Néhány évvel ezelőtt, még optimistán… |
Fotó: turizmus.com |
„Az elmúlt néhány hónap gáz- és áramszámláit nézve az éves energiaköltségünk 80 millióról mintegy 420 millióra nőne, s ezt nem tudjuk kigazdálkodni” – mondta szerkesztőségünknek Bartha György, a szálloda bérlője, s egyben igazgatója.
Bartha György – aki hosszú éveken át töltött be vezető pozíciókat Danubius-házakban – 2014-ben, már nyugdíjasként hozta létre feleségével azt a vállalkozást, amely 8 évvel ezelőtt bérbe vette, s mostanáig sikeresen üzemeltette a szállodát.
Eddig is szigorú költséggazdálkodással és gyakorlatilag 24 órás személyes jelenléttel, illetve irányítással sikerült nyereségesen üzemeltetni az immáron felújításra is szoruló, három csillag superior besorolású házat.
A Hotel Lövér a szó szoros értelmében a soproni erdő ölelésében áll |
Fotó: Hotel Lövér |
A napokban döntöttek úgy, hogy november 1-je utánra már nem vesznek fel rendeléseket. A már beérkezett foglalásokat vagy visszatérítik, vagy másik Danubius-szállodát kínálnak fel a vendégeknek az adott időszakra.
Az 1982-es nyitáskor még ritkaságszámba ment az ilyen wellnessrészleg |
Fotó: Hotel Lövér |
Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója megkeresésünkre annyit mondott, hogy tiszteletben tartják a bérlő-üzemeltető döntését, s ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy november 1-je után, bizonytalan ideig zárva lesz majd a Hotel Lövér.
Lehet, hogy a bútorok már nem korszerűek, de a családi szobák rendkívül népszerűek voltak |
Fotó: Hotel Lövér |
Így mind a vendégeknek, mind a dolgozóknak – közülük néhányan, például Major Zsolt séf nyitás óta hűségesek a szállodához – el kell búcsúzniuk a Lövértől.
A 180 szobás szálloda egyike volt azoknak, amelyek az ún. osztrák hitelkonstrukció keretében épültek – ilyen többek között a budapesti InterContinental (akkor Forum) és a Sofitel Budapest (akkor Atrium Hyatt).
A szinte turistaszállónak beillő Fenyves Szálloda helyén, 1982-ben megnyílt Hotel Lövér akkor még a HungarHotels kötelékébe tartozott, s rögtön az egyik legnépszerűbb magyarországi szállodává vált Vránich Istvánnak, a 2012-ben a Magyar Szállodaszövetség életműdíjával kitüntetett igazgatójának irányításával.
A természetes fényt is kapó konferenciaterem is új kínálatot vitt Sopronba a 80-as évek elején |
Fotó: Hotel Lövér |
De, ahogyan a most leköszönő igazgató fogalmazott, az elsősorban a belföldi vendégkörre építő szállodában nem tudják úgy megemelni az árakat, hogy kitermeljék az ötszörösére emelkedő energiaköltségeket.
https://uploads.disquscdn.com/images/5e02d1a666f01155a58f410d3a0b3fa7d98a530802acafa1094509ce21c92ae9.gif?w=600&h=435
Mehetnek reklamálni a segghülye brüsszeli szankciózósokhoz.