A város egy héttel meghosszabbította a LED-csereprogram jelentkezési határidejét
Eddig már csaknem 3700 miskolci család jelentkezett a Miskolc MJV Önkormányzata által szeptember közepén indított LED-csereprogramra. A jelenlegi regisztrációs adatok alapján több mint 41 ezer LED izzót „hívott le” Miskolc a készletből.
Sokan nem jól értelmezik, hogy csere program, vagyis le kell adni a régi égőt. Legalábbis én így értettem – és beírták az összes égőjét a háznak, lakásnak. Én meg elrontottam,kihagytam a konyhát és az állandóan, néha éjszaka is égő éjjeli lámpát, csupán 4 db nagyégőt és 1 kicsit igényeltem, így alulműködést állapított meg a rendszer és nem mentem vissza javítani. Már mindegy.
A NATO potenciális (katonai) ellenfél, de a lehetséges NATO-támadás egyáltalán nem első- vagy akár csak másodrendű veszély Oroszország számára. Az én hazám ennél sokkal nagyobb fenyegetésekkel néz szembe. A globális technológiai fejlődés, a megújuló energiaforrások előretörése miatt középtávon elveszítjük legfontosabb exportbevételeinket. Egyre jelentéktelenebbek vagyunk, mint kulturális központ, tudományos hatalom. Elveszítjük a kulturális és ideológiai hegemónia minden látszatát. Valószínűleg súlyos függésbe kerülünk Kínától. Ezzel szemben Putyin személyes félelme, hogy a NATO megtámadja Oroszországot. Attól retteg, hogy úgy jár, mint Kadhafi. (…) Oroszország érdekei ellentétesek Putyin érdekeivel.”
Miért? Mert akinek egy csepp esze is volt, már régen lecserélte a hagyományos izzóit LED-re.