Vasárnap kora reggel balesethez riasztották a váci mentőket és a rendőröket.
A dr. Csányi László körúton egy fának és oszlopnak ütközött autó roncsai hevertek, az úton egy sérült férfi feküdt.
A szimpla balesetnek tűnő eset azonban hamar 180 fokos fordulatot vett, ugyanis kiderült, hogy a sofőr nem sokkal korábban betért egy közeli trafikba, miközben járó motorú autóját az út szélén hagyta.
Ezt a kínálkozó lehetőséget ragadta meg két férfi, akik bepattantak a kocsiba és éppen elhajtottak volna, ám a tulajdonos ezt észrevette, kirohant az üzletből és a motorháztetőre hasalva próbálta megakadályozni a lopást.
Az önkényes sofőr padlógázt adva megpördült az autóval, tulajdonosa pedig a földre zuhant. A kocsi ekkor csapódott neki az út túlsó oldalán lévő fának és oszlopnak.
A kudarcot vallott rablók elmenekültek a helyszínről, ott hagyva a sérült áldozatot, a hatóságokat járókelők riasztották.
A 45 éves keszegi autótulajdonost életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol orvosi ellátása ellenére két nappal később meghalt.
Ki akarta próbálni, milyen érzés vezetni: ezt mondta a 22 éves autótolvaj, miután később feladta magát