Számos nehéz döntésen van túl a színház vezetése Béres Attila szerint. Habár az igazgató a péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatón beszéde elején leszögezte: az intézmény finanszírozása december 31-ig biztosított – ahhoz viszont, hogy a következő esztendőben is működhessenek, szükség lesz a miskolci polgárok támogatására.
– A színház egy városban a reményt jelenti. A színház megszűnésével a városban a remény szűnik meg. Az nem lehet, hogy a kétszázadik évfordulóját bezárva kezdje az ország első kőszínháza. Ha az első bezár, annak súlya lesz az egész magyar kultúrára nézve. Az elsőnek nyitva kell maradnia. Nyitva maradni és játszani, akkor is, ha nem lesz fűtés, vagy ha munkafényben kell játszanunk az előadásokat. Tartozunk ezzel elődeinknek, akik felépítették ezt a színházat, és akik kétszáz éve a legbüszkébb várossá tették Miskolcot – fogalmazott a direktor.
Mint arról korábban beszámoltunk, legjobb szórakoztató előadás kategóriában a Miskolci Nemzeti Színház Producerek című darabja nyerte az idei Színházi Kritikusok díját. A Béres Attila rendezésében színpadra állított darab hatalmas népszerűségnek örvendett az előző évad során a teátrumban. A színháza évadzáró társulati ülésén a legjobb előadásnak is megszavazták a darabot. A díjat Béres Attila kedd este az Örkény István Színházban tartott gálaesten vehette át.
A kezdeményezés a Miskolci Színházbarátok Egyesületétől indult, mely lefektetett kötelességének érezte, hogy gyűjtést indítson a teátrumért. Marien Eszter Orsolya elnök megítélése szerint most nem elég csupán a részvétel és a taps, a színházszerető miskolci polgároknak össze kell fogniuk! Kelemen Judit elnökhelyettes akként vélekedett, hogy a szürke, néha sötét hétköznapokból a művészet és a színjátszás jelenti a menekülő útvonalat: „A múzsáknak ebben a helyzetben sem szabad hallgatniuk.” – Lehet színház nélkül, pusztán biológiai lényként létezni, csak kérdés, hogy az milyen emberiséget okoz majd – vélekedett Szabó Máté rendező, aki szerint szimbolikus jelentősége volna annak, ha be kellene zárniuk.
A gyűjtéssel befolyó összegektől függetlenül is komoly intézkedéseket kellett már most meglépnie a társulatnak. Eszerint november elsejével bezár a Kamaraszínház és a Játékszín, az épületekben csak temperáló fűtés lesz. Az ide tervezett előadások a Nagyszínházba és a Csarnokba kerülnek át. (A bérletes nézőket a jegyirodák kollégái értesítik a változásokról.) A hónap fennmaradó napjaiban már nem kapcsolják be a fűtést, de a rendszer teljesítményét télen sem fogják a kormányzat által meghatározott 18 °C fokos belső hőmérsékletnél följebb állítani. Hétvégén csökkentett fűtési programmal üzemelnek majd. Egyelőre nem tartják meg az alábbi bemutatókat: A dada, Amphitryon, I. Erzsébet, Vízkereszt vagy bánom is én, Hoffmann meséi, Jobb későn, mint soha/Vörös napló táncelőadás.
Két módon segíthetjük a színházat:
1. közvetlenül a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány támogatásával, az OTP Bank 11734004-20349802-00000000-s számlaszámán keresztül küldött felajánlásokkal;
2. valamint a Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Nemzeti Színház által a Jóügyekért portálon indított kampányon és a kampány követein keresztül.
Akkor most mi van?
Sajnálattal hallom, hogy a Miskolci Nemzeti Színház (is) szorult helyzetbe került. Ugyanakkor kultúrabarátként örömmel tölt el, milyen sokan vannak, akik felé fordulhat a színház most, hogy bajban van. Nemrég, a koronavírus-járvány idején, mikor a Bartók Plusz Operafesztivál szűnt meg, lehet, oda is jó lett volna egy barát. Talán épp a színháztól…
Most, hogy bajban van a színház, kinyílt a függöny, de nemcsak a színpad vált láthatóvá, nemcsak a kulisszák mögé lehet bepillantani, mint egy-egy érdekes eseményen, hanem kitárulkozott (szinte) minden. Csakhogy a közönség a varázslatra vár, a varázsport pedig fújni (!) kell.
És igen, jól mondta a Direktor úr, remény is kell. Micsoda szerencse, hogy a Miskolci Nemzeti Színháznak van társulata és elkötelezett dolgozói is. Így van lehetősége a nagy, akár 200 évvel ezelőtti elődök nyomdokába lépni, járni a szomorú város nagy tereit, és adni élményt és reményt (akár ingyen, ahogyan a Bartók Plusz tette) – nemcsak kérni.
A Múzeum is bajban van. Ők hova fordulhatnak?
„A Múzeum is bajban van. Ők hova fordulhatnak?” A szakmaisághoz elsősorban.
Pontosabban?
Ugyanoda. Az emberekehez. Aki szerint fontos a múzeum, adjon a múzeumnak. Aki szerint a Barlangfürdő fontos, az adjon a fürdőnek. Aki szerint a saját lakása, fontos, az adjon … A színház nyilván azt gondolja, hogy nagyon fontos amit csinálnak, és hogy jövő ősztől jubileumot ünnepelnének, szeretnék a pénzt.
Szerintem nem az embereknek kellene átvállalni az állam feladatát, mert a kultúra fenntartása állami feladat.
„a kultúra fenntartása állami feladat.” Azért emberségnek is kell lenni a világon.
Azért sorrend is nem, sérült gyermekek, idős emberek ellátása. A szükségleteknek a kulturális része már az önmegvalósítás szintje és egy ideig el lehet lenni nélküle.
Az alaptörvény nem azt mondja, hogy a kormánynak a szociális ellátást vagy a kultúrát kell fenntartania. Mindkettőt működtetnie kell, nem állíthat fel sorrendet egyik vagy másik előnyére.
Talán mintha lennének kötelező és önként vállalt feladatok is nem?