Hol kezdődik a történelemhamisítás? A füzéri és a diósgyőri vár esetében a rekonstruált elemek jórészt vasbetonból vannak, esetenként pedig gipszkartonból…

Hol kezdődik a történelemhamisítás?

Az újhelyi vár a 16. században elpusztult, és ezt tiszteletben tartjuk

– mondja Ringer István.

A füzéri, a diósgyőri, a boldogkőváraljai vár tényleg látványosabb, a korabeli források adatai szerint építették őket újjá. Egyéni problémám a diósgyőrivel, hogy egykori miskolci tiniként mi még a romos falakon ücsörögve buliztunk a Kaláka fesztiválokon, hallgattuk a dixie-t, és abban a gimiben érettségiztem, amelynek diákjai egyedüliként késő délután tartották a ballagást, mert utána fáklyás felvonulással mentek be a várba, ezért amióta az impozáns erődítményt újjávarázsolták, nem volt még kedvem odalátogatni.

Ringer István nem akar állást foglalni abban, hagyni kellene-e ezeket a romokat abban az állapotban, amibe kerültek, vagy fel kell-e újítani őket. Azt azonban fontosnak tartja hozzátenni, hogy a füzéri és a diósgyőri vár esetében a rekonstruált elemek jórészt vasbetonból vannak, esetenként pedig gipszkartonból. Lemeszelik fehérre, ki kapargatja meg, mi van alatta?

A még fellelhető inventáriumok sokat segíthetnek az eredetiségre való törekvésben. Ezeket a középkorban feltehetően éves gyakorisággal készítették a nyilvántartás frissítése céljából vagy akkor, amikor az adott erődítmény harci cselekmények vagy tulajdonosváltás miatt gazdát cserélt. Az összeírást elrendelők céljától függően készülhetett puszta tüzérségi leltár, amely kizárólag az adott vár lövegparkját mutatja be, a vár fegyverzetének egészét felölelő lista vagy a fegyverzet felsorolásán túlmenően további, főként gazdaságtörténeti jellegű információkat adó inventárium. Ez utóbbiaknak a hadtörténeti mellett kultúrtörténeti értéke is nagy, mivel egyrészt átfogó képet nyújtanak az adott erősség egészének pillanatnyi állapotáról, az épületekről, azok berendezéséről, a várbirtokról, másrészt szerszámaik, anyagaik felsorolásával bepillantást engednek a várakban működött műhelyek, mesteremberek munkájába is.

A gubanc pontosan itt van. Hiába a szerszámok, az anyagok leírása, amikor ezzel nem rendelkezünk. Ha rendelkeznénk is, hiányzik a használatukhoz szükséges tudás. Ha a leírás szerint az egyik falon volt egy ablak, de nincs pontos leírása, ki tudja, íves volt-e, milyen volt a keret díszítése, és pontosan hol helyezkedett el.

Ha azt írják, a szobában volt egy asztal, ki a megmondhatója, mekkora volt, milyen fából készült, milyen faragásokkal, és pontosan hol állt. Most a várrekonstrukciók során minden várba kissé hasonló asztalok kerülnek, mert kevesen foglalkoznak középkori belsőépítészettel.

Ha az inventáriumban az szerepelt, a fogadóteremben a keleti falon császárportrék sorakoztak, akkor most a történelmi hűség(telenség?) jegyében fénymásolt képeket raknak fel tetszőleges sorrendben mai képkeretekbe bújtatva, és vélhetően nagyon kevesen teszik fel a kérdést: „Biztosak tetszenek lenni abban, pont ezek a portrék voltak itt pont ebben a sorrendben? Vagy ez nem cél?”

Felbukkanni a semmiből

Az újhelyi erődítmény harminc éve még helyben som volt a köztudatban. Az újhelyiek tudták, melyik a Várhegy, de nem különösebben tulajdonítottak neki jelentőséget.

Pedig bizony ott szunnyadt akkor is, amikor a második világháború vége felé géppuskafészkeknek adott otthont, legalábbis a feltárás kezdeti szakasza során előkerült töltényhüvelyek erre utalnak.