Több ismert színész, köztük a Borbély Alexandra-Nagy Ervin házaspár, Lengyel Tamás, valamint a noÁr Mozgalmat vezető Molnár Áron is támogatásáról biztosította Dezsőfi Györgyöt.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, komoly tiltakozást és tüntetési hullámot váltott ki, hogy felmentették a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A felmentés indoklása során a korábbi polgári engedetlenségi akciót nevezték meg. Ekkor egy közös éneklésre várnak mindenkit, akik szolidárisak Dezsőfi Györggyel és a magyar pedagógusokkal.
Most ismert színészek és közszereplők is támogatásukról biztosítják a felmentett igazgatóhelyettest. Borbély Alexandra és Nagy Ervin közös Facebook bejegyzésben álltak ki Dezsőfi mellett.
Szintén Facebook bejegyzésben jelezte támogatását Lengyel Tamás is.
Molnár Áron saját Instagram-oldalán és a noÁr Facebook-oldalán is megszólalt az ügyben, sőt hétfőn a miskolci tüntetésre is ellátogatott, mellyel kapcsolatban a következő gondolatokat osztotta meg:
“Felemelő volt és kegyetlen. Felemelő, mert a a diákok kérlelhetetlen őszinteséggel biztosították szolidaritásukról a tanáraikat és álltak szembe a rendszerrel.
Kegyetlen, mert felfoghatatlan, hogy 2022-ben mi a francnak kell ilyen egyértelmű ügyek mellett tüntetni, mint a normális bérezés, vagy hogy ne menesszenek valakit azért mert kiáll az oktatás szabadsága mellett.”
A színészek mellett Veiszer Alinda újságíró, műsorvezető is kiállt Dezsőfi György mellett. Ő is Facebook bejegyzésben biztosította az igazgatóhelyettest és minden tanárt szolidaritásáról. Emellett kérdések sorát intézte a magyar társadalomhoz és az ország vezetőihez:
“Vajon hány ember “félrepöckölésével” lehet kiverni a tanárok fejéből az ellenállást valódi párbeszéd és cselekvés helyett? És vajon hány ember kirúgását bírja el az összeomló oktatási rendszer? Elbír egyáltalán csak egyetlen távozó fizika szakos tanárt is?Mit tegyenek még a tanárok, hogy meghallják őket? Hány generációt áldozunk be a hülyeség oltárán? Hány Vodafone kell a gyerekeink oktatása helyett, akik amúgy ezektől az emberektől mint pl Dezsőfi György tanulnak épp a legtöbbet?” – kérdezte bejegyzésében Veiszer Alinda.
Tudjuk!
„Azért állok ma itt, mert nem vagyok hajlandó egy fiút lánynak hívni” – nyilatkozta a bebörtönzött ír tanár
2022. szeptember 16., péntek – 08:16
Enoch Burke nem volt hajlandó a transznemű tanítványát a „they” névmással megszólítani. Szerinte csak fiúk és lányok vannak.
Összefüggés: 0!
és a 40 magyarértelmiségi aláírása hol marad?
Karácsony 99 mozgalma?
Egymillióan a sajtószabadságért?
Basszus! Veiszer Alinda is? ????
A kedvedért aláírja gajdicsottó is.