő hőségrekordok idején tényleg a bőrünkön érezzük, hogy nem jó az irány. Több szó esik azonban a közparkok állapotáról, a bicikliutakról. Kevesebbet hallunk arról, hogy a városok klimatikus viszonyaiban jó néhány százezer fővárosi – és több millió vidéki – kerttulajdonosnak is szerepe van, amikor a saját ingatlanjának „zöldprogramjáról” döntenek.
Nyitókép: Hans Lucas/Rémi Decoster
Nagyon okos cikk