Még az űrből is látható a 240 méter magas Ashalim nevű naperőmű a Negev sivatagban, amely Izrael egyik legmagasabb épülete is egyben. A kivitelezés támogatói szerint a torony lenyűgöző mérnöki bravúr, az izraeli napenergia-innováció bizonyítéka. A kritikusok szerint azonban egy drága ostobaság volt a beruházás, amely olyan technológiától függ, amely az üzemelés idejére elavulttá vált.
A The New York Time cikke szerint az erőművet a közelben fekvő 750 fős faluról nevezték el, az ottani lakosoknak néha olyan érzésük van, mintha egy disztópikus felhőkarcoló szomszédságában élnének. Egyeseket JRR Tolkien A Gyűrűk Ura című művében szereplő Szauron szemére emlékezteti a naperőmű kinézete.
A torony építése során Ashalimban pletykák keringtek a lehetséges hatásról.
A gyerekek attól tartottak, hogy a torony felrobbanhat. A felnőttek azon töprengtek, vajon a gázai fegyveresek esetleg rakétákkal célba vehetik-e. Néhányan pedig szükségtelenül aggódtak amiatt, hogy káros sugárzást okozhat a lakóknak.
A közeli településen élő mérnök szerint is „ez Szauron szeme”, de máskor a torony inkább egy vacak, „szelíd óriásnak tűnik, aki esetlenül áll egy csoportkép szélén”. „Néha nagyon szép” – mondta Eran Doron, a régió vezetője.
A napenergia felhasználásával a torony elegendő áramot termel több tízezer otthon ellátásához.
A 2019-ben elkészült erőmű több mint 50 ezer tükörből nyeri a napenergiát, a tükrök úgy vannak beállítva, hogy a napfényt a toronyra koncentrálják, hogy felforrjon az ott lévő víz. Az így keletkező gőz beindítja a turbinát, ami aztán elektromos áramot hoz létre.
Több mint 25 hasonló torony van szerte a világon, köztük Kínában, Spanyolországban és az Egyesült Államokban és az Egyesült Arab Emírségekben áll.
A vállalkozás részeként több millió dollárt költöttek Ashalim infrastruktúrájára, a pénz a Megalim Solar Powertől, az erőművet építő és üzemeltető multinacionális konzorciumtól származik. A projekt emellett legalább hetven új munkahelyet teremtett a távoli és az alapvetően elhanyagolt régióban, fellendítve a gazdaságot – mondta Doron.
A torony rendszeresen megöli vagy megégeti az erős fénnyel az elhaladó madarakat
– mondták a falubeliek. Hasonló jelenségeket más országok napelemtornyainál is dokumentáltak.
A tágabb értelemben vett izraeli diskurzusban a torony különösen kritikát kapott amiatt, hogy az elektromos áram sokkal drágábbnak bizonyult, mint a napenergia technológia más formái által létrehozott energia. A kormány és az üzemet építő konzorcium között 2014-ben megkötött megállapodás értelmében a vállalatok körülbelül 800 millió dollárért (több mint 350 milliárd forint) építettek meg az erőművet. Cserébe a kormány megígérte, hogy az izraeli villamosenergia-hatóság szerint körülbelül 23 centes kilowattórás áron megvásárolja a torony áramát.
Egy izraeli üzleti lap, a Calcalist az egyik legszomorúbb történetnek nevezte a helyzetet az izraeli infrastruktúra történetében. Mások szerint a torony drágább energiája valójában szinte észrevehetetlen az izraeli polgároknak, mivel a magasabb költség a nemzeti hálózat fogyasztóinak milliói között oszlik meg.