Miskolc.  Lemondott a polgármester

 

Dudujka Pál cikke

1949

Keveseket lep meg, hogy Miskolc polgármestere, dr. Gálffy Imre tegnap lemondott tisztségéről. A hivatalos indoklás szerint egészségügyi állapota miatt került erre sor, mások azonban egy régóta elhúzódó politikai támadás következményeként és a kommunisták nyílt előretöréseként értékelik a történteket.

Dr. Gálffy Imre a háború vége felé került a város élérre. 1944. augusztus 7-én lépett polgármesterként először hivatalba, de nem tűnt a napról napra szélsőjobboldalivá váló rendszer hívének. Elődeivel szemben tartózkodott a politikai megnyilvánulásoktól és programbeszédében is a szakpolitikai kérdésekre helyezte a hangsúlyt. A nyilas hatalomátvétel után ezért távoznia kellett hivatalából. A szovjet bevonulás után ismét visszakapta régi székét, egyenesen Mihajlov szovjet vezérőrnagy utasítására kezdte meg újra működését az ő vezetésével a polgármesteri hivatal. Személyét még a kommunisták is elfogadták egy ideig, de egyáltalán nem bízhatott bennük. A kommunisták kezdettől kipécézték maguknak a „reakciósnak” titulált régi köztisztviselői gárdát és mindent igyekeztek megtenni ellehetetlenítésük, de akár börtönbe vetésük érdekében is.

ezgif.com gif maker
Gálffy Imre polgármester igyekezett jobbra is balra is nézni!

Bár Gálffy a horthysta érában két, az ideiglenes kormány által szélsőjobboldalivá nyilvánított egyesületnek, a Magyar Tudományos Fajvédő Társaságnak és a Kékek Clubjának is tagja volt, ezt valahogy elnézték neki. Beosztottainak azonban semmit sem. Dr. Honti Béla helyettes polgármestert MOVE-tagsága és azért, mert 1944-ben felolvasta a távollévő Szlávy László akkori polgármester szovjetellenes beszédét, élénken támadták. Ugyancsak nem kímélték a MOVE-ben és a Turulban betöltött tisztségei miatt Tréki Török Andor árvaszéki elnököt sem, aki az elhalálozott Faragó Elemér főjegyzőt is helyettesítette egy ideig a város élén tiszteletbeli főjegyzői minőségben. Nem pusztán jelzésértékű volt, mikor 1945 augusztusában – közvetlenül a választások előtt! – Hontit és Tréki Törököt egyszerűen internálta a politikai rendőrség. Bár pár hónap múlva mindketten szabadultak, 1946-ban B-listázták őket. Szegény Hontit pár hónapja még népbíróság elé is állították, amely Szlávy beszédének felolvasása miatt nyolc hónap börtönre ítélte. Ő még viszonylag könnyen meg is úszta a dolgot, számos polgármesteri hivatali dolgozó jóval rosszabbul járt. Dr. Varga László tanácsost ugyancsak az elmúlt hónapokban tíz év börtönnel sújtották.

Gálffy Imre maga is félt letartóztatásától, talán ezért sem állt ki – legalábbis nyilvánosan – munkatársai mellett, s a hurok valóban egyre szorosabb volt a nyaka körül. Miután közvetlen kollégáit félretették, a kommunisták társutas, majd kifejezetten pártkádereket tettek mellé, hogy azok közvetlenül felügyeljék minden tettét. Az egyre inkább reakciósnak tekintett polgármesternek így az elmúlt hónapokban már a kommunista Farkas Dezső helyettes polgármesterrel és december óta a szintúgy kommunista Bojkó József főjegyzővel kellett dolgoznia. Gálffy a jelek szerint mindent megtett, amit megköveteltek tőle a kommunisták, s ezt méltánylandó tavaly megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem kiskeresztjét. Ez azonban csak egy rövid időre altathatta el benne a félelmet.

kaméleon
Gálffy meg sem próbálta embereit megvédeni, mind a horthy rezsimmel, mind a szovjetekkel, mind a kommunistákkal együttműködött

Tavaly novemberben a város költségvetésénél súlyos botrány tört ki, amikor a kommunisták a hároméves terv szabotálásával vádoltak meg vezető tisztviselőket. Bár ekkor még dr. Hammer Fidél főjegyzővel és dr. Kristóf Tibor főügyésszel vitették el a balhét, egyértelmű volt, hogy hamarosan Gálffy kerül sorra. A polgármester azonban ragaszkodott a székéhez és nem akarta tudomásul venni, hogy vagy önként, vagy másként, de távoznia kell. Hogy miért látta be most a helyzetét, nem tudni. Vélhetően nem önként és dalolva vált meg hivatalától. Tény azonban, hogy formálisan ő maga mondott le tisztségéről, a már jól bevált indoklást választva egészségügyi állapotára hivatkozva. Felmentését Fekete Mihály kommunista főispán tegnap jelentette be a város közgyűlésén. Gálffy hivatalosan május 31-ig betegszabadságát tölti, majd június 1-i hatállyal vonul nyugalomba., Helyére a kommunistákkal szorosan együttműködő, de papíron a Kisgazdapártot erősítő Tóth Dezső eddigi járási főjegyző kerül.

Dr. Gálffy Imre tehát jó ötéves működés után hagyta el a polgármesteri irodát. Ezen idő alatt együttműködött a horthysta rezsimmel, a szovjet városparancsnokkal és a kommunistákkal is. Nem emelt szót sem a németek, sem saját munkatársai elhurcolásakor. Ünnepi beszédben harsogta a nagy októberi orosz forradalom kiválóságát és hirdette, hogy annak eszméje, vagyis a kommunista ideológia biztosítja a teljes emberi szabadságot. Most ezen „szabadság” ízét ízlelgetheti, már ha nem kerül ő is Honti, vagy Varga sorsára.

Az utaztató megjegyzése:

Dr. Gálffy Imre letartóztatására ekkor még nem került sor. Honti Bélához hasonlóan azonban 1952-ben őt is kitelepítették a Hortobágyra.https://bomie.hu/lemondott-a-polgarmester/

csikós