Egy görög mondás szerint a tehetséget kapjuk, a tudást pedig meg kell hozzá szerezni. Egykori régi északos kollégám, Laczó Józsi mindkét kritérium birtokában élt, sajnos immár múlt időben.
Már általános iskolás korában rabul ejtette a fotózás varázsa, és 80 év felett is mindig elővette Nikon gépét, ha olyat látott, amit érdemesnek tartott megörökíteni. Az 1950-es évek végétől dokumentálta megyénk és Miskolc eseményeit, mutatta be az emberi sorsokat.
A szó igazi értelmében nehéz gyermekkora volt az 1938. május 25-én született Laczó Józsefnek. ( középen) Édesapját korán elvesztette, aki a II. világháborúban, a Don-kanyarnál eltűnt. Özvegyen maradt édesanyja egyedül nevelte fel három fivérével együtt. Általános iskolába Sárospatakon járt, Kazincbarcikán érettségizett, Sajószentpéteren laktak. A fényképészszakmát Budapesten tanulta ki. 1959-ben megnősült, Csirinyi Erzsébettel mostanáig, 63 évig, boldog házasságban éltek. 1968-tól Miskolcon dolgoznak, és később ide is költöztek. A szeretett férj szeptember 17-én nem jól érezte magát, tiltakozása ellenére felesége bevitette a megyei kórházba, ahol infarktust diagnosztizáltak, de a gondos kezelés sem segített, szeptember 18-án, vasárnap hajnali háromkor itthagyott minket Laczó József.
Szakmai életútjának első állomása a Borsodi Bányász szerkesztősége 1969-ben, három év múlva átigazolt az Észak-Magyarország napilaphoz fotóriporternek, 1985-től rovatvezető lett. 1997-ben – mint utólag kiderült – balfogást jelentett az Új Észak, mert elkábították ígéretekkel. A lap hamarosan megszűnt, nyugdíjba vonult, de még tíz évig az ÉMÁSZ Híreknél dolgozott. Összességében elégedett lehetett: nyert az Ezüstgerely-pályázaton, megkapta a fotógrafikai biennálén az Európa-fődíjat, Lipcse különdíját, bár szépséghibája, hogy nem engedték ki átvenni, mondván, itthon van rá szükség, így más hozta haza. A MÚOSZ Aranytollára is felterjesztették, de más vitte el.
Tárlatok sokaságán szerepelt, 2018 januárjában engem kért fel, hogy nyissam meg Sajószentpéteren A fotóriporter című kiállítását. Nagy bánata, hogy egyedül Sárospatakra nem hívták meg. Sztorijai bőven akadtak, egyet megosztok az olvasókkal. Még a Bányásznál címlapfotót rendeltek tőle a Lenin- évfordulóra. Kitalált egy montázst, lefotózta a diósgyőri Lenin-szobrot, háttérnek a világtérképet tette. Tiszteletlenség miatt egy őrült feljelentette a pártbizottságon, mert szerinte a Jeges-tengerbe lógott a bolsevik vezér feje. Az új idők szellemének megfelelően Józsi barátom megtanult élni a közösségi média nyújtotta lehetőséggel: a Facebook világa igen hálás közönség.
Buzafalvi Győző
Nyugodj Békében!
Őszinte részvétem!