A harmadik világháborúban vagyunk

A harmadik világháborúban vagyunk

– nyomatékosít.

Afinyevszkij szerint itt már nemcsak a lövészárkokban folynak a harcok, már nemcsak a bombák, tankok, puskák a fegyverek, hanem a kamerák is, méghozzá azok a legszofisztikáltabbak. A történelem során most először éljük egy olyan háború valóságát, amely egyrészt mindennél jobban dokumentált, hiszen okostelefonok milliói előtt zajlik, másrészt pontosan ugyanezért az orosz államnak felhasználók millióihoz van lehetősége eljuttatni az álhíreket, és azokkal az egész világot mérgezheti. Joseph Goebbels náci propagandaminiszter módszerét használja ma sok diktátor és kormányfő – teszi hozzá a rendező. Goebbels alapszabálya az volt, hogy »végy egy hazugságot, ismételd meg újra és újra, amíg az válik igazzá«. Ő azt mondta, hogy az igazság az állam ellensége.”

Az orosz propaganda ennek megfelelően olyan égbekiáltó hazugságok magjait vetette el nagy hatékonysággal, hogy elrejtse Putyin hadseregének rémtetteit, mint hogy

  • Bucsában a tömegmészárlást csak megrendezték az ukránok,
  • hogy a Mariupolban lebombázott kórház szülészetén és nőgyógyászatán nem orvosok, anyák, csecsemők és betegek, hanem nácik állomásoztak,
  • vagy, hogy az ukránok azok, akik nem engedik evakuálni a civileket a támadás alatt álló területekről.
Óvóhely a metróalagútban – jelenet a Szabadság tűz alatt című filmből
© Szabadság tűz alatt/ Andriy Dubchak

A Szabadság tűz alatt pedig pontosan azért lett nagyon fontos film, mert ezeket a hamis állításokat minden kétséget kizáróan, tételesen megcáfolja. A néző rá van kényszerítve, hogy végignézze a pusztítást, lássa a földi poklot, a holttesteket, a porig rombolt otthonokat, a kétségbeesést, a dühöt, a szomorúságot, a végsőkig ellenálló és kitartó embereket. Ha bárki valaha is azt hitte, hogy Putyin „nácitlanítónak” nevezett hadműveletének van bármennyi valóságalapja is, annak ezután a film után le fog esni, hogy a valóság egészen más.

A háborús hírek a filmben megfogható, hallható, látható valósággá terebélyesednek. Hirtelen ott vagyunk az Azovsztal acélmű belsejében, vagy a mariupoli színházban, amelyet mintegy ezer ember használt óvóhelyként, és amelyet annak ellenére bombáztak le az oroszok, hogy a tetőre ki volt írva, az épületben gyerekek vannak.

Más olvasni egy hírt, hogy mondjuk, Mariupol kifut az időből, a helyiek már a radiátorokat csapolják vízért, és más a két szemünkkel látni, ahogy a víz, áram és fűtés nélkül maradt egykori kulturális főváros lakosai konkrétan a pocsolyából merítenek maguknak ivóvizet, és az utcán főznek, mert a lakásokban halálra fagynának.

Nataliia Nagorna ukrán híradós – jelenet a Szabadság tűz alatt című filmből
© Szabadság tűz alatt

Megszólal a filmben a férfi, aki először tett fel a netre videofelvételt a Bucsában heverő, hátrakötött kezű holttestekről, ahogy interjút ad egy olyan ember is, aki a tetemek elcipelését vállalta magára. Megszólal egy kamaszlány, akinek a tüdejét akkor lyuggatták át az oroszok, amikor a családjával menekülni próbáltak otthonról. A filmes stáb több mint száz embert interjúvolt meg, de az ő történeteiknek értelemszerűen csak egy része fért bele a játékidőbe. Így is beszélnek katonák, önkéntesek és civilek, kijevi, harkivi, bucsai, irpinyi, mariupoli lakosok; egy pap, egy híradós és fotóriporter, egy színházi ember és építész, egy golyóálló mellényeket varró édesanya, egy mariupoli orvos, szülők, nagyszülők, nők és férfiak, súlyos traumákat átélt gyerekek.

Hanna Jurkina azt mondja, a babája is poszttraumás stressz szindrómában szenved; a gyerek nem tud fény nélkül aludni, mert a bunkerben zseblámpával világítottak, annak a fényét szokta meg.

Az oroszok elvették az otthonom, a múltam, a férjem, a házam, és 65 napot az életemből, amit soha nem fogok elfelejteni és megbocsátani

– mondja.

„Nem tárgyalhatunk terroristákkal”

A Szabadság tűz alatt című filmet november elején a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) mindössze három napra tudta elhozni a fővárosba, de mivel a készítők azt szeretnék, hogy az alkotást minél több ember lássa, vélhetően a film előbb-utóbb a széles közönség számára is elérhető lesz. Még csak most zajlanak a nemzetközi forgalmazással kapcsolatos tárgyalások: lehet, hogy Afinyevszkij filmje idővel felkerül valamelyik streamingszolgálató oldalára, vagy a mozikban lesz műsoron.

Hogy a magyar televízióban ezt nem fogja senki látni, az körülbelül annyira biztos, minthogy az orosz televízióban sem fogják látni

– teszi hozzá Sós Ágnes fesztiválalapító.https://hvg.hu/kultura/20221104_ukrajna_orosz_ukran_haboru_dokumentumfilm_bidf_putyin_azovsztal_mariupol